Kezdőoldal » Közlekedés » Tömegközlekedés » Miért állnak be a fiatalok az...

Miért állnak be a fiatalok az ajtóba mikor annyi a hely?

Figyelt kérdés

Főleg (de nem csak) a fiatalokra jellemző, hogy bár akad még hely a tömegközlekedési járművön, még ha olykor csak álló is, de nem hajlandóak beljebb menni.


Helyette előszeretettel állnak le az ajtóban, főként beszélgetni, közben pedig résnyi helyet hagyva a leszálló utasoknak...


Ha pedig bátorkodom megérdeklődni, leszállnak-e, és ha nem, kérem engedjék leszállni azt aki itt szeretne, még nekik áll feljebb, volt eset mikor közölték hogy "elférek én azon a kis részen is"

Na mondom, nem vagyok egy nagy darab ember, de gyerekek, nem kell az illemhez és a józan észhez diploma (az effélének mondjuk általában nem is lesz).


Miért lett ekkora tömegjelenség ez a buta viselkedés???


2015. máj. 13. 19:48
1 2 3
 21/26 A kérdező kommentje:

# 20

Ott a pont :)

2015. máj. 26. 11:08
 22/26 anonim ***** válasza:
0%

Nem tudom, észrevettétek-e, de ha nem, elmondom: a közhiedelemmel ellentétben az utastársak NEM azért vannak, hogy a ti igényeiteket kiszolgálják, hanem azért, mert utazni akarnak. Persze az más téma, hogy itt egyedül ti vagytok egoisták, mert ti szentül meg vagytok győződve ennek ellenkezőjéről. Mi sem bizonyítja jobban, hogy amennyiben valaki mégse terít le elébetek vörös szőnyeget, egyből fellengző stílusban, lekezelően, kioktató hangnemben osztjátok az... izé... """észt""", sok idézőjelben. Pedig, higgyétek el nekem, a spanyol viaszt se ti szärtátok.


Érdekes módon én meg tudtam oldani az ilyen helyzeteket. Hogyan? Megkértem az utastársat, hogy engedjen le, de általában csak egy "bocsi, bocsi, bocsi, köszi!" is elég volt. Bäzmegolás és "észnéllegyémá" nélkül. És mi a hihetetlen? Az, hogy sose maradtam fönn a járművön, mivel én tudok értelmesen is kommunikálni. (Nem, a "jó helyen állsz bäzmeg" nem értelmes emberekre vall, hanem a frusztrált, életunt prolikra, akik ilyen módon próbálják meg kiélni magukat.) De nem baj, hátha megtanuljátok még pár ilyen beszólogatás után, hogy nem körülöttetek forog a világ.


Legyetek kedvesek, egyet mondjatok meg nekem. Ha ennyire nem vagytok hajlandók alkalmazkodni és ennyire nem vagytok képesek emberi módon megszólalni, akkor miért buszoztok? Nektek is ugyanannyiba kerül letenni a jogosítványt, mint másoknak, ha nem tetszik a dolog. Sőt, a gyaloglásért se fog senki rátok szólni. Vagy -és ez most meg fog lepni titeket- még hihetetlenebbet mondok: a biciklin mindig van hely, senki se áll az ajtóba és beszélni se kell senkivel.

2015. máj. 27. 09:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/26 anonim válasza:
100%

"az utastársak NEM azért vannak, hogy a ti igényeiteket kiszolgálják, hanem azért, mert utazni akarnak"


TÉVEDÉS, részben legalábbis...nem azért vannak, valóban, de részben mégis, igen is ügyelni kell utastársaid igényeire, és amennyiben az az utazási feltételekkel összeegyeztethető, köteles vagy azt betartani!


Az utazási feltételeket elfogadod amikor felszállsz, és az utazási feltételekben az is benne van hogy nem zavarod utastársaid nyugalmát semmilyen módon, ergo nem döngeted a zenét, nem morzsálsz a nyakába, ha már kajálsz (amit szintén nem szabad), nem taposod a lábát és nem gátolod a közlekedésében SEM stb stb stb.


Amennyiben mégis, akkor nem vagy jogosult az utazásra, hisz annak feltételeit áthágtad és húzz a francba kb, jogosan... ;)

2015. máj. 27. 12:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/26 anonim ***** válasza:
"Miért állnak be az idősek az ajtóba, mikor le akarok szállni, mikor annyi a hely a megállóban?"
2015. júl. 3. 15:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/26 anonim ***** válasza:

Ja amúgy nem tudom hogy vagytok ezzel, de én nagyon ritkán tapasztalom azt, hogy valaki a járművön belül áll az ajtóban és akadályozza a fel- és leszállást. Én szinte kizárólag azzal találkozok, amit egyel korábbi válaszomban írtam.

Nevezhettek bunkónak, de én ilyenkor szó nélkül keresztülgázolok mindenkin. Szarok én a hülye fafejükre, francért kell feltartani másik 10 embert.

2015. júl. 3. 15:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/26 anonim ***** válasza:

# 25

Oh nyugodj meg, én is vállal neki mind az ilyennek, érdekli a fenét, érdekes a tömegközlekedés külföldön, ott hasonlót sem tapasztalni mint ami itt van, MO-on mindenki arra van hogy hogyan tud keresztbetenni a másiknak szerintem!


Egyébként hasonló szitu az M2 metrón, a vénségek mind a legelső ajtóhoz állnak be, és kuncsorognak a helyekért amikor hátrébb még sok lenne, csak az ugye a végállomáson messzebb van a kijárattól, ebben a nevetséges hogy a lábuk ahol felszállnak még elviszi őket a metró elejéig, de a végállomáson már azt mondják milyen messze lenne akkor nekik a metró elejéig elmenni... :D szóval logikátlan :D

2015. nov. 12. 09:04
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!