Egyetemen mennyire gyakori az, hogy csúsznak egy évet a tanulók?





1 év??
Viszonylag ritka. Többet szoktak csúszni.










Egy tanárunk egyszer azt mondta, hogy nincs egyetem csúszás nélkül. Mondjuk el is intézte nekem..
Egyébként mérnökinfón az a ritka ha valaki nem csúszik 1-2 évet szóval nyugi





#2
Nyílván van ilyen is.
De nem úgy, hogy pl a két matektárgyat amin a legtöbben buknak és arra épül kb minden 2 félévről leviszik 1 félévre. Ha 1 év alatt nem tudta megtanulni a diákok 70%-a, na majd akkor 1 félév alatt hátha. Ahogy meg egy normális matek karos tanár kifejtette, hogy ez hülyeség, hogy nekünk ilyen szinten tanítani és ő már akkor is szóvá tette, mikor először kellett tanítani neki ezt, hogy ez lehetetlen. 1 év alatt kellene azt megtanulnunk, amit más karokon 2 év alatt tanítanak és még ott is nagy a bukási ráta (ezt nem tudom, csak a tanár elmondása alapján), de nekünk már 1 félév van akkor arra, amire máshol 2 évet szánnak. 2 ilyen tárgyunk van. Erre a 2 tárgyra épül a legtöbb tárgyunk, mert nálunk még épülős rendszer van, ami a legtöbb szaknál már nincs.
Hogy lehet-e így csúszni?? Hát persze. Csak ugye aki ezt nem látja el se hiszi. Okoskodni kívűlről könnyű. De még a matek tanárok is vakargatják a fejüket, ha ezzel fordulsz hozzájuk. És csak 2 tárgyat említettem, de mellette van még egy csomó. És minden tanár a maga tárgyát teljes mértékben követeli. Legtöbb tárgynál 60% a kettes ponthatár, de van hogy az is csak annyi, hogy 60% kell, hogy vizsgára tudj menni. De volt már 70% os ponthatárom is. Ilyenek mellett ha csak 1 évet csúsznék az álom lenne. De 2 évet már csúszok.










Szerintem ne temesd magad, még simán neglehet most is.
Ha mégsem: azért a mérnökinfó bem a lightosabb szakok közé tartozik, az az 1 év nem vészes, akár dolgozhatsz is mellette, ha nincs más tárgyad.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!