Szerintetek idén lesz érettségi?
Nagyon sok végzős diák felszólalt már, hogy a jelenlegi helyzetben nem lenne kedvező megtartani az érettségit a szokott feltételek szerint.
Szerintetek van esély rá, hogy az év végi jegyek fognak az érettségi eredménynek számítani?
Sokkal egyszerűbb lenne megadni az év végi jegyet
Bár ugye itt van az, hogy biztos lenne olyan, aki olyan tárgyból akar érettségizni, ami mondjuk 1-2 éve nem volt (pl info, földrajz), ott lehet nem lenne annyira fair a régi jegyet adni, főleg ha Nem túl jó
Igen, valóban most, hogy ránéztem tényleg rengeteg ilyen kérdés érkezett. Idén érettségizek én is. A jelenlegi táv oktatás viszont annyira nincs kiforrva, hogy igazából saját magamat kéne felkészítenem az érettségire e rövid idő alatt. Viszont vannak olyan tantárgyak, ahol még a 12.-es anyag se került feldolgozásra. A tételek kidolgozásáról nem is beszélek, azt meg, hogy mikor lehet végre neki állni a tételek tanulásának, fogalmam sincs.
A tanárok örömmel küldik a feleslegesnél feleslegesebb anyagokat, amiket fel kell dolgozni, majd beadandó formában kell számot adni a tudásomról.
Nincsenek magyarázatok olyan tantárgyakból sem, amihez alapvetően nagy szükségem lenne, hiszen nem értem az összefüggéseket, hiába van a neten 1000 és 1 online videó róla.
Sokan csak azt látják, hogy ez mekkora kedvezmény lehet, hogy egész nap itthon vagyunk és tanulhatnánk az érettségire, DE reggeltől estig itt kell ülni a monitor előtt, fel kell dolgozni a feles anyagot, majd még elvárnák, hogy az egész napos non stop munka után álljak neki az ismétléseknek?
Így, hogy elvileg itthon kellene maradni a házba, még szórakozásra sincs lehetőség ez mellett.
Már most a 2. héten olyan monotonná, unalmassá vált ez az egész, hogy nincs lelki erőm az érettségire is készülni.
Nem beszélve, hogy mi lesz pl. a testnevelés érettségivel? Nehéz lenne panelba kötelet mászni avagy korlátot gyakorolni. Már pedig lassan március óta nem volt gyakorlat.
Sorry, hogy így elnyújtottam, de embert próbáló nekünk is ez a helyzet, és elképesztően frusztráló, hogy kb. nyárig állandó készenlétben kéne lennünk és arra várva, hogy mikor adhatunk számot a tudásunkról.
Szvsz. aki tisztességesen tanult 4 évig, az megérdemelné, hogy megkapja érettségi jegyként az év végi eredményeket, mert az sem normális, hogy aki 4 éven keresztül szó szerint cseszett tanulni, de arra az 1 hétre felkészül, ugyanolyan vagy jobb pontokkal jelentkezhet egyetemre. Vicc
Én nem szeretnék év végi jegyet személy szerint. Akkor már inkább csússzon egybe az októberi érettségivel (azaz olvadjon hozzá -oké csak értitek- ) és legyen keresztféléves indulás.
Bár nyílván itt az én akaratom, akárcsak mindannyiótoké egyenlő egy nagy nullával. Az van és lesz, amit a kormány mond. Ha úgy döntenek, hogy megtartják, akkor majd szépen vállalják a következményeket is.
Az évvégi jegyeket megkapni egyrészt rohadt igazságtalan lenne, mert tudjuk jól, hogy évvégén általában megadják a jobb osztályzatot. Egyébként a leírásod alapján mire is kellene osztályozniuk?! Másrészt érettségin egyéb készségek is felszínre kerülnek, pl. szövegértés, fogalmazási készség, forráselemzés stb. Nyilván könnyebb felkészülni egy felelésre úgy, hogy tudod mit fognak számon kérni, mint egy vizsgára úgy, hogy bármi előjöhet a korábbi tanulmányokból is. Szar ügy ez a járvány igen, de nagy könnyítés lenne évvégi jegyek alapján felvételizni. És igazságtalan is azokkal szemben, akik mondjuk államira hajtanak. Mert az évvégi 5ös, mindenhol annyit fog érni, de egy érettségi 5-ösnél nem mindegy, hogy 80 vagy 90%.
Az emeltekért járó pontokat hogyan oldanád meg? Alanyi jogon járjon vagy mi? Egyébként ha évvégi jegyek lennének valószínűleg jóval többen nyernének felvételt, mert sokan rendelkeznének ugyanolyan pontokkal, az egyetemek kapacitása pedig véges. Az egész rendszert meg nem lehet átalakítani egy járvány miatt, mert nem csak a most érettségizők felvételiznek, ez gondolom egyértelmű neked is. Sajnos nektek ez most így jött ki, mindenkinek kell áldozatokat hoznia, valószínűleg nektek is kell majd.
Valamilyen formában kell, hogy legyen.
Én talán azt tartom a legreálisabbnak, hogy HA nyár közepe fele jobbak lesznek a körülmények, akkor megtartják. Csak nem úgy mint eredetileg, hogy 1 teremben 15-20 fő, hanem a lehető legtöbb részre osztva. Mindneki 2m-re egymástól, maszkban. Szóbelinél akár minden tárgy külön teremben, és külön terem a felkészülésre is.
Mindenesetre kitartást, a legrosszabb a bizonytalanság. Próbáld meg úgy felfogni, hogy legalább gyakorlod azt, hogy egyedül dolgozod fel az anyagot, egyetemen úgyis ez lesz. A tételekkel viszont kedzj el foglalkozni mindenképpen mert szídni fog magad ha "lustaság" is hozzátesz a rossz eredményhez (tapsztalat)
Reméltem ám, hogy eddigre minden embernek lejön a tévéből, hogy Magyarországon még az egészségügyi dolgozóknak is fogcsikorgatva adogatják a maszkokat, nemhogy diákok és dolgozók, segédek százezreinek 2 héten át.
Ha idáig eljutunk akkor biztosra fogom venni, hogy belehaltam a koronavírusba és az a mennyország.
#6 Miért. szerinted az mennyire igazságos, hogy valaki 4 évet végig gülizett, tanult óráról órára, erre lehet egy olyan személy fog bekerülni a helyedre, aki két érettségi tantárgyra, arra az 1 hétre készült csak fel?
Tanulni kellene egész évben és nem mindent az érettségire feltenni. Egyébként is előre láthatólag “csak” 2,5 hónap marad ki a rendes tanévből, volt már ideje mindenkinek produkálnia egész eddig az éves eredményéért,
Ez a szétültetéses probléma viszont szintén rossz megoldásnak tűnik. A diákok akkor is, akaratlanul de közelről kontanktba kerülnek, ami egy ilyen világjárványnak nevezett valaminél veszélyes.
Arra gondolok, hogy szeptemberben rendeznek következőleg csak érettségi vizsgát idén.
De amúgy szerintem is lehet, hogy megkapjátok az évvégi jegyet idei május-júniusi érettségi jegynek, de jobb ötletnek tartom mégis, ha mindenki aki most érettségizne, szeptemberben érettségizne.
A nyár közepén már nem biztos, hogy megcsinálnák már az érettségit; de lehet, hogy igen, de szerintem talán nem; de egyébként meg a dolgozatok, minden egyes dolgozat százalékos adatait, tehát, hogy kinek mi hány százalékos lett; nagyon nehéz lenne mind felderíteni, összeírni énszerintem, szóval jobban járna mindenki szerintem , ha nem a mostani jegyét kapná, hanem az érettségiset; tehát az érettségi az az, amikor már végre elismerik a teljesítményedet; és aszerint kapsz jegyet. Tehát az évvégi jegyekkel szerintem csomó mindenki rosszabbul járna. De szóval talán lehet, hogy felajánlják, hogy okés, akkor mindenki megkapja az érettségi jegyét; és első-körben lehet, hogy mindenki el is fogadná, de szerintem úgyis csomóan mennének szeptemberben javítani, és szerintem ingyenes lehetőségként lenne nekik még talán felajánlva. De szóval ha nyár közepére mondjuk elmúlik az országban-világban ez a borzalom (járvány), akkor sem nagyon gondolnám, hogy szal ilyen július-augusztusban még megtartanák, persze lehet; mert amúgy így meg automatikusan csomó mindenki félévet csúszna, és akkor én asszem praktikus lenne a legtöbb képzést keresztfélévesen is államilag támogatott-verzióban is meghirdetni, és úgy elindítani, hogy tehát fél évvel később, és akkor akik most végeznének a 12.-kel, ők februárban kezdhetnék el a képzést. És akkor vagy ezután mindig már csak fél év csúszással lehetne menni egyetemre mindenkinek, vagy pedig így összeigazgatnák, hogy okés, akkor a keresztfélévest ekkora létszámmal indítjuk, és akkor aki nem fért bele a keretbe, a szeptemberibe már biztos belefér. Meg egyébként, mégegy gondolat, ezt nem tudom, hogyan van; de például asszem Erdélyben eleve talán júliusban vannak az érettségik (ennek nem néztem utána), de pár éve volt valami ilyen, hogy valaki írta, hogy hogyan töltse fel határidőre felvire az érettségiét, hogyha július nem tom, 20 a határidő, de csak 30-án kapják meg az érettségit. Ja de várjunk, megint új rendszer van, lehet, hogy akkor most már senkinek nem kell feltölteni, mert benne lesz a rendszerben? De, amúgy szerintem aki külföldről szeretne jelentkezni, annak talán igen. Merthogy azt talán nem tárolja az Oktatási Hivatal. Én ezeket nem tudom, csak leírogattam, amik eszembe jutottak. Mindenkinek jó egészséget !
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!