Ez vezetés elleni félelem, vagy félelem egyáltalán, vagy ha nem mitőle van ez?
Megszereztem fél éve a jogosítványom. Eleinte szívesen vezettem, semmi bajom nem volt, akartam, csináltam, ment. (igaz néha néha hibáztam, de ezek ilyen kezdő hibák). Most egy ideje, úgy vagyok vele, hogy nem az, hogy félek a vezetéstől, hanem hogy nem akarok. Ennek az az oka, hogy a fejembe vettem, hogy nem tudok vezetni. Pedig tényleg egyre jobban megy, mindenre odafigyelek, egy-két apró hiba van még mindig, de javítható. Ha én vezetek, apukám mindig mondja, mit csináljak másképp. De nem azért mondja, mert nem jó, hanem úgy ahogy mondja, jobb lenne, és nem csak nekem, az autónak is. Pár hete már nem akarom a vezetést, nem tudok vezetni. Már a sok hiba amit vetettem vezetés közben, annyira lefarasztott, és van olyan amire azt mondom, soha meg sem fogom tanulni. Sok biztatást kapok, bár én mégis azt mondom, hogy esélytelen, hogy én valaha is jól vezessék. A hirtelen jött esetekről beparázok, és lehet hogy ez lett a félelmem, nem tudom, de egyszerűen úgy érzem, a vezetés nem az én világom. Ti voltatok vagy vagytok hasonló esetben? vagy tudtok segíteni, ötletet adni, hogy miért van ez, illetve hogy mit lehetne ellene tenni? Minden pozitív gondolatot szívesen várok.
21/L
A gond az, hogy apád ott ül melletted és beleszól, hogy mit hogy csinálsz, ezzel elveszi az önbizalmadat.
Közöld vele, hogy ha te vezetsz, akkor ö legyen csöndben, illetve még jobb, ha egyáltalán nincs ott veled az autóban. Vezess egyedül, akkor sokkal jobban fog menni és a kedved is visszajön
Rosszul fogod fel a dolgot :)
Egy Olyan sofőr nem létezik aki nem vét hibát ha hiszed ha nem ha 20 éve van jogsid akkor is lehet hiba .
Az hogy Apud mondja a dolgait Eldöntöd hogy megpróbálod vagy nem. Ne add fel :) próbálj meg egyedül vezetni és ha megérzed hogy milyen jó tud lenni akkor hidd el megszereted :)
én is hasonló véleményen vagyok :D ne ess az én példámba...:D több, mint 3 éve van jogsim, most értem el arra a pontra, amikor már 4-5x képes volt apum odaadni az autót egyedül. ez számomra is egy olyan élmény, hogy amikor velem van, akkor mindig van valami hiba, ráadásul buszos is, szóval még precízebb...és ez eléggé vissza tud vetni az önbizalomból. anyumnak is van jogsija, de vezetni nem tud, mert annó apum hozzá is úgy állt, hogy neki se ideje nincs ott ülni egy ideig mellette, meg türelme sincs magyarázni, így hát már 15 éve nem is ült autóba.
az persze talán nem hülyeség, hogy ott ül melletted, de az lenne a célszerű, ha fokozatosan, egyre kevesebszer, és persze fontos az, hogyha teheted, akkor minél többet, minél több szituációban, tehát akár sűrűbben gyakorolni az országúti közlekedést is. nálam például az még sosem volt egyedül a 3 év alatt, és egy könnyebb utat esetleg meg tudnék tenni, de például egy szegedről a kiskunhalasi út felé már egészen bizalmatlan vagyok...nehezebb éles kanyarok stb. összesen jártam ilyen nehézségű útszakaszon 2-3x.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!