Ha már most ilyen nehezen bírom lelkileg az orvosit, akkor lehet ott kéne hagyni?

Keress egy jó pszichiátert. Az OCD nek van olyan formája ami enyhíthető gyógyszerrel.

Még van időd bőven a pszichoterápiát is elkezdeni.

Ne szresszeld túl magad, szakvizsgáig a mentor felelős a betegért. Annyit bíz rád, amivel elbírsz.

Végső esetben vannak kockázatmentes szakterületek is, ahol még jól is jön a kicsit erősebb formális gondolkodás. Pl mikrobiológia. Iszonyat hiány van belőle.

De nemigen árthatsz, ha mondjuk a reumatológiát választod, és lesz mindig kolléga is a közelben.

Jobbulást!

Szia!

Hasonló szakon tanulok, és nagymértékben át tudom érezni a problémád, én negyedéves vagyok, és én is egyre inkább érzem, hogy közeleg az idő, amikor lediplomázok és ott döntéshozó helyzetekbe fogok kerülni nap mint nap. És minden döntést jól kell meghoznod, hiszen életekkel fogsz dolgozni. Gyakorlati és elméleti szinten is ügyesnek kell lenni és "nem hibázhatsz". És ezt elég nehéz elképzelni úgy, hogy a hibák az életünk szerves részei, hallgatóként főleg.

Azt viszont érdemes észben tartani, hogy akármilyen orvos is legyen az ember, sosincs egyedül. Kikérheti a kollégái véleményét egy nehéz esetben, előveheti a szakkönyveit, ha nem biztos egy laborérték helyes értelmezésében, bármikor rákereshet odavágó szakcikkekre - sőt ez lenne a normál, nem saját kútfőből, vagy jól emlékszem, vagy nem alapon diagnózist felállítani, vagy gyógyszereket kiírni.

Más tészta a sürgősségi esetek ellátása, de ebben viszont gyakorlatot fogsz szerezni, minden bizonnyal az elméleti háttered is meg lesz hozzá.

Az hogy a háziorvosi praxis jobban tetszik mint a kórházi, teljesen rendben van. Én is most teljesen más szakirányt látok magam előtt, mint amilyenért az egyetemre érkeztem. Nálam is hasonló okok álltak emögött.

A problémádat én első körben az önreflexiódban látom, amin egy jó pszichológus is már sokat tud segíteni. Nem a képességeiddel van a probléma, hanem a vezérléssel, ami javítható, tehát én első körben ezzel próbálkoznék és nem az egyetem otthagyásával.

Kedves kérdező!

Sok válaszolóval ellentétben én a szakmai oldalról is tudok írni. Nem szeretnék senkit megbántani, de a “nekem is stresszes a munkám” és “sok múlik a munkám milyenségén” összehasonlíthatatlan egy olyan teherrel, választással, döntéssel amin valaki élete múlik. Az orvosi egyetemet sokan azért kezdik el, mert érdekli őket az emberi test vagy éppen a velejáró fals presztízsről álmodoznak. Az orvosi szakma korántsem erről szól. Hatalmas felelősség nyomja a válladat minden egyes nap, nincs xy aki majd elnavigál, neked kell döntened és a legjobb döntést meghozni. Hidd el, ehhez hozzà lehet szokni és nem kell megijedni a tehertől. Nagyon jól döntöttél a szakemberhez fordulással kapcsolatban, ha tudod kicsit fejleszteni magad ezen a téren minden rendben lesz. Hidd el, senki nem került még ki úgy az egyetemről sem, hogy biztos volt magában és nem félt a munkától. Csak alkalmazkodás és rutin kérdése. Ha nem szeretnél stresszes munkakörnyezetet akkor pedig válassz majd nyugisabb szakirányt, pl bőrgyógyászat, háziorvostan stb.

Nem hozzád szól a mondandóm, de mélységesen elszomorít az orvosi egyetem túlhypolása és a temérdek jelentkező akik már első napon kiírják minden socialmedia felületre, hogy “doctor to be”. Talán ezek is adnak fals képet az embernek az orvoslásról, ez nem egy menő szakirány, ez egy élethosszig tartó, se hétvége, sem ünnepnap nem létezik többé munkakör. Alázattal kell hozzáállni. Ahogy levettem te alázatos vagy és biztosan sokkal ügyesebb a többieknél. Eljutottál már a feléig és szépen haladsz. Soha ne felejtsd el, hogy miért kezdted, mi volt a motivációd. Abban igazad lehet, hogy a kórházi munka nem olyan, amilyennek képzelted, ha nagyon nem a te világod akkor ne erőltesd majd ezt, menj más irányba, orvosként lesz az opciód.

Fel a fejjel, nem mondom, hogy egyetem után jobb lesz, mert a rezidensi évek sem csodásak, de nagyon sok múlik ahhoz, hogy hogy állsz hozzá!

Előző vagyok, nekem kb pár hónapba telt belerázódni ebbe a “teherbe”, kicsit immunis lesz az ember egy idő után. Ha pedig bizonytalan vagy, lesz más kollega is, ápoló, gyógyszerész a közelben. Egyik kollegám gyógyszerelési kérdésekben mindig felhívja a gyógyszerészt a dozírozás miatt.

A rutinos ápoló, gyógyszerész, dietetikus, gyógytornász, egyéb asszisztencia néha nagyobb szaktudással rendelkezik adott kérdésben és akkor megy jól a dolog, ha team-ként tud dolgozni ez a kör.

Szerintem ebben a szakmában éppen pont káros az, ha az embernek fene nagy önbizalma van, mert ekkor nézi be az orvos azokat a nem mindennapi, de azért felismerhető eseteket, amiknek aztán tényleg a beteg látja a kárát. Továbbmegyek, meggyőződésem, hogy a magyar orvostársadalom egyik fontos problémája éppen az a fene nagy önbizalom, ami mögött sokszor egyáltalán nincs akkora tudás, vagy egyéb olyan készség, ami ebben a szakmában minimumkövetelmény (alázat, embertársaid iránti tisztelet például). Éppen pont az a természetes, vagy annak kellene természetesnek lennie, ha vannak kétségeid, ha aggódsz, hiszen igen, lehet emberi életek lesznek a kezeid között, de nem kell egyből életekkel dobálózni, az is bőven elég, ha a te döntésed miatt valaki a fogait veszíti el, vagy életre elcsúnyul az arca, esetleg olyan terápiában részesül utólag, ami életminőség romlásával jár.

Hibázni fogsz mindenképpen. Emberből vagy és az emberek hibáznak. Lehet azért fogsz hibázni, mert nem áll majd minden szükséges információ a kezedben a korrekt döntéshez (például mert a beteg nem őszinte), lehet azért fogsz hibázni, mert kapacitás híján nincs minden diagnosztikai eszközre lehetőség. Lehet azért fogsz hibázni, mert fentről lesz nagy nyomás, hogy haladjunk, hogy pörögjünk, hogy ne sz@rakodjunk ennyit egy beteggel. Lehet azért fogsz hibázni, mert neked nincs elég tudásod, de "jobb híján" te leszel oda téve. Ezek végeredményben megbocsátható dolgok. Nem, a betegnek nem lesz jobb, de ebből fogsz tudni tanulni és a következő betegnél már nem fogod elrontani. De ha a fene nagy arc miatt rontasz el valamit, akkor ugyanez a fene nagy arc gátat fog szabni annak, hogy felismerd, hogy hol hibáztál és legközelebb ne ismerd fel.