Mennyire leszek jogilag támadható, ha ezt megteszem legközelebb?
Tudom, hogy most hisztis kistininek fogok tűnni, és egyébként a saját szememben is az vagyok, de megelégeltem, hogy miután lelépek a zebrára, ahelyett, hogy megállna a sofőr, rálép a gázra, ezzel pedig megállásra kényszerít engem, feltéve ha nem akarom elüttetni magam. Pénteken is történt egy ilyen eset, és arra gondoltam, legközelebb kidobom a szélvédője elég a jópár kilós táskámat, úgyis mindig csak az egyik vállamon lóg..
Szerintetek egy ilyen reakció leszoktatna egy sofőrt az hasonló cselekedeteitől, vagy semmi értelme?
Teljesen igazad van, egy autósnak számítania kell erre, ő nagyot hibázott, könnyen lehetett volna baj is belőle. Ettől ez még nem azt jelenti hogy be kell repeszteni a szélvédőjét!
-Ha gyalogosan közlekedek akkor figyelek a gyökér autósokra. Hiába van elsőbbségem a zebrán, attól még meggyőződöm róla hogy meg is adják (ahogy most te is tetted).
-Ha autósként közlekedek, akkor figyelek a gyökér gyalogosokra és a bicajosokra.
-Ha kamionnal megyek akkor pedig figyelem az összes gyökeret körülöttem.
Viszont ha valaki h lyeséget csinál, akkor nem verem szét a kocsiját, nem tolom fel kamionnal az oszlopra, nem ütöm el.
Nem Golf és nem dízel, de ez nem is igazán számít most.
Örülök hogy könnyű ítélkezni, gondolom ti még soha semmiben nem hibáztatok. Ti kivételek lehettek, más embereknél előfordul. Én hőbörgés helyett elhárítom a veszélyt és megyek tovább, függetlenül hogy elsőbbségem volt vagy nem.
30 éve vezetek, hugyoska. Ha belemegyek egy 90-es kanyarba 140-nel, az rossz döntés. Ha zebrán előzök és csak a gyalogos lélekjelenlétén múlik, hogy nem csapom el, vagy "csak" felgyorsítok és 3 centivel előtte zizzenek el, az végtelen parasztság, amennyiben szerencsém van. Ha nincs, és elütöm, akkor bűncselekmény.
Én is csaptam már rá autóra a zebrán, amikor még épp időben rántottam meg a gyerekemet - ha befejezi a lépését, elsodorja a barom az úttest közepén, a gyalogátkelőhelyen. Hosszú, egyenes, jól belátható utcában, fényes nappal, egy iskola előtt, ahol tábla is jelzi, hogy fokozottan figyeljenek az autósok. Nem állt meg a köcsög, sőt, áttolatni sem próbált rajtam, és ezt igen-igen jól tette, ő legalább épen maradt... Érdemes megfontolni a szájkaratézás előtt, hogy a látszat néha csal, és nagy szivattyú lehet egy "rossz döntést" még eggyel megfejelni.:-)
Akkor most elmondom, amit majd talán egyszer te is tudni fogsz, ha járművet vezetsz, a KRESZ legfontosabb, legalapvetőbb íratlan szabályát, ami minden mást felülír.
Elsőbbsége annak van, akinek megadják.
Szeghet az autós szabályt, lehet neked igazad, de ha kivasalnak, mert te átfutsz a zebrán, mondván hogy elsőbbséged van, vagy épp belekötsz egy kevésbé türelmes sofőrbe, aki agyonver a táskáddal, akkor cseszheted a jogaidat.
Ha pedig balesetet okozol, azt nem csak kizárólag a sofőrnek okozhatod. Ha kiugrasz elé, vagy odavágod a táskádat, azzal veszélyezteted például a többi kocsiban ülőt, a többi közlekedőt és magadat is.
Márpedig ha az autós azért lép véletlenül a gázra és azért húzza félre a kormányt, elgázolva így 3 embert a járdán, mert te betörted a szélvédőjét a táskáddal, akkor annak a 3 embernek a sérüléseiért, esetleges haláláért TE leszel a felelős.
Örvendetes, hogy tisztában vagy vele, hol van NEKED elsőbbséged, de a KRESZ-t ismerni, és biztonságosan közlekedni nem ugyanaz.
Egyszer majd te is tanulsz autót vezetni, és akkor majd belátod, hogy mennyire nem volt most igazad.
Ezeket nem azért mondom, hogy a figyelmetlen, kevésbé előzékeny autósokat védjem. Csak a te érdekedben. A biztonság legyen az első, ne az, hogy hisztizz az elsőbbségért.
Beviz Elek nevű felhasználónak..
Nem arról van szó, hogy egy gyalogos nem tud megállni, hanem arról ami számtalan esetben előfordul, hogy a gyalogos zöld lámpát kap vagyis az autósoknak piros ami azt jelenti, hogy meg kell állnia. A gyalogos abban a hiszemben megy át a zebrán, hogy az autós tanulta a kreszt, legalább azt tudja, hogy a piros lámpánál meg kell állnia, de nem áll meg. Majd még neki áll feljebb ha az autós mérgében hozzávág valamit. 3 hónapja így ütöttek el egy gyalogos előttem. Nekünk gyalogosoknak zöld volt a lámpa, és míg az egyik sávban megállt a kocsi a mellette lévő sávban nem, és elgázolta a nőt. Ha mellette megyek akkor engem is elgázol..
Amúgy meg: A kreszben benne van. ZEBRA ELŐTT LASSÍTANI, ÉS HA KELL MEGÁLLNI!
Szóval ne legyél már olyan kemény, hogy ha a hülyeséged miatt mert nem vagy képes a kreszt betartani, és valaki hozzád vág valamit akkor te visszatolatsz, és a kocsi mögé kötöd az illetőt.. Nem sokáig játszhatnád a nagymenőt, mert lenne akiben emberére akadnál..
#15
Nyomigyerek. Ha 140-nél nem sikerül bevenni a kanyart és frontálisan csattansz a másikkal, akkor semmivel sem csináltál kisebb bajt.
#17
Most ne menjünk bele a részletekbe, ha valakire rátolatok nem emeli le magáról a kocsit, de szerintem te is tudod hogy nem ütnék el egy embert szándékosan.
Ne értsetek félre, én nem védem azt aki ilyen hibát követ el, főleg mert ez tényleg egy alap dolog, én csak arra próbálok rávilágítani hogy emberek vagyunk, hibázunk. Azzal nem vagyunk előrébb ha öklöt rázva ragaszkodunk a jogainkhoz ha közben átmennek rajtunk. Engem is majdnem elsodortak kanyarodás közben, nem adtak elsőbbséget a zebrán, a szembejövő rosszul mérte fel a távolságot, kanyarban előztek és sorolhatnám. Nem elég hogy magunkra figyelünk, a másikra is kell mert sosem tudod mit csinál.
"KRESZ szabályait akkor is be kell tartani, ha egy haldokló embert visz a sofőr a kórházba."
Kivanom, hogy teged vigyenek igy egy 30-as tablanal, tele piros lampaval....nem tudom akkor is igy gondolnad-e. Eszem megall....Valo igaz, a zebra a gyalogose, de jogod nincs onbiraskodni. Illetve van, de akkor vallald annak is a kovetkezmenyeit es anyagi terheit is.
Arra nincs mentség, hogyha előtted fékeznek, megállnak, majd te lendületből átrepülsz a másik sávba, és kikeülöd. Nem láttad miért állt meg. Zebránál meg pontosn tudod miért állt meg.
Egy ilyen gyökeret egyszer nekiijesztettem a padkának, ahogy már valaki ajánlotta, határozottan haladtam a tempómban, csak az utolsó pillanatban léptem VISSZA. Megállni kevés lett volna.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!