Miért nem látja senki, hogy a BKK milyen ócska színvonalon működik?
Na ne viccelj már. Ha nem jár a 14-es villamos két megálló között, akkor 5 perccel később azt hallgatom a város másik felén Budafokra menet a 114-es buszon. Milyen lenne szerinted a jó utastájékoztatás?
Minden villamosvonal mentén fenntartanak külön megállókat a pótlóbusznak, még ott is, ahol semmilyen busz nem jár. Ha nem jár a villamos, odamész abba a megállóba, vagy keresel alternatívát. Tavaly nyáron egyik reggel járműhiba miatt nem járt az 1-es villamos a Közvágóhíd és a Népliget között. Csúcsidőben. Ott álltam, és csak annyit láttam, hogy ötösével érkeznek más vonalakról a buszok, hogy pótoljanak. Zsúfolt volt az összes, de mindenki eljutott a céljához, senki sem kényszerült órás gyaloglásra. Nyilvánvalóan van egy átfutási ideje a pótlásnak az esemény megtörténte után, nem fán terem a pótlóbusz, de általában 10-15 perccel a probléma keletkezése után már megy a bemondás az egész városban, illetve már mennek a pótlóbuszok. Ekkorra már a BKK Info is leközli a helyzetet.
A XXI. században? Igen.
Biztos ezzel nyugtatták magukat az analfabéták is, amikor elterjedtek a könyvek.
15. rettentőmód sántít a hasonlatod.
Kérdésem:
Ha valaki nem tud olvasni, de lehetőség lenne arra, hogy felolvasást tarts neki, semmi erőfeszítésbe sem kerül, akkor nem, ne érdekelje mi van a könyvben. Vagy tanuljon meg olvasni.
Mert a BKK szolgáltatása Európa szinten az egyik, ha nem a legjobb, a kontinens fővárosai közül az egyik legkiterjedtebb és legjobban összekötött, ami éjjel-nappal működik. Itt még olyan is van, hogy pótlás. Külföldön nincs ilyen luxus. Nem jár az S-Bahn? Megadjuk a kerülőutat, mehetsz 2 órával többet. Csak nálunk létezik ilyen, hogy pótlóbusz, de még ilyenkor is sír a sok proli, hogy nem jön fél percen belül 80 csuklós busz.
Ócska buszok? Miről beszélsz? Budapesten a legnagyobb darabszámban megtalálható Mercedes Conectoból a két szolgáltatónál összesen 351!!!!! darab van. Az a teljes járműállomány harmada. Mellé ott az Arriva 160 Citaroja, meg a 156 szóló MAN, tehát az állomány fele 10 év alatti Mercedes és MAN buszokból áll. Villamosból egyre több a CAF, amik egyre több helyen járnak. Persze van egy rakat régi, ha annyira számít, meg lehet várni az újat, ahol jár.
Az utastájékoztatás nagyon jó. Ha valami nem jár, kb. 5 percen belül jelzik minden ahhoz kötődő járaton, küldik a tartalékokat pótolni, vagy levesznek más járatról. Ott a FUTÁR. Egyik legjobb dolog ami Budapesttel történt.
Az árról ne is beszéljünk. 10 éve csökkentettek, és azóta is változatlan. 9500ért bejárhatod az egész várost éjjel-nappal. Mit akarsz még? Étkezőkocsit a metróra?
Hogy miért nem látja senki amit te? Mert nem várunk 5 csillagos luxusbuszt meg IC+ kocsit városon belüli utazásra.
"Tehát aki mondjuk nem született bele ezekbe"
Csak megsúgom, hogy a 40-50-es évek "gyermeke" is lehúzott már vagy 20-30 évet a modern világban. Akinek ennyi idő sem elég az alkalmazkodáshoz, az tényleg dögöljön meg.
Én ismerek olyan huszonéveseket, akik vidáman elvannak az online tér nélkül is. De lépjünk már ezen túl!
Az egész abból indult ki, minek a járművön az utastájékoztatás, ha ott van a telefon. A kettő nem lehet meg együtt?
Valamikor a nyolcvanas években jártam első alkalommal Bécsben. Még ostoba mobil sem volt, PC sem, meg nagyon sok dolog nem volt.
De önműködő utastájékoztató volt a járműveken. Lehet, a járművezető léptette, nem tudom. Érthetően artikulálva mondta a megállókat. Ugyanekkor Budapesten a mikrofonba mondta be a vezető, sokszor érthetetlenül, recsegősen, halkan, túl hangosan stb.
És minden járművön lehetett venni jegyet automatából.
Zavar a bemondás, és hogy a város másik végét is mondja, kit érdekel, addigra, mire oda érek, megszűnik a bibi. Írja valaki.
És az nem zavar, ha harminc éve jársz ugyanazon a vonalon, és kívülről fújod a megállókat, mégis mindegyiket bemondja?
Mert ha a Piripócson nem jár a villamos zavaró, akkor nem az, ha számodra nyilvánvaló dolog miatt zavarnak? Mi ebben a logika?
És nem, nem mondja azokat a zavarokat, amelyek valószínűleg nem kapcsolódnak az utazáshoz. Ha egy járatnak van tíz megállója, de csak a 3-4. között utazol, azt már ne várd el, hogy a 8. megállóhoz csatlakozó járat zavarát is kénytelen vagy meghallgatni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!