Amúgy tényleg olyan k***anehéz az egyetem, mint ahogy azt mondják?

Matekon vagyok, itt ha zseni vagy, szárnyalni fogsz és imádni fogod, ha nem, akkor vért izzadsz.

Az elvárások nagyon precízen vannak meghatározva, szóval jópofin nem sok múlik, inkább minden szorgalom kérdése. Az első 2 év nekem napi 7-8 óra tanulás volt. Ha azt túléled, utána "minden szupi szuper": a mester érdekes lesz, aztán meg a meló nagyon jól fizet majd. Kb mindenkinek ez lebegett a szeme előtt a legrosszabb hetekben. Utólag belegondolva nem is tudom, hogy tudtam akkora mennyiségű absztrakt anyagot felfogni és levizsgázni, de valahogy meg lehet oldani, ha nagyon akarja az ember. Megnyugtatásnak talán azt mondanám, hogy még ha nagy szopás is az egész, sok jó barátot fogsz közben találni.

Nekem speciel nem.Amúgy ez mindig is jellemző ha vagy egy aktuális élet szakaszban, mondjuk középsulis(gondolom az vagy)akkor a következőre mindig mondják,hogy "húú de nehéz meg itt mostmár tényleg szívni fogsz uuu".Egyetemistákat meg azzal szivatják,hogy na majd a munka világa milyen kemény lesz.Ezt eljátszák általánosban,középsuliban és itt is.

Tulajdonképpen az a lényeg mennyire tudsz alkalmazkodni,van-e merszed belevetni magad és hogy mennyit tudsz tűrni.Igen,nehezebb mint a középsuli,de a középsuli meg nehezebb volt mint az általános és alkalmazkodtam.

Anno engem is nagyon bosszantott.

Szerintem nem csak akarat kérdése és szorgalomé, hogy elvégzed-e vagy sem. Nekem már a középiskola is problémát okozott, egy szakmát se tudok lerakni.

Így marad majd az utca. Lehet, hogy össze is futsz majd velem egyetemistaként és azt fogom neked mondani, hogy "aggyámánpézt b*zdmeg!". Ha valaki így áll eléd, akkor jusson eszedbe ez a válasz. Valószínű én leszek az.

Nekem a te korodban nem is volt célom. 18 évesen azt sem tudtam, hogy van olyan, hogy 2 év múlva. Ugyan így 14 év körül azt sem tudtam mi az a középiskola és hogy miért kell odajárni. Itt meg sokan tiszta céltudatosak, ami nekem fura. Most sem igazán tudom, mit kezdjek magammal. Nekem csak a betanított munka világa maradt vagy a csövezés.

Ami az egyik embernek alap dolog, az a másik embernek nem biztos, hogy az.

Ami az egyik embernek könnyű, az a másik embernek lehetetlen is lehet.

Hogy hogyan fogod megélni a megpróbáltatásokat, azt nem lehet megmondani.

Én például sehogy, csövességre vagyok ítélve és életem végéig magányra. Bár a magány nem biztos, majd lehet összeállok néhány cimborával és iszogatunk és a többi. Szomorú, de ez van. Változtatnék, de sajnos buta vagyok tanulni.

Sok sikert az egyetemhez! :D