39 éve a mávnál szolgálok és meghasad a szívem, amikor szidjátok. Miért nem értitek meg, nem direkt késnek a vonatok?
A MÁV - akár tetszik, akár nem - egy olyan cég, ami szolgáltatást nyújt az ügyfeleinek. A szolgáltató szektor pedig úgy működik, hogy a cég megállapodik valamiben az ügyféllel, hiánytalanul teljesíti, ezért cserébe az ügyfél fizet valamilyen díjat. Az ügyfelet meg abszolút nem érdekli, hogy a szolgáltatás teljesítéséhez mit kell megtennie a szolgáltatónak, mert az nem az ő dolga.
Jelen esetben az ügyfél az utas, aki abban állapodott meg a MÁV-val, hogy egy adott összegű viteldíjért elviszi őt a vonat A-ból B-be, mégpedig úgy, hogy a vonat előre meghirdetett időben indul és érkezik, illetve a vasúttársaság bizonyos szolgáltatásokat nyújt (utastájékoztatás, fűtés, WC, ülőhely, légkondicionálás, internet - persze a vonatnemtől és a kocsiosztálytól függően). Aztán a vége az, hogy a viteldíj stimmel, de a vonat később indul és érkezik, ülőhely nincs, utastájékoztatás se nagyon (a jegyvizsgáló nem szokott a helyzet magaslatán lenni, a személypénztáros még annyira sem), a fűtés vagy működik, vagy nem, a WC színvonala alulról súrolja egy közép-baskíriai pottyantós budi szintjét, a feláras vonatokon meg néha működik a légkondi és az internet.
Persze, megvannak az indokok: nincs elég ember és pénz a pályafenntartásnál, ezért minden tele van lassújellel, borul a menetrend, télen lefagynak a váltók, nincs pénz normális kocsikra, ezért maradnak a fűtetlen, húgyszagú, szétszabdalt kárpitú Bhv-k a maguktól leeső ablakokkal, illetve mindenkinek kedvezményt kell adni, aki szépen mosolyog, de ezek kompenzációja nem egészen problémamentes. Illetve sok az agyatlanul kitalált szabály, az éppen illetékes minisztérium szinte korlátok nélkül játszhat a vasúttal és ezért sokszor nem a megfelelő emberek ülnek döntéshozó pozíciókban.
Ám ettől még a lényeg nem változik: a MÁV - immáron évtizedek óta - következetesen képtelen teljesíteni az utasokkal szemben vállalt szolgáltatási feltételeket. Az utast pedig pont nem érdekli, hogy Horváth II. váltóállítónak négy kisgyereke van és már a nagyapja is vasutas volt, ezért nem lehet kitenni a MÁV-tól, hiába iszik, mint az állat, ő csak annyit lát az egészből, hogy forgalmi ok miatt (Horváth II. két fél cseresznye között elfelejtett vágányutat állítani) már megint 10 perc késéssel indul a vonata, ami hazavinné melóból és vélhetően ismét másfél órát szobrozhat az Isten háta mögötti buszmegállóban, mert lekési a csatlakozását. Ilyenkor pedig érthető okokból nem Horváth II.-t szidja (mert nem is ismeri), hanem az egész MÁV-ot.
Ez kamu. Ha annyi éve szolgálsz a vasútnál, akkor te magad is szidnád. Nincs olyan vasutas, akinek ne lenne a maga szempontjából baja a céggel. Nem azért csap fel valaki vasutasnak, s nem azért marad ott, mert a MÁV egésze jó lenne. Vagy bele született, vagy nem jutott neki más, vagy szerelmes a vonatokba.
Utas szempontjából meg mindegy, miért késnek. Az, hogy a masiniszta álomszuszék, az osztályvezetők képzetlenek, a legfelsőbb veszetők pénzéhesek stb. ? Mindegy.
Nem mindegy, de az utas elégedettsége szempontjából mindegy.
Ha te beülsz egy étterembe, s sós lesz a krémes, szőrszálak úszkálnak a levesben, nyers a hal, odagett a köret, akkor téged kielégít, ha a pincér szerint nem szándékosan ilyen?
20 éve könnyű szívvel hagytam ott a MÁV-ot, a késésekkel tisztában vagyok, de nekem nem fáj ha szidják!
:D
Engem a késés például kevésbé zavar, mint a vonatok állapota. A zónázó új motorvonatok nagyon jók, de aki már 200-300 km-t utazik, nem ilyenekre száll fel, hanem a legkoszosabb gyorsvonatra. Nyugaton is vannak 30-40 éves kocsik, de azokat karbantartják és tisztítják is rendesen. Örömmel kifizetem az 5000+ forintba kerülő vonatjegyeket, de cserébe hadd ne kelljen tartanom attól, hogy tetves leszek.
Ha nyár van, az a baj, púposodnak a sínek (máshol is van 50 fok, mégsem késnek emiatt). Ha tél van, befagynak a váltók (máshol még hidegebb a tél, mégse fagynak be).
Amúgy meg teljesen egyetértek az előttem szólóval, fejétől bűzlik a hal, nem a Kis Pistát szidják az emberek, hanem az egész céget.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!