Tényleg káros munka a mozdonyvezetés?
"Te támadtál le azzal, hogy én ki vagyok"
Ez precízen fogalmazva egy rút félresiklatás, én ugyebár azt írtam, hogy: " rosszindulat nélkül, csak a tényekre vonatkoztatva"
És ha továbbra sem érted, hogy arra volnék kíváncsi, hogy a szaktudásod alapján teszel kijelentéseket, vagy csak a hozzá nem értés magabiztosságával, akkor már idáig is kár volt ragozni. :D
"Ebből az következik, hogy szerinted káros" Nem, ebből csak az következik, hogy szeretek utánajárni a dolgoknak.
"nekem orvosi diplomásnak kéne lennem, hogy elhidd" Akkor sem biztos, hogy elhinném, de akkor több esély lenne arra, hogy komolyan vegyem a kijelentésedet, mintha csak bolgárkertész vagy. Ami egy igen tisztességes foglalkozás, és mindig is hallgatni fogok rád, ha arról van szó, hogy a bolgárokat hogyan kell öntözni. De én villamos érdeklődésű fazonként nem mondom azt, hogy a kínai tudós, aki a nemzetközi konferencián előadta, hogy a 182 megvizsgált elektromos mozdony vezetőjénél ugyanazokat az eltéréseket találta, hogy ő ostobaságot nyilatkozott. Mert, bárhogyan is csavarjuk, azzal ,hogy szerinted nem káros, csak lehülyézted azokat, akik az ellenkezőjét állítják. Ne a szavakon lovagolj, a tényeken. Bár azt elismerem, az egy makrancosabb hátas. :)
"azzal ,hogy szerinted nem káros, csak lehülyézted azokat, akik az ellenkezőjét állítják"
Jóvan', hagyjuk. Szerintem nem káros, szerinted káros. Maradjunk ennyiben.
SZtrogoff:
Rendszeresen megjelenik mindenhol egy lepontozó. Legyen szó elektromosságról, autókról, bármiről. Ha valaki jót ír, és 100%-a van, akkor lepontozza. Ez egy ilyen hely, nem kell vele foglalkozni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!