28 évesen elkezdeni az orvosit már túl késő? N
Remélhetőleg nem. :)
Én kb. 24 évesen kezdem majd az egyetemet (lehet én is az orvosit). Előtte családi problémák miatt lényegében nem volt életem, most pedig még a továbbiakat készítem elő. Én is ki akartam írni kérdést, hogy nem késő-e 24 évesen elkezdeni az életet, akkor egyetemre menni...
Én azzal vigasztalom magam, hogy sok tudós és orvos még 60-80 évesen is aktív. Mások pedig intelligensebbek vagy gyorsabbak megértik a dolgokat, ezért 1-2 év alatt elérnek annyit, mint mások 5-10 év alatt.
Talán ha ügyesek leszünk nekünk is sikerülhetnek a dolgok. :)
Azonkívül ott van az a tényező is, hogy 20 éves kor körül jobban fog az agy. Legalábbis a legtöbben könnyebben tanulnak azokban az években, fogékonyabbak, jobb a memóriájuk. Persze nyilván nem mindenkire érvényes, de sokunkra szerintem.
Az is más, mikor egy orvos, aki 18 évesen kezdte az egyetemet, még mindig tanul 28 évesen, mert többfelé is szakosodik, hiszen ő folyamatosan tréningben van, már egy évtizede hozzászokott a kemény, intenzív tanuláshoz. Nem tudom, nálad maradtak-e ki évek, ami a tanulást illeti, de ha netán be vannak rozsdásodva a fogaskerekek, nehezebb újra lendületbe hozni őket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!