Mit jelent az, hogy a szakok átjárhatóak?
Hallottam többször is, de nem igazán tudom értelmezni, mert nekem azt mondták, hogy nem lehet csak úgy átjelentkezni egyik szakról a másikra, újra kell felvételizni.
Most akkor hogy is van ez? Nem azt jelenti, ha pl engem felvettek anglisztikára, de lett volna elég pontom kommédiára csak épp nem jelentkeztem, akkor átvesznek?
Nálunk épp azt jelenti, amit az első írt. Karokon belül, ha a tananyag nagyon hasonló vagy ugyanaz (márpedig a második félév végéig ez megállja a helyét) különösebb gond nélkül átjelentkezhetsz mondjuk marketingről pénzügy-számvitelre. A legtöbb tárgyad az elején elfogadtatható, ha más intézményből jössz, akkor tárgyekvivalencia vizsgálatot lehet kérni, ahol vizsgálják a két intézmény egy azon tárgya közötti egyezőséget a tananyagban, ha ez nagy részben azonos, akkor elfogadják az adott tárgyat ott, ahová menni akarsz.
Nem hiszem, hogy mondjuk marketing szakról átmehetsz csak úgy villamosmérnökire, mert nagyon kevés közös tárgyatok van, az is csak az elején. Illetve átmehetsz, de az egészet elölről kell kezdeni, és gondolom csak akkor vesznek át ha az adott évben a szakhoz szükséges felvételi pontokat a te korábbi felvételi pontjaid (amivel odakerültél) elérik vagy meghaladják. Nálunk a PE-n legalábbis így van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!