A pedagógiai asszisztenseket, miért nem vonják be az oktatásba?
Egy éve derült ki számomra, hogy létezik ez a szakma egy elhíresült Krudy iskola kissé molett bácsijának esete kapcsán. Azt sem tudtam, hogy vannak a pedagógusoknak ilyen kisegítő külön személyzete, akik előkészítik az órákat, szerveznek, ebédeltetnek, felügyelnek, reggeli ügyeletet is ellátják helyettük és helyettesítenek is. Régen ilyen nem volt
Ismert, hogy nagyon szűkösen vagyunk a pedagógusoknak. Folyamatos az elvándorlás az üzleti szférába. Miért nem terjesztik ki ezeknek az asszisztenseknek a feladatkörét és a fizetését akkor? Még mindig kevesebbet keresnek a tanároknál. Viszont megvolt a betanítási időszkuk, látják mit csinálnak a pedagógusok, hát tanítsanak ők is!
Három év asszisztensi tapasztalat után legyen tanítói képesítésük és lássák el a faladatot maguk is. Nagy különbség nem lehet egy három éves fősulit végzett tanító és egy pedagógiai asszisztens között, aki évek óta látja az "ipar" folyamatát. Miért nem hasznosítjuk őket is?
10 "Nekem volt olyan évfolyamtársam az egyetemen, aki biológia-kémia érettségivel felvételizett matek-biológia szakra, aztán az első héten kiderült, hogy azt sem tudja, mi az a trigonometria.."
Én még huszonéve jártam egyetemre. Akkor felvételizni kellett. Aki már felvételivel bekerült akár tanár szakra is az már tudta tanítani, mert volt annyi tudása a felvételi révén. Most ha sima érettségivel felvesznek valakit az gáz. Egyébként tudta mi az a trigonometria, mert számolt vele bioszon. Legfeljebb azt nem tudta, hogy úgyis hívják.
Pl a régi mérnökök, akik még villamosságtan néven tanulták az elektrodimanikát így 50-60 évesen lehet nem ismerik a szót.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Én pedasszisztensként látok el sajnos napközis-nevelői feladatokat, mert nincs elég ember.
Nem vagyok ezzel egyedül. Mellette levelezőn tanulok, szóval egy nap tényleg tanító lehetek, de kimondhatatlanul sokat ad hozzám a mindennapos tapasztalat az elmélettel szemben.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Én tökre örülnék, ha lenne asszisztensem a suliban!
Adminisztrálni, programokat szervezni, social media felületeket kezelni, például.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
18
Nem, nem:) Felnőtteket tanítok, szakmát, ott mások az elvárások, hogy mihez kellene asszisztens. Például segíteni reklámozni a szakot és programokat szervezni a diákoknak.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!