Meddig kell szenvednünk nekünk, fővárosiaknak az Ikarus buszokkal? Miért nem dobják már ki őket?
"majd ezt mondd azoknak is akik nem fizetnek jegyet, összefirkálják, megrongálják a buszokat."
Szerintem nem azzal van a baj, hogy megrongálják és firkálják a buszokat. Berlin, Bécs, Prága, ezekben a nagyvárosokban szintén ugyanúgy rongálják és összefirkálják a járműveket mint nálunk és ritka hogy ha a sofőr észleli egyáltalán szembe mer szállni velük. De az ottani járművek vandálbiztosak, mivel gondolt rá a gyártó, hogy minek lesznek kitéve a járművek a forgalomban.
Szerintem nincs velünk nagy gond. Elegánsak, viszonylag kényelmesek (már amennyire városon belüli tömegközlekedésnek annak kell lennie), épp úgy elvisznek egyik pontból a másikba, mint akármelyik másik busz. Egyetlen hátránya az, hogy a mozgássérülteknek és babakocsisoknak szinte lehetetlen a használata.
Ami igazán gáz, az az, hogy míg az ország egyes részein csodaszép, vadiúj személyvonatok járnak, addig máshol ugyanolyan díjszabás (+ pótjegy) mellett negyvenéves, lepusztult sebesvonatok...
#13
#14
Mindkettőtökkel egyetértek. A sebesvonatok tényleg nagyon rossz állapotúak és gyakran az egész szerelvényen csak 1 wc van. Bár ettől függetlenül nem szenvedésként élem meg, ha fel kell szállni egy sebesvonatra, legfeljebb kényelmetlen, bár az utazóközönség sokkal zavaróbb, ahhoz képest a vonat egy felüdülés, és még jó is hogy hangos, mert nem kell azt a sok zagyvaságot hallgatni amit összehordanak.
Kedves kérdező, az hiszem irigyellek téged, mert ha ezt szenvedésnek éled meg, nem sok problémád lehet.
"Kedves kérdező, az hiszem irigyellek téged, mert ha ezt szenvedésnek éled meg, nem sok problémád lehet."
Örülök, hogy ennyire irigykedsz arra, hogy esőben ezek a fantasztikus buszok úgy beáznak, hogy az ülések negyedére leülni se lehet, mert csurom vizesek. Sőt, az ajtó felett is láttam beázást nem egyszer, és szépen csurgott az ember nyakába leszállás közben a koszos víz.
Ha ez szerinted európai színvonal, akkor nem tudok mit mondani, ha pedig fogalmad sincs, milyenek a BKV Ikarusai, akkor feleslegesen szóltál hozzá a témához.
#16
Ezek a problémák a karbantartás hiányából adódnak. Megfelelő szervizelés mellett ilyen nem történik. Utaztam már BKV-s Ikarusz buszon és szerintem egy kicsit túldramatizálod a helyzetet.
A kérdés is tipikus Pesti hozzáállás "nekünk, fővárosiaknak", ez kicsit úgy hangzik Budapest = Magyarország. Miért gondolod, hogy más városokban, vagy kis településeken nem ugyanez a helyzet?
A korábbi hozzászólásokban írtak a sebesvonatkról, azokhoz képest a BKV Ikarusz buszai luxuskategóriások, de hát azok nem Budapesten vannak, kit érdekelnek.
"szenvednünk nekünk, fővárosiaknak az Ikarus buszokkal?"
Örülj neki, hogy szenvedhetsz rajtuk. Én egy ótvar szabolcsi faluban lakom, ahol normális tömegközlekedés nincs: a buszok több óránként járnak csupán, a felénk járó vonat max. sebessége meg 30 km/h (persze emiatt nem ildomos panaszkodnom, hiszen sok más településen még vonat sincs). A hétvégéről ne is beszéljünk, az idő tájt tömegközlekedésről gyakorlatilag nem beszélhetünk.
Gyakran vagyok Pesten és Nyíregyházán, ilyenkor nagyon sokszor utazom Ikarusokon: régiek, de nincs velük semmi gond.
De ha te másképp látod, meggyőzhetnéd a BKV vezetőségét: kiválasztasz X példányt az Ikarus-flottából, amiket selejtnek tartasz és lepasszolhatnátok nekünk. Mindenki jól járna.
Azt mondjuk hozzá kell tenni, hogy szerintem a régi csuklós ikarusok, 280-as pl teljesen jó elrendezésűek, a forgó része is, hátsó része is. Bár a bőr vagy műbőr ülések amibe beleizzad nyáron az ember tényleg nem túl praktikusak. Tény hogy nem épp akadálymentesek, de normális helyeken akad 1-2 segítő kéz akik felteszik a babakocsit. Mondjuk ez utóbbinál meg erre gondolhatna az anyuka, mert vannak kicsi babakocsik, de vannak Hummer méretőek is.
Meg azért azt is nézném, hogy éjszakai járatokra, gettósabb helyekre a büdös életben nem küldenék új buszt, azért hogy összehányják, meg szétverjék.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!