Ti mit tettetek volna a helyemben? Nagyon féltem!
Akit érdekel, kérem, olvassa el!
Körülbelül egy éve elég gyakran vonatozom, és igen messzire, és eddig nem volt semmi különösebb probléma a körülöttem ülő emberekkel. A napokban azonban olyan történt, amit szerintem soha életben nem fogok elfelejteni (és ez rossz értelemben..)
Kétszer kell átszállnom. Amikor a második átszálláskor felszálltam a vonatra, még egy óra volt az utam hazáig. Beült a vagonba egy idősebb bácsi, és leült a közelembe. (zónázó vonat, tehát nem fülkék voltak).
Először megkérdezte, hogy ez minden állomáson megáll-e, és mikor megmondtam, megköszönte, én meg folytattam tovább az olvasást (épp tanultam).
Elég sokat beszélt hozzám út közben, eleinte a családjáról, lányairól, de aztán hülye kérdéseket tett fel. Megkérdezte pl, hogy hány kiló vagyok, meg hogy meddig utazom, mikor szállok le a vonatról.. ráadásul egyre sűrűbben kérdezgette, hogy még hány megálló, mire leszállok! Ezen felül egyre közelebb ült hozzám; én jobb oldalt ültem, ő meg bal oldalt, de először messzebb, majd pár állomás után beült mellém, a másik oldalra, velem szemben, mert ő "visszafele" haladt. Remélem, értitek!
Aztán időközönként megemelte a hátsóját, és hatalmasakat eregetett, és egyszercsak ezt mondta, szó szerint:
"Olyan jó veled beszélgetni, úgy elérzékenyültem!" Mivel beszélt hozzám, ránéztem, és észrevettem, hogy lent van a slicce, az alsója kint; és bár a "tartalma" nem látszott, tisztán körvonalazódott, mi van ott, és elkezdte markolászni, masszírozni magának, miközben folyamatosan engem bámult. Még fél óra volt hazáig, és én nagyon féltem, nem tudtam, mit tegyek hirtelen. Éreztem, hogy bámul, és remegtem az idegtől, nagyon féltem. Ja, és egyedül voltunk abban a vagonban.. aztán mikor felszállt más is, abbahagyta a beszédet is hozzám, meg az igen érdekes tevékenységét, amikor viszont leszálltak az emberek, és újra ketten maradtunk, megint elkezdte.
Nagyon lassan telt az idő, és egyre csak kérdezgette, mikor szállok le, hány megálló van még. Bár még volt két megálló, ami 15-20 percet jelent, én mondtam neki, hogy viszlát, előrébb megyek, mert ott jobb nekem leszállni, és a nehéz csomagjaimat magam után vonszolva szinte menekültem olyan vagonba, ahol sok ember volt. Végül leszálltam, de a rossz érzés nem múlt el, és ahogy ránézek egy idősebb úrra, beugrik a kép, amit csinált, és nagyon félek. Emellett ugye a vonatúton olvasgattam a tanulnivalót, és ma is mikor abba a füzetbe írtunk, elkapott a hányinger, mert ismét beugrott a bácsi arca, meg.. amit csinált, és elkezdek rettegni.
Ti mit tettetek volna a helyemben?
Szerintetek lesz valamilyen.. lelki, vagy nem tudom milyen következménye ennek idősebb koromban?
Tudom, talán néhány embernek viccesen hangzik ez a kis történet, de ott egyáltalán nem volt az, élőben!
Köszönöm annak, aki elolvasta, és az esetleges válaszokat is!
18/L





Én is jártam hasonlóképpen,én épp ettem közben nagyon nem érdekelt.Rászóltam az öregre,hogy ku*va gyorsan tedd el a fa*zodat te ratyi és elhúzott a kabinomból.
Legalább okoztál neki pár izgi percet :D





Küldted volna el a fenébe.
Ha meg ellenkezik akkor legrosszabb esetben gázspray.(azért az csak van nálad ha gyakran utazol ennyit)
Én fiú vagyok, de vonzom az olyan öregeket akik velem akarják megosztani világmegváltó terveiket. Bár az semmi ehhez képest, de az is kellemetlen ha a képembe bújva magyaráz nekem.
Legjobb megoldás, ha nem akarod elküldeni a fenébe akkor füles a fülbe aztán többnyire megunják.
Nekem kicsi korom óta megtanították, hogy üres vonaton ne üljek... Hiába mozognak az emberek benne, azért átülhettél volna egy olyan kocsiba, ahol többen vannak. Amúgy meg gázspray, igen :D
Próbáld meg elfelejteni, nyilván nem könnyű, de történhetett volna rosszabb dolog is... Inkább gondolj arra, hogy túlélted és most már minden rendben. Szerezz be önvédelmi eszközöket, tanulj a múltból és mondd magadnak, hogy most már felkészülten állsz hozzá ezekhez a dolgokhoz is.










Áá így elolvasva ezt ki nem hagytam volna :D remek story amit lehet mesélni az unokáknak :D
Viszont ha ennyit rágodsz rajta akkor ne várj csodát, varázsütésre nem fog törlödni....de varázsitallal (min 40%) igen :)
Amit tehettél volna:
1. Megmondod neki h nem alkalmas és húzzon a ...ba..
2. Megmondod neki h nem alkalmas és húzzál a ...ba..
3. Jól tökön rúgod
4. Pofánb...od könyvel
5. Ami sztem a legjobb: megmondod neki h fogadjunk h kettőnknek összesen 4 golyója van?
6. Fáj a fejed
7. Flörtölsz vele és kis eséllyel ugyan de nem kizárt h szívrohamot kap a nagy izgalmak közepette...még az is meglehet h az "eksön" előtt :)
8. Szerezz egy pasit aki jól tökön rúgja helyetted és elküldi a ...ba..
Hirtelen ennyi :)
18/eF





Az előttem szóló gondolat menetét folytatva, ha már elfajult a helyzet, kérd meg hogy tolja le a gatyáját, és ha megteszi két lehetőséged van: harsányan kiröhögöd, majd elszaladsz. Letolt gatyával és porig alázva garantáltan nem fog utánad futni. :-)
Amúgy ha van bevállalós férfi rokonod, ismerősöd, kérd meg, hogy várjon az állomáson ahol leszállsz, vagy kísérjen el titokban, aztán ha az öreg megint akcióba lép, kellemetlen meglepetésben lesz része!





Köszönöm szépen mindenkinek a választ!
Ahova ültem, ott nem volt eleinte üres a vonat, csak hát sorban szálldogálltak le az emberek..
Apu is mondta, hogy ha máskor ilyen lesz, hívjam fel, eljön motorral arra az állomásra, ami épp következik, felszáll a vonatra, és elintézi.. igazából van barátom, de mivel tőlük jövök el vonattal (mert én suliba megyek, ő meg dolgozni), nem tudott ott lenni.
A jegyvizsgálónak sem mertem szólni, pedig mikor átmentem másik vagonba, akkor épp ott jött a jegyeket ellenőrizni. Leblokkoltam, hirtelen nem találtam fel magam, utólag persze gondolkodom én is rajta, mit kellett volna tennem.
Sajnos, amiket ti, 5. és 6. válaszoló írtatok, nem mertem volna megtenni.. :D Meg amúgy is, alacsonyabb és vékonyabb volt nálam az öreg, valamiért mégis féltem.
Még egyszer köszönöm a válaszokat!










XD
Nem kell túlreagálni. Felálltál volna és átülsz magyarázkodás nélkül egy másik ülésbe.
Ha megy utánad akkor annyit mondasz neki hogy ne kövessen nyitott sliccel mert szólsz az illetékesnek sikítasz vagy valami. Minden rosszba van valami jó mert örülj hogy nem 2-3 jóerőben lévő kancigány ült le köréd mert azok még tán meg is erőszakoltak volna. Érdekes hogy problémamegoldást iskolába nem tanítanak?? Hmm.. Mért is nem?? Amúgy legyél magabiztosabb ilyen helyzetekben és ne magyarázkodó stílusba rázd le az illetőt. Az csak olaj a tűzre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!