Egy ilyen estben a rendőr "kinek/minek hisz"? Mit gondolt a két sofőrről?
Tegnap késő este mentem haza az egyik barátommal, városban mentünk 50-el, jött egy Opel Astra G, hamar utolért, gyorsan jött.Nem sokat időzött mögöttünk, rögtön megelőzött.
A barátom aki vezetett pedig elkezdte "tolni" hátulról, tehát gázt adva, olyan 70-80-90-es tempóval szorosan ment mögötte (nem tudom mi értelme volt, nem tetszett neki,hogy megelőzött minket, de nem tudom miért, én nem szóltam semmit, ő a sofőr)
Azonban erre az Opelos elkezdte villogtatni a féklámpáját (nem lassult, csak folyamatosan villogott a féklámpája)
Ezt körülbelül 4-5 másodpercig csinálta, majd akkorát satuzott,hogy a gumijai is csikorogtak.
Nekünk is satuznunk kellett, de szerencsére megtudunk állni.Az Opel a satu után rögtön gázt adott, nem fékezte állóra az autót, és ment is tovább a korábbi tempójával.
Kicsit megijedtem, mert erre nem számítottam, de tök indokolatlanul fékezett...ugyanakkor a barátom is hülyeséget csinált, vagy legalábbis semmi értelme nem volt.
Tőlem bárkit szidhattok, bárkinek adhattok igazat, de tényleg őszinte véleményekre lennék kíváncsi...mit gondoltok az egészről?
Mind a kettő igazi tufa bunkó, nulla közlekedési kultúrával. Ha koccannak és rendőrt hívnak akkor jó eséllyel a haverod esik pofára, sebességhatár átlépése (ha bizonyítható) plusz megfelelő követési távolság nem tartása miatt. Aki azt hiszi, hogy egy előzés után büntetésként a másik seggében kell menni az nem egészséges elméjű, mint ahogy az se aki szintén büntetésként rásatuzik. Bár ha számít valamit szerintem a haverod volt a nagyobb tahó.
Viszont az egy dolog, hogy utasként nem szólunk bele a sofőr dolgába, de azért ilyenkor nyugodtan szólhatsz, hogy vegyen vissza az agyfaszból és ne veszélyeztessen se téged, se magát, se másokat.
A nagyobb hülye a haverod volt,mert egy előzést meg akart torolni ,bár a másik sem szentéletű, de ok okozat alapján a haverod kezdte a veszélyeztetést.
De ha már kérdezed, a rendőr vagy a jog egyértelműen az elöl haladót védi. Megkérdezik talán ,hogy miért kellett fékeznie, azt mondja hogy átszaladt egy kutya ,úgy látta le akar lépni egy gyerek az útról ,avagy úgy látta a bokorból ki a akar ugrani egy őz (vidéken) és ennyi többet nem is firtatják a dolgot, a követési távot viszont így is úgy is nem tartották be a hátul jövők. Bizonyítani nem tudod az ellenkezőjét az állításának, viszont majd minden esetben a hátulról ütköző a hunyó, nagyon kevés kivétellel, pl rossz féklámpa esetén .
Képzeld el, besatuzik, megáll, kiszáll belőle két civil-
ruhás...
Az, hogy városban 50-el mész, teljesen szabályos. Ha
valaki megelőz, úgy, hogy nem veszélyeztet másokat
(tekintsünk el a gyorshajtástól), az az ő gondja.
Hogy elkezdtétek neki tolni, az már a ti felelősségetek.
Az, hogy villogtatta a féklámpát jelezte, hogy lassíts
te barom, mert fékezni fogok! Ennyit nem ismer a barátod,
akkor ne vezessen, mert nincs helyzetfelismerési képessé-
ge. És még rácsodálkozik a satufékre?
Hogy az Opelos miért tette, lehetett rá reális oka. De
arra, hogy a barátod idióta módjára elkezdi neki tolni,
nincs mentség.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!