Szerintetek idén lesz érettségi?
Nagyon sok végzős diák felszólalt már, hogy a jelenlegi helyzetben nem lenne kedvező megtartani az érettségit a szokott feltételek szerint.
Szerintetek van esély rá, hogy az év végi jegyek fognak az érettségi eredménynek számítani?
Igen, drága, zavar, hogy nektek “más” lenne. Ami még enyhe kifejezés volna arra, hogy én keményen tanultam az év végi jegyeimért, más meg puskázással szerzi az otthona kényelmében, és az is zavar, hogy olyanok akarnak továbbtanulni, akik még egy nyamvadt érettségitől is fosnak meg lusták megírni. És ezeknek járna alanyi jogon ugyanannyi vagy akár több pont is, nekem meg lehet, esélyem se lenne bejutni szeptemberben az egyetemre (vagy legalábbis jóval kevesebb).
Egyszer próbálj már az “igazságtalanság” és a “nekünk ez jár, megszavaztuk a zinterneten, bibibi, csak irigyek vagytok” kártyán kívül már valamilyen észérvet is felmutatni, hogy miért is érdemelnétek meg, hogy megússzátok a vizsgát, pláne azok, akik tovább akarnak tanulni. A rosszabb eredmény nem indok. Ha sokan vagy mindenki rosszabbat ír, a pontszám is lejjebb fog menni. Ha meg nem, akkor azért elég árulkodó lesz, hogy a többségnek sikerült így is. A vírussal se hozakodj elő, mert senkinek nem azzal van baja, hogy netán nem májusban írtok, hanem hogy nektek később sem jó, mikor már biztonságos lenne a helyzet. Pedig még erre is ráfoghatnánk, hogy igazságtalan, mert hetekkel több időtök van felkészülni ennyi erővel. Az sem érv, hogy jaj, csúsztok egy évet az egyetemmel, mert ez max a hiúságotokon kívül semmit nem sért, senkit nem fog érdekelni, azt az egy évet meg hasznosan is el lehet tölteni ám.
Arra meg továbbra sem tudtál semmit reagálni, hogy ok, megkapja mindenki a kis év végi jegyét, csak éppen hogy rangsoroljanak akkor? Egy év végi 5-ös az 5-ös, nincsenek 70 meg 95 %-ok. Üssön hasra a tanár, és Pistikének írja be a minimumot, Lacikának meg a maximumot?
Itt te szőrszálhasogatsz egyedül pl a duplázás miatt, ami évek óta működik rendesen. A többinél egyszerűen leszarod rengeteg ember problémáit, amikre mi rámutattunk, csak neked jó legyen.
A helyzetben meg nagyon is benne vagyok, mivel felvételizek. És nem, nem tudom azt szó nélkül hagyni, hogy a hozzám hasonló szakváltók, újrafelvételizők (sokan vagyunk, nehogy azt hidd, hogy nem), évekkel ezelőtt érettségizettek, akik most jelentkeznek először, mekkora hátrányba kerülnének miattatok, akiknek luxus lenne egy későbbi időpontban vizsgázni, mert jaj meleg van, mert jaj, nem tudom, mit kell megtanulni, mert jaj, nem bírok egyedül felkészülni, de egyetemre mennék azért, mert jaj, nyáron ne kelljen már iskolába járni stb stb. Nevetséges “indokokat” láttam eddig. #30-nak teljesen igaza van, egyértelműen a megúszásra utaztok csomóan mindenféle sunyi indokkal előállva.
Továbbra sem válaszoltál a %-os problémára. Pedig téged is érintene. Nem veszed észre, hogy TE IS megszívnád, mikor a normál számnál sokkal több diákkal kellene versengened, mert UGYANOLYAN eredményeket értek el, a kikönyörgött 5-ösük épp ugyanannyit fog érni, mint a tiéd, aki (elméletileg) 4 évig keményen tepert érte?
Az a baj kérdező, hogy normális érveitek nincsenek (legalábbis én egyet sem olvastam), a felmerülő problémás kérdésekre válaszaitok sincsenek, mert nektek úgyis csak az a lényeg, hogy elmaradjon a vizsga.
Itt nem csak magáról az érettségiről van szó, hanem a felvételiről is. És nagyon sok újrafelvételiző is van. Én speciel a második diplomám megszerzésén munkálkodom, és bevallom, ha ti megkapnàtok az évvégi jegyeket és csókolom, akkor elképesztő fölénnyel jutnék be államira, aminek nyilván rohadtul örülnék. Ahogyan szerintem sokan mások is, de itt jön be a valódi racionalitás, mert ez ugyebár azt jelentené, hogy a felvételizők jelentős része kiesne a kalapból, a maximális 400 pontjával. Tehàt ugyanúgy nem tudnátok idén elkezdeni az egyetemet, mintha mondjuk szeptemberre csúszna az érettségi. Most mi a jobb? Ez, vagy pedig az, hogy pár hét csúszással megírjátok, és van esélyetek akkor elkezdeni a tanulmányaitokat, amikor elterveztétek?
(Én egy másik 79%-os vagyok:))
Igen, igazad van, tényleg nehéz lenne a pont számítás. Viszont akkor is elképzelhetetlennek tartom a május első hetében eltervezett vizsgaidőszakot.
Nálunk konkrétan nem is tudjuk, hogy milyen töri tételek kellene tanulni, hiszen a tanárunk mintha elfelejtette volna, hogy idén érettségi.
Én nem panaszkodom, ha azt mondják, hogy érettségi május 4-én akkor az lesz, fel vagyok készülve annyira, hogy jó érettségit írjak, viszont a jelenlegi helyzetben kivitelezhetetlen lenne. Már csak egészségügyi szempontból. De bele lehet beszélni, hogy nincs egy kész érvem se, attól még több ezer/tízezer diák hasonló véleményen van, nyilván nem véletlen. Igen, ebből jó nagy része csak azért teszi össze a két kezét, hogy ha már úgy se tanul tovább, ne is csesztessék őket a vizsgával.
Figyi. Tétel témakörök fent vannak az oktatási hivatal honlapján is, ha a tanár nem akarja nektek megadni a címeket. De ezek úgyis szóbelire kellenek, amit ha megtartanak az eredeti időpontban, még akkor is rohadt messze van. Ugyhogy erre sem igazán mondanám azt, hogy érv lehetne. Valószínűleg el fogják tolni az írásbeliket, az egészségügyi helyzet miatt, nyilván, de meglesz tartva. Sőt, még több időtök is lesz tanulni, én ennek örültem volna.
Évvégi jegyek alapján az egyetemi bekerülésre nagyon lecsökkenne az esély, az X pluszpontoddal is, az egyforma eredmények miatt. Persze, sokan kapnak ezért-azért pluszpontot, de a bejutási lehetőségek akkor sem lennének igazságosak, és egyenlőek. Eleve amit rebesgetnek, hogy nem lesz szóbeli, már az is rohadtul igazságtalan, nagy könnyítés lenne, de nektek ez sem jó. Az Eduline-on szavazók elenyésző százaléka szavazott erre a lehetőségre. A többség egyértelműen a megúszásra megy. És nem lesz ezerféle forgatókönyv, hogy mindenkinek egyénileg megfeleljenek. Megmondták, hogy ugyanúgy kell készülni, mert a jelenlegi állás szerint minden marad az eredetiek szerint. Akkor kellene pattogni, ha beígérnek valamit, nem készültök és előrébb hozzák. Te is csak jöttél nagy felháborodva, mint sokan mások, de mélyebben te sem gondoltál bele a lehetséges következményekbe és problémákba. Puffogni meg követelőzni mindig marha könnyű, de ha áldozatot kellene hozni, akkor egyből megy a sírás...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!