Veletek is szoktak kötözködni a buszon? És leszállítani a sofőrök?
Én egy utolsó, garázsmenetes járattal jöttem haza. Nem szálltam le ott, ahol kellett, mert úgyis minden sofőr megengedte a 2 év alatt - amióta azzal a busszal közlekedek -, hogy rajta maradhassak, erre pont nőnapkor kifogok egy bunkó sofőrt, aki leszállít a buszról csak azért, mert nem akart elindulni és megkérdeztem, hogy megy-e a garázsba meg, hogy illene köszönni...aztán hallottam, hogy a mikibe olyanokat mondd, hogy f_sz_sz_o_ó . Nem tudom, nekem mondta-e azért, mert fennmaradtam vagy valami...hogy meg kellene tanuljam a rendet..ő azután, hogy leszálltam, 5 percre rá elindult, és mutatta, hogy kapjam be :( 5 perc alatt leért, mert már csak 5 megállót kellett volna hazafelé jönnöm és 20 percet kellett várnom a hidegben és szétfagytam..aztán amikor most rögtön így gyorsba felhívtam az egyik mvks ismerősömet, aki szintén későn hívott régebben is engem telón, elmondtam neki, hogy mit szeretnék, hogy segítsen, a válasza: ilyenekért ne hívjál már b_meg...
Az MVK-nál mindenki ilyen kőbunkó???
Tudom, hogy nem vagyok a legszebb nő, de nő vagyok, megérdemlem a normális hangnemet. És csúnyán zárult a nőnap, pedig tényleg szép volt..
20/L










Azért akárhogy nézzük itt kezdődnek a gondok:
"Csak rossz, mert mindenki megszokta engedni,"
Attól, hogy megengedik az az ő jófejségük miatt van, tehát nem kötelező. Attól, hogy megszoksz valamit, ne lepödjünk már meg azon, ha valaki szól érte, ezért csendbe kellett volna maradni és leszállni, elvégre ha ez a szabály... Ne legyünk megsértődve ha valamit másképp kérnek..
20 perc alatt, még este sem fagsz szét mostanában, tudom, mert én van hogy fél órát várok a buszra mire jön. Erre is van módszer: fel kell öltözni.
Nem téged akarlak okolni, de mielőtt valaki panaszkodik, mindig nézzen előbb magába és ott is keressen hibákat, ne csak a másikban. Persze abban igazad van, hogy ez a hangnem nem illő és nem megengedett, és ez a fajta viselkedés.










Mondjuk nem teljesen értem a sztorit :D
"Az MVK-nál mindenki ilyen kőbunkó???"...Ezek szerint nem mindenki, mert 2 évig mindenki furikázott téged hazáig...
Amúgy valószínűleg a sofőrnek is töke ki lehet, mikor egész nap vezetett, húzna már haza, megkér mindenkit hogy szálljanak le a buszról, és mindig akad 1-2 értetlen aki csak azért is maradna. Az üzemhibás villamosokon szokott így lenni, hogy 5x mondja be a sofőr, hogy nem megy tovább, szálljunk le, de mindig akad 2-3 értetlen, aki ha ott döglik meg is fennmarad...na meg közben 10-en felszállnak hiába látják hogy üres.
Szóval ilyen szempontból tulajdonképpen te kötözködtél a sofőrrel.
Azt mondjuk nem értem mire vártál 20 percet, annyi idő alatt haza is lehetett volna sétálni.
Azt meg szintén nem értem miért hívtad fel ismerősöd, panaszkodni egyet, hogy le kellett szállnod mint mindenki másnak, vagy hogy jöjjön érted, mikor már majdnem otthon vagy, vagy mi? Nem csodálom hogy elküldött a fenébe.
Ez ahogy a végére még belekevered a szépség szöveget is...durva.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!