Van aki megbánta, hogy pszichológiára ment?

Kinek mi a nehéz. Amúgy nehéz :)

Megbánni egy bizonyos szempontból nem lehet: még ha csak belekóstolsz is, olyan tudásra fogsz szert tenni, ami a mai beteg világban kulcs fontosságú. Sok embernél előbbre járhatsz majd, mert tudod, vagy sejtheted mi a mozgató ereje a tetteinek. Másokkal meg egálban leszel, mert legalább annyira kiismerheted, mint ő téged ;)

Én most végeztem pszichológia szakon. Nyugodtan írj, akár privátot is, ha gondolod, szívesen mesélek. :)

Röviden: nem bántam meg, nem választanék mást most sem, de nagyon sok dologban változott a véleményem (mármint magát a szakot illetően) azóta, hogy elkezdtem. Nem gondolom, hogy mindenkinek való, és igenis "trendből" kezdik el sokan. Vagy összesen annyi az érvük a szak mellett, hogy "a barátaimmal is szeretek lelkizni"/"a kedvenc sorozatom a Gyilkos elmék"... Pont a napokban nézegettem korábbi csoporttársakat a közösségi oldalakon, mert érdekelt, hogy hol dolgoznak/tanulnak, és többen is elkezdtek azóta más szakot. Ennek ellenére nem hallottam igazából senkitől olyat, hogy nagyon megbánta volna (igaz, ezeket a volt csoporttársakat nem is kérdeztem), mert tényleg sok érdekes dolgot lehet tanulni.

Nem tudom, neked mi számít nehéznek. Nekem összességében a gimiről egyetemre kerülés volt nehéz, nem maga a szak. Félre ne érts, voltak durvább tárgyak, amikkel jól megszenvedtem, de pl. orvosis ismerőshöz képest mindig könnyűnek éreztem a helyzetemet. Az viszont nehezen esett le, hogy itt nem elég figyelni órákon és a vizsga előtt párszor átolvasni az anyagot, hanem rendesen le kell ülni (már a szorgalmi időszakban, nem 3 nappal a vizsga előtt), és bizony alaposan meg kell tanulni azt a gyakran többszáz oldalt. De a legtöbb helyen ez van. Az ismerősi köröm tapasztalatai alapján összességében közepes nehézségűnek mondanám a szakot. Nem könnyű, vannak időnként nehezebb tárgyak vagy időszakok úgy általában, de azért tényleg nem egy orvosi. Igazából az a legfontosabb, hogy elhivatott legyél, mert kellő motiváció nélkül szerintem minden szakot marha nehéz lehet elvégezni. Persze, ezt előre nehéz látni, de talán az itteni válaszok is segítenek kicsit, hogy megtudd, neked való-e ez. :)

Én harmad diplomakent vegeztem, igy nyilván nem bántam meg, de komoly gondok vannak a szakmaval.

Az eü-pedagógia irány között hatalmas a bér szakadék, ezért eübe bejutni lehetetlen kb., a ped. meg éhen halós. Ezért sokan 5 év után maganoznak, amitől viszont hígul a szakma, sulyos kompetencia, határátlépések vannak.

A továbbképzések végtelenek és sokszor túlárazottak, a képzettebb pszichológusok a kezdőkből élnek.

Ettől eltekintve én nagyon szeretem, de az erősen relatív, hogy mennyire éri meg.

Én most fogom kezdeni mesterképzésen az utolsó évet. Vegyes érzéseim vannak, mert azt imádom, amit tanulok, viszont nem igazán látom, hogy hr területen kívül hol lehetne jól keresni pszichológusként, azt a pár klinikai pozíciót leszámítva (mert ugye kórházakba meg rohadt nehéz bekerülni). És most oké, mondhatjuk, hogy nem a pénz miatt lesz valaki pszichológus. Ez igaz is, én sem szeretnék multimilliárdos lenni, viszont például egy iskolapszichológus vagy pedagógiai szakszolgálatos pszichológus annyira keveset keres, hogy konkrétan megélni lehetetlen annyi pénzből. A másik, ami zavar, amit már részben fentebb említettem, hogy nagyon kevés állás van a klinikumban, holott szükség épp lenne több pszichológusra ott is, csak pénz nincs rá. A legtöbben klinikumban szeretnének elhelyezkedni, így a pszichológusok nagy részének ez misztikum marad és sosem fog tudni klinikusként dolgozni.

A képzés maga egyébként nem nehéz, nyilván van pár tanulósabb tárgy (pl. anatómia, statisztika), de alapvetően már az elejétől kezdve vannak nagyon érdekes tárgyak, így minden félévben lehet találni olyat, ami fenntartja a motivációt. Viszont aki pszichológiára megy, fel kell készülnie, hogy jó pár évig tanulni fog, az alsóhang, ahogy látom, már mindenhol szinte a szakképzés, szóval 5 év + 2-4 év minimum, mire normális állásod lesz, normális fizetéssel. Mesterképzéssel is el fogsz tudni már helyezkedni (sőt a szakképzésekhez el is kell), viszont nem lesz olyan jó fizetésed, szupervízióhoz leszel kötve és mint a 3-as is említette, azért mesterképzés után még nem tartanak ott a kompetenciáid, hogy tényleg jó szakember lehess, ezért is egyre inkább rossz a pszichológusok megítélése, mert sokan mesterképzés után magánpraxist indítanak azonnal.

Én a fentebb említett problémák miatt munka-és szervezetpszichológia szakirányt választottam a klinikai helyett. Részben megbántam, részben nem. Ha nagyon klinikai érdeklődésű vagy, a kevés klinikai pozíció ellenére is válaszd azt szerintem mesteren, mert legalább érdekes tárgyakat tanulhatsz és úgysem határozza meg a mester szakirány, hogy mit fogsz dolgozni később. Én munka-és szervezetpszichológián picit unatkozom, a tanácsadáshoz részben kapcsolódó tárgyak foglalnak le főként.

(Második vagyok.)

Abszolút egyetértek az ötössel. Ezek azok a dolgok, amikre csak a képzés során jöttem rá, pedig jó lett volna, ha valaki korábban felhívja rájuk a figyelmem. Mint írtam, én nem választottam volna mást (főleg mert a többi, engem kicsit is érdeklő terület hasonlóan kiszámíthatatlan), de szerintem sokakat hamarabb rá lehetett volna ébreszteni arra, hogy ez az irány nem nekik való. És ez tényleg nem valamiféle lebeszélés, aki valóban ezt akarja csinálni, az elég motivált lesz ahhoz, hogy minden nehézség ellenére is tanuljon, dolgozzon. Az viszont tény, hogy tök sokan úgy képzelik ezt, hogy elvégzik a mestert, aztán mennek magánba 15 ezer/50 percért. Végülis nem illegális, csak totál nem etikus, és szinte biztos, hogy tovább rontod egy olyan szakma hírnevét, amit sokan így is hülyeségnek meg pénzkidobásnak tartanak (komolyan, nézz szét itt GYK-n, néhányan olyanokat írnak...)

Megint mondom, nem lebeszélni akarok senkit. De ha nem állsz készen arra, hogy a jó eséllyel téged érdeklő irányokkal keveset keress és sokat tanulj (MA után ráadásul sok pénzért), és közben azt hallgasd, hogy az emberek egy része szerint csak egy "pénzéhes bölcsész" vagy, akkor nem biztos, hogy ez neked való. És akkor még nem beszéltünk a pszichológusi munkával járó alapvető felelősségről, és arról, hogy mennyire fontos pl. az önismeret szerepe abban, hogy ne vállalj be olyat, ami nem a te kompetenciád.

Egyre nagyobb szükség van pszichológusokra, ezt nagyon sok "laikus" is belátja. De ebben az országban nincs ennek kultúrája, és nincs annyi állás, ami az igényeket kiszolgálná, mert a kórházaknak/szakszolgálatoknak/önkormányzatoknak/akármiknek nincs elég pénze hozzá, de mégis rengetegen végeznek pszichológia szakon, egy részük pedig sajnos etikailag megkérdőjelezhető munkát fog végezni, hiába voltak ilyen-olyan óráik az egyetemen.

Minden területnek vannak negatívumai, úgyhogy máshol is szembesülni kell többé-kevésbé hasonló nehézségekkel. Barátokon keresztül más szakokról is hallottam olyan negatív dolgokat, amik magamtól eszembe sem jutottak volna, hiszen nem azokra a szakokra járok. De én csak erről tudok mesélni, hiszen ezt tanultam és erre a területre látok rá, és úgy érzem, hogy képmutató dolog lenne azt mondani, hogy mindenképp válaszd a pszichológiát, mert itt minden király, és soha nem lesznek az életben problémáid, ha pszichológusnak tanulsz. Mert lesznek. :) De máshol is, legfeljebb másfélék. Ha ez érdekel, akkor az érvek, ellenérvek mérlegelése után nyugodtan tanuld ezt, de akkor tanuld is meg rendesen. Légy elhivatott, és ne hagyd, hogy mások elvegyék a kedved. :)