Ti mit tettetek volna a helyemben? Nagyon féltem!

Akit érdekel, kérem, olvassa el!

Körülbelül egy éve elég gyakran vonatozom, és igen messzire, és eddig nem volt semmi különösebb probléma a körülöttem ülő emberekkel. A napokban azonban olyan történt, amit szerintem soha életben nem fogok elfelejteni (és ez rossz értelemben..)

Kétszer kell átszállnom. Amikor a második átszálláskor felszálltam a vonatra, még egy óra volt az utam hazáig. Beült a vagonba egy idősebb bácsi, és leült a közelembe. (zónázó vonat, tehát nem fülkék voltak).

Először megkérdezte, hogy ez minden állomáson megáll-e, és mikor megmondtam, megköszönte, én meg folytattam tovább az olvasást (épp tanultam).

Elég sokat beszélt hozzám út közben, eleinte a családjáról, lányairól, de aztán hülye kérdéseket tett fel. Megkérdezte pl, hogy hány kiló vagyok, meg hogy meddig utazom, mikor szállok le a vonatról.. ráadásul egyre sűrűbben kérdezgette, hogy még hány megálló, mire leszállok! Ezen felül egyre közelebb ült hozzám; én jobb oldalt ültem, ő meg bal oldalt, de először messzebb, majd pár állomás után beült mellém, a másik oldalra, velem szemben, mert ő "visszafele" haladt. Remélem, értitek!

Aztán időközönként megemelte a hátsóját, és hatalmasakat eregetett, és egyszercsak ezt mondta, szó szerint:

"Olyan jó veled beszélgetni, úgy elérzékenyültem!" Mivel beszélt hozzám, ránéztem, és észrevettem, hogy lent van a slicce, az alsója kint; és bár a "tartalma" nem látszott, tisztán körvonalazódott, mi van ott, és elkezdte markolászni, masszírozni magának, miközben folyamatosan engem bámult. Még fél óra volt hazáig, és én nagyon féltem, nem tudtam, mit tegyek hirtelen. Éreztem, hogy bámul, és remegtem az idegtől, nagyon féltem. Ja, és egyedül voltunk abban a vagonban.. aztán mikor felszállt más is, abbahagyta a beszédet is hozzám, meg az igen érdekes tevékenységét, amikor viszont leszálltak az emberek, és újra ketten maradtunk, megint elkezdte.

Nagyon lassan telt az idő, és egyre csak kérdezgette, mikor szállok le, hány megálló van még. Bár még volt két megálló, ami 15-20 percet jelent, én mondtam neki, hogy viszlát, előrébb megyek, mert ott jobb nekem leszállni, és a nehéz csomagjaimat magam után vonszolva szinte menekültem olyan vagonba, ahol sok ember volt. Végül leszálltam, de a rossz érzés nem múlt el, és ahogy ránézek egy idősebb úrra, beugrik a kép, amit csinált, és nagyon félek. Emellett ugye a vonatúton olvasgattam a tanulnivalót, és ma is mikor abba a füzetbe írtunk, elkapott a hányinger, mert ismét beugrott a bácsi arca, meg.. amit csinált, és elkezdek rettegni.

Ti mit tettetek volna a helyemben?

Szerintetek lesz valamilyen.. lelki, vagy nem tudom milyen következménye ennek idősebb koromban?

Tudom, talán néhány embernek viccesen hangzik ez a kis történet, de ott egyáltalán nem volt az, élőben!

Köszönöm annak, aki elolvasta, és az esetleges válaszokat is!

18/L