Egy ilyen estben a rendőr "kinek/minek hisz"? Mit gondolt a két sofőrről?
Tegnap késő este mentem haza az egyik barátommal, városban mentünk 50-el, jött egy Opel Astra G, hamar utolért, gyorsan jött.Nem sokat időzött mögöttünk, rögtön megelőzött.
A barátom aki vezetett pedig elkezdte "tolni" hátulról, tehát gázt adva, olyan 70-80-90-es tempóval szorosan ment mögötte (nem tudom mi értelme volt, nem tetszett neki,hogy megelőzött minket, de nem tudom miért, én nem szóltam semmit, ő a sofőr)
Azonban erre az Opelos elkezdte villogtatni a féklámpáját (nem lassult, csak folyamatosan villogott a féklámpája)
Ezt körülbelül 4-5 másodpercig csinálta, majd akkorát satuzott,hogy a gumijai is csikorogtak.
Nekünk is satuznunk kellett, de szerencsére megtudunk állni.Az Opel a satu után rögtön gázt adott, nem fékezte állóra az autót, és ment is tovább a korábbi tempójával.
Kicsit megijedtem, mert erre nem számítottam, de tök indokolatlanul fékezett...ugyanakkor a barátom is hülyeséget csinált, vagy legalábbis semmi értelme nem volt.
Tőlem bárkit szidhattok, bárkinek adhattok igazat, de tényleg őszinte véleményekre lennék kíváncsi...mit gondoltok az egészről?
Az ilyenek még a családjukat is verik.
Amúgy két kiváló gyökér volt.
őszintén.
Két kisp*csű gyökér aki az utakon próbál kompenzálni, mert az életben nulla.
Egyébként, ha csattantok, hivatalos eljárás az lett volna, hogy az első behazudja, hogy valami veszélyt látott, ezért satuzott, a nagyeszű haverod meg elviszi a teljes balhét, mert nem tartott megfelelő követési távolságot.
Szinte biztosan ti vittétek volna el a balhét, a követési távolság be nem tartása miatt. Plusz sebességtúllépés - nyilván, ha nem mentek 80-nal a seggében, akkor nincs baleset sem.
Ezzel együtt mindkettő egy igazán ordenáré barom, az egyik kötekszik, a másik pedig szándékosan balesetveszélyes helyzetet teremt. Morálisan mindkettő nulla.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!