Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » Lehet, hogy ezzel teszem...

Lehet, hogy ezzel teszem tönkre az életemet? Nem tudom, mit tegyek, segítséget, tanácsokat kérek!

Figyelt kérdés

21 éves vagyok és az élettársammal élek. Az a helyzet, hogy eddig dolgoznom kellett majdnem minden hónapban, amikor nem, akkor mást intéztem, ami mellett nem tudtam dolgozni. Így nem tudtam befejezni a gimnáziumot. A 12. osztály lett volna vissza, de azt már nem bírtam munka és házimunka mellett. A 11.-et is nagyon nehezen tettem le, mert nem vagyok egy lángész, aki munka mellett is simán tanul. Most a páromnak megemelték a fizetését, így segít, hogy meglegyen az érettségim, 3 év kihagyás után visszavettek egy iskolába nappalira, de csak 11.-től, mert sokat felejtettem ez idő alatt. Ez az utolsó évem, amikor még térítésmentesen tudom letenni az érettségit, ugyanis 23 éves kor felett ez díjköteles, ráadásul akkor más nappalin nem lehet. Azzal nincs gond, hogy nappalira nálam fiatalabbak járnak, mert átlag 17-19 évesnek néznek az emberek, idegenek is. Csak sminkkel nézek ki annyinak, amennyi vagyok, de ha elkezdem végülis a sulit, akkor majd nem fogok sminkelni.


Most viszont bejött egy olyan lehetőség, hogy anyukám segítene kijutni külföldre, mert ő kijutott külföldre a hónap elején. Talált nekem olyan munkát, ahol 12 óra alatt megkeresnék 20000 Ft-nak megfelelő összeget. Ráadásul az angolom egész jó. Nem vagyok profi, de társalgási szinten boldogulok. Valahol a középfok alja van meg, kb. a fele igeidőt használom.


Mindig ez van, hogyha hosszú idő után végre valami sikerül, akkor utána más lehetőségeket is behoz az élet, hogy dilemmában legyek. Lehet, hogy soha többet nem adódna ilyen alkalmam, hogy külföldön jól keressek, de lehet, hogy olyan alkalmam sem adódna soha többet, hogy letegyem az érettségit. Lehet, hogy örökké kispénzen kell majd élnünk amiatt, ha én most nem megyek ki külföldre. De félek, hogyha nem lesz meg az érettségim, akkor később nem találok majd munkát külföldön sem és itthon sem. És mi van, hogyha most jól keresek külföldön fél évig, utána meg nem sikerül jól keresnem később...? Nem tudom, mitévő legyek. A családban mindenki azt mondja, jól teszem, ha leteszem az érettségimet - nekik már diplomájuk vagy legalább szakmájuk van -, kivéve anyám. Szerinte inkább külföldre kéne mennem. (Ő sose akarta, hogy letegyem az érettségit.) Attól félek, hogy rosszat fogok választani és tönkreteszem az életemet. De ezt nem akarom.


Melyikkel megyek többre, ha meglesz az érettségim, vagy ha külföldön most sokat keresek (nem tudom, akkor később is jól keresnék-e ott...)?


2010. aug. 26. 16:53
1 2
 11/16 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszodat!


Én is e két nézőpont között vergődök. Abban reménykedek, hogy később is lesz külföldi munkám, amiből megszedném magam egy kicsit. Jó lenne most azonnal menni, mert akkor idén már sok vágyunk teljesülhetne, amihez nincs elég pénz. De a jövő miatt talán mégis ki kéne használnom ezt a lehetőséget a tanulásra. (Magyarországon tervezem a jövőt, de már ez sem biztos, majdnem minden barátom kint él már, csak ők olyan munkát végeznek, amit én nem bírnék.) Úgyhogy még gondolkodom.

2010. aug. 26. 20:06
 12/16 anonim ***** válasza:

Szia!


Melyiket választottad?

Mi a helyzet nálatok?

Ez engem is érdekelni.

2012. júl. 9. 00:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/16 A kérdező kommentje:

Szia!

A tanulást választottam végül. Már megvan az érettségi, és így nyugodtabb vagyok. Még nem jutottam ki külföldre azóta, de remélem, az is összejön majd.

Bocs, hogy most válaszolok, de nem vettem észre előbb, hogy írtál.

És Te mit választottál?

2012. szept. 25. 22:02
 14/16 A kérdező kommentje:
Az más kérdés, hogy valószínű akkor is nyugodtabb lennék, ha külföldön dolgoztam volna az idő alatt. :D
2012. szept. 25. 22:03
 15/16 anonim ***** válasza:

Gratulálok!

Sok sikert az életben!

2012. szept. 26. 07:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 A kérdező kommentje:

Köszi, neked is!


(Bocs, megint nem kaptam e-mailt, hogy újabb válasz jött volna (pedig be van x-elve), úgyhogy nem tudtam, hogy írtál.)

2012. nov. 26. 13:34
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!