Mikor tudom meg? (Többi lent)
"Sajnos elkaptak ittas vezetésert. "
Ez nem sajnálatos, hanem örömteli. Egyetlen sajnálatos dolog ebben, hogy ennyi eszed volt.
Ha eltiltanak vezetéstől, csak utánképzéssel kaphatsz újra engedélyt. Annak nézzél utána, hogy mikor kezdheted a tanfolyamot.
Egy autós fórumon le mertem szólni pár napja egy veszélyes vezetőt aki rendszeresen gyorsan hajt és meglincseltek érte a tagok, én lettem a főgonosz.
Úgyhogy egyes emberek fejében a "sajnos" szócska az ilyen értékrendű.
A bíróság nem dönt az utánképzés szükségességéről, mert az nem mérlegelés kérdése.
Jogszabályi előírások vannak, amelyeket a gépjárműhatóság érvényesít.
Nem tudom, hogy jogerőre emelkedett-e már a bírói döntés? A jogerőre emelkedésről a Járási Hivatal (okmányiroda, kormányablak) értesítést kap és intézkedik a vezetői engedély bevonásáról (ha még ne vonták be), illetve értesít az utánképzésről.
„(4) Utánképzésen kell részt vennie annak a járművezetőnek
a) akit a bíróság vagy a szabálysértési hatóság közlekedési szabálysértés miatt legalább 6 hónapra, illetve
b) akit a bíróság közlekedési bűncselekmény elkövetése miatt a járművezetéstől eltiltott, továbbá
c) akinek vezetői engedélyét a közúti közlekedési előéleti pontrendszer alapján az eljáró hatóság visszavonta.
(5) A vezetői engedély csak abban az esetben adható vissza, ha az érintett személy igazolja, hogy az utánképzésen részt vett.”
↑
1988. évi I. TÖRVÉNY a közúti közlekedésről Tv. 18. §
Tehát, ez nem mérlegelés kérdése.
Az utánképzésről itt (is) olvashatsz: [link]
Ajánlott minél hamarabb elvégezni, hogy ha letelik az egy év, ne emiatt kelljen tovább várnod arra, hogy visszakapd az engedélyed. És, lehet, hogy lakókörnyezetedben nem sűrűn indul ilyen képzés, illetve, lehet, hogy szerevezést igényel, hogy járhass. Hosszabb időtartam alatt több lehetőséged van, mint utolsó pillanatban.
Ha közben lejár az egészségügyi alkalmasságod, azt úgy érdemes elvégeztetni, hogy majd azzal mehess az okmányirodába, kormányablakba az év leteltével.
Olyat nem csak hallhattál, hanem olvashattál is. Linkeltem az utánképzésről tájékoztató oldalt. A főoldalán ez van, kiemelt betűtípussal: „Nem kell várnia az eltiltás leteltére, a jogerőre emelkedést követően azonnal jelentkezhet!”
↓
Ha kézhez kapod (kaptad) a bírósági határozatot (ítéletet), abban szerepel, hogy mikor emelkedik jogerőre. A jogerőre emelkedés után, akár másnap reggel jelentkezhetsz.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!