A 2019/2020 tavaszi diákigazolvány december 15-ig érvényes vagy arra is vonatkozik a veszélyhelyzet miatti 60 napos hosszabbítás?
"Ugyanez vonatkozik azokra az okmányokra is, amelyek a tavaszi veszélyhelyzet idején 2020. március 11. és július 3. között jártak le, de akkor meghosszabbította a kormány az érvényességüket."
A kormány először december 15-ig hosszabbította meg.
Szóval december 15 után is érvényes az diákigazolvány. A második veszélyhelyzet után még 60 napig.
5. (és 6.) válaszoló vagyok, 20 perce megjött a hivatalos válasz az Oktatási Hivataltól (a diakigazolvany.hu ügyfélszolgálatának írtam):
"Megkeresése tárgyában az alábbiakról tájékoztatom.
Az egészségügyi veszélyhelyzettel kapcsolatosan 2020. november 13. napján kihirdetésre került a veszélyhelyzet idején az okmányokra, továbbá az ügyintézésre vonatkozó egyes szabályok megállapításáról szóló 500/2020. (XI. 13.) Korm. rendelet.
A Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése szerint, „A veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 478/2020. (XI. 3.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzet (a továbbiakban: veszélyhelyzet) ideje alatt a magyar hatóság által kiállított, Magyarország területén hatályos, lejáró hivatalos okmányok – ideértve különösen a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényességi idejét, illetve a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló 2020. évi LVIII. törvény 89. § (1) bekezdése szerint meghosszabbított érvényességű okmányokat is – a veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig érvényesek.”
A fent említett rendelkezés, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedési szolgáltatásokért felelős szakterületével történt egyeztetések alapján, mindazon aktív vagy lezárt jogviszonnyal rendelkező hallgatók (a jogviszony lezárása a 2019/2020. tanévben történt), és a 2020/2021. tanév I. félévében passzív félévvel rendelkező hallgatók, akinek a diákigazolványára a 2019/2020. I féléves vagy 2019/2020. II. féléves vagy 2020/2021. I. féléves érvényesítő matrica került felragasztásra a veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig vehetik igénybe az utazási kedvezményeket.
Felhívom szíves figyelmét, hogy a fenti rendelkezés nem vonatkozik a TB ellátás- és a diákmunka jogszabályi előírásaira, hanem kizárólag utazási kedvezmények igénybevételére értendő!"
Szóval jól értelmeztük a rendeletet. :D (Egyébként jogász vagyok, tavasszal végeztem. :D)
#11
Igen, vonatkozik a MÁV-ra, a Volánra, a BKV-ra is. :)
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!