Mennyire volt nehéz feladat és munka, egy 424-es gőzmozdony vezetése?

Mihez képest?

A gőzmozdonyokon a mozdonyvezető mellett volt egy fűtő is, s nem azért, hogy a mozdonyvezető kényelmesen tudja a gombokat, kallantyúkat nyomogatni.

Indulás előtt órákkal korábban el kellett kezdeni a fűtést, hogy elegendő gőz legyen, s a fűtés ment a műszak végéig, időnként vizet, szenet kellett felvenni.

Az ízületi betegségek, a reuma, a köszvény nagyon elterjedt volt a fűtők és a mozdonyvezetők között, a mozdony elején lévő gőztartály akadályozta a kilátást, a mozdonyból kihajolva, a benti hőség, és a kinti fagyos levegő kevésbé tette romantikussá a gőzösök vezetését, mint azt manapság sokan gondolják.

A hőségből kimenni, kinézni a fagyba nem kellemes, és a fizikai, idegi megterhelés sem volt jelentéktelen.

A férjem mozdonyvezető volt. Csak az lehetett mozdonyvezető, akinek valamilyen vasas szakmája volt, és néhány évet a szakmában dolgozott a Fűtőházban, ahol a mozdonyokat javították. Majd fűtőként kellett dolgozni néhány évig. Ezután mehetett mozdonyvezető iskolába. Annak elvégzése után néhány hónapot egy régi mester mellett vezette a mozdonyt. Ezután vizsgázhatott és kapta meg mozdonyvezetői címet és mehetett önállóan.

Fontos volt, hogy jó fűtője legyen. Ez sem volt egyszerű munka, mert úgy kellett a kazánt fűteni, hogy a gőz elég legyen, de ne legyen túl sok, mert akkor felvágta a szelepet. ( ezért mondták, ha valaki mérges volt, hogy felkapta a vizet.)

A mozdonyt és a szerkocsit két egymásba csúszó lemez választotta el, ami menet közben mozgott. Ezen állva kellett egyensúlyozni a mozdonyvezetőnek és a fűtőnek is.

A mozdony ablakai nyitottak voltak. A mozdonyvezető csak úgy látta jól a jelzőt, hogy kidugta a fejét az ablakon. Fárasztó volt, és megterhelő. Télen különösen, mert az ablakon jött be a hideg, a hátát pedig melegítette a kazán.

Szolgálatba lépéskor a mozdonyt felszerelt állapotban vették át. Vagy a lelépő mozdonyvezetőtől, vagy,ha javításon volt a gép, a fűtőháztól. Viszont a szolgálat befejeztével a lelépőknek kellett szénnel, vízzel feltölteni a gépet. Csak utána mehettek fürödni.

Élelmet egy táskában vittel magukkal az útra. Ez száraz kaja volt, többnyire szalonna,sonka, kolbász. A személy-fordások szolgálata viszonylag rövid volt. A férjem többnyire teher-fordában járt, ez átlagban 24 óra vagy akár 36 óra volt. Ha szerencséje volt és valamelyik nagy állomáson órákat kellett várakozniuk, akkor tudott a restiben is enni. Ott a vasutasok féláron ehettek.

Nekem külön "öröm" volt a ruhájának a mosása. Az első években még nem volt mosógépünk, és teknőben kellett mosni a ruháját, majd az üstházban kifőzni. Utána a teknőt kellett kísúrolni az olajtól.

Elég jól kerestek, de nem volt leányálom a munkájuk.