Jó tanár gyengébb tanulóból?
Én nem magyarázkodok, főleg nem neked, csak annyit írtam, hogy nem igazán érdekelt az iskola, nem tanultam semmit, rá se hederítettem a leckékre, nem érdekeltek a tanárok, nem foglalkoztam semmivel, a könyvek, az írás-olvasás idegen dolog volt számomra, nem kötött le. Van ilyen. Egyébként azt hiszem, csak az egyik félévi jegyem lett kettes, nem végig voltam kettes egész iskolás koromban :D Egyébként felőlem le is nézheted ezt, csak azt akartam írni, hogy semmit nem befolyásol egy gyerek jövője szempontjából, hogy pl. ötödikben hányasra áll matekból. Előbb-utóbb benőhet a feje lágya, és akár matematikus is lehet belőle. Meg aztán, innen szép utána ötösnek lenni belőle. :)
"De valljuk be, az általános iskolai anyag elsajátitásához nem kell egy agytrösztnek lenni"
Ezt tanárként cáfolnám, attól, hogy felnőttként visszatekintve egy általános iskolai tananyag könnyű, egy 12 éves gyereknek egyáltalán nem biztos, hogy az. És rengeteg mindenen múlik, hogy valaki hogy tanul, nem csak agyi képességeken. Nekem pl. megvoltak a képességeim hozzá 12 éves koromban is, csak nem érdekelt, mert nem volt, aki ráneveljen, hogy komolyan álljak hozzá.
Tisztában vagyok vele, hogy nem kívánsz másoknak magyarázkodni, én sem magyarázkodok senkinek, nem gondolom, hogy aki nem tanul jól, az automatikusan buta, azt viszont igen, hogy gáz, hogy olyan pedagógusokból van rengeteg, akik korábban nem tanultak jól. A másik kommentemben azt is kifejtettem, hogy az a tapasztalatom, a korábban rosszul tanulókból lesznek azok, akik tanárként hajlamosak a saját diákjukon leverni a sérelmeiket (nyilván nem mindenki..), a gimimben magasan kvalifikál t tanári kar volt és érezhetően azon voltak, hogy a legöbbet hozzák ki belőlünk, ezzel szemben az általános iskolai tanári kar szedett-vedett része azon volt, hogy minél többet kínlódtassa a diákságot .
Engem se nevelt rá senki, hogy jól tanuljak, 6évesen is kötelességemnek éreztem, hogy készüljek az iskolába, volt felelősségtudatom és érdekesnek tartottam a tananyagot. Miért kellene erre ránevelni ?Komoly képességek egyébként nem kellenek az általános iskola elvégzéséhez...
Te tanárként cáfolod, hogy az általános iskola könnyű lenne én meg több egyetem után cáfolom, hogy ebben igazad lenne. a A BME-re mentem tovább, több szakot elvégeztem és biztos állithatom neked, hogy ha valami nehéz, ha a BME az. Én sem a felnőttek szintjéhez képest értettem, hogy könnyű az általános iskola, hanem a gyerekekéhez képest. Egyébként ha azt mondod, meg tudtad volna csinálni, miért ütöd a saját szavaidat azzal, hogy atr állitod, nehéz ? A kifágogásgyártó embereket (megvoltak a képessségeim, csak nem érdekelt) pedig nagyon nem birom, a munka világában sem...
"Ezt tanárként cáfolnám, attól, hogy felnőttként visszatekintve egy általános iskolai tananyag könnyű, egy 12 éves gyereknek egyáltalán nem biztos, hogy az."
Attól még meg lehet csinálni, évente soktizezer diák példája bizonyitja, hogy lehet jól, sőt kiválóan is tanulni.
"És rengeteg mindenen múlik, hogy valaki hogy tanul, nem csak agyi képességeken."
Szerintem erre mondják, hogy tipikus önigazoló magyarázkodás. Tudod, mit tartok én igazán problémának, ami tényleg hátráltatja a gyereket ? Mondjuk ha alkoholista, züllött, agressziv szólei vannak , nem kap otthon enni, nem ruházkodik . Mindenki más esetében csak kifogás, hogy nem rajta múlik.
"Nekem pl. megvoltak a képességeim hozzá 12 éves koromban is, csak nem érdekelt"
Ez olyan, mintha egy állásinterjún azt mondanád, be tudtam volna fejezni az egyetemet, csak meguntam, vegyetek már fel , mert a képességeim meglennének volna hozzá. Az életben az számi, amit megteszel, nem az, hogy mi lett volna ha valamit megtettél volna. Most mondjam én is azt, hogy lehettem volna élsportoló , ha lenne a városunkban rendesen működő sportklub ? Ha mindn lehetőséged meglett volna, hogy tanulj, akkor az lett volna a minimum, hogy tanulsz- tévedés azt képzelni, hogy ez a maximum, mikor ez lenne a minimum. A gyerekeknek ez a munkahelye, ez a dolga. Meg kell csinálni és kész, akkor is , ha épp több kedved van focizni.
Ki írt összevissza ? Ha nem értenek veled egyet valamiben, az nem egyenlő az összevissza írogatással. Külön gratulálok Neked ,hogy magyart tanítasz, de nem tudod leírni, hogy "összevissza" :)))
Mondjuk az, hogy valakinek több diplomája van , önmagában sokat nem mond, egy orvosi egyetemet önmagában ezerszer nehezebb megcsinálni, mint a Kodolányin 3 büfészakos diplomát összehozni...
Miért ne gonodlhatná azt valaki, hogy gáz, ha úgy tanít valaki magyart, hogy kettese volt belőle általánosban ? Az összevissza leírásának meg nézz utána magyartanárként...
Az elitgimi és osztályelső témát egy másik kommenetelő hozta fel, kicsit furcsa, hogy hirtelen te is azt mondod, az voltál. Általában nem azok szoktak osztályelsők meg elitgimisek lenni, akik áltlaánosból kettest visznek , maradjunk ennyiben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!