Szerintetek ha valakinek sokadig (3,4). Alkalommal nem sikerul az orvosi érdemes még otodjere akár hatodjara is megprobalni?
Nem rólam szól a kérdés, de idén érettségiztem én is. Nem orvosira készülök de vannak ismerőseim akik arra és nem sikerült nekik idén, a kemia kifogott rajtuk, mondták hogy jovore megprobaljak, nem hagyják veszni. Ez tok jo, szerintem is, lehet csak idén nem sikerült valami miatt, nem volt elég felkészült.
Viszont olvastam sok csoportban, hogy ne busuljanak akiknek nem sikerült, ők idén voltak negyedjére és most sem sikerült. Azért egy orvos 5-6 éven át jár csak egyetemre eleve, utána meg folyamatosan képzi magát, és ha valaki 25 evesen kezdi el akkor tényleg ő élete végéig tanulni fog, persze tudom hogy igazából mindenki, de értitek.
Sok ismerősömnek 2.alkalommal se sikerült az orvosi, és inkább elmentek egy másik egyetemre, ahol sikereket érnek el, mert azt mondták ha a gimis kémia emelt kifogott rajtuk, akkor az orvosirol 100% hogy kibuknanak, meg ha egesz ejszaka tanulnak.
Szerintetek ennek így van értelme?
Tehát igen, az a 30-40 pont jelentős különbség, legalábbis az én olvasatomban.
Véleményem szerint pedig zömével a külföldi diákok jelentkeznek önköltséges képzésre, hiszen a többi külföldi egyetemhez képest az itteni tandíjak "nevetségesek", azonban az oktatás színvonala világviszonylatban is megállja a helyét, illetve külföldi fizetéssel könnyebben tudnak a szülők itt, Magyarországon jobb életszínvonalat biztosítani a gyereküknek.
Aztán vannak azok, akik nem szeretnének az államtól függni semmilyen tekintetben, esetleg már el is tervezték, hogy akár már a rezidensképzést se itthon, hanem külföldön kezdjék el. A képzés árát így is, úgy is ki kell fizetniük, ha külföldre távoznak a diploma megszerzése után, így egyszerűen elébe mennek a dolgoknak azzal, hogy az önköltséges képzési formát választják.
Valamint előfordul, hogy valaki nem szeretne egy amúgy is nehéz, sok stresszel járó szakot teljesítménykényszer alatt elvégezni, így inkább ő is az önköltséges képzés mellett dönt (van olyan diákkhitel, ami direkt a képzési költségek finanszírozására lett kitalálva, mondjuk ember legyen a talpán, aki azt a cirka 18 millió forintot magyar fizetésből visszafizeti, és akkor még nem csúszott a delikvens)
Kedves 2-es!
Remélem sikerül neked!
Sok kitartást!
Ha valamit nagyon akar az ember azt véghez viszi.
Én pl tavaly elsőre bekerültem, de sok évvel az érettségi után. Sokan le akartak beszélni, de nem hallgattam a károgókra.
Az én életem, én tudom, hogy megéri e vagy sem.
Nyilván nem híres agysebész babérokra akarok törni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!