A kanyarodó főútvonalnál való irányjelzésre vonatkozó magyar szabály hungarikum lenne?
Jártam autóval több európai országban és úgy láttam mindenhol az a szabály, hogy úgy indexelsz a kanyarodó főútvonalon is, mint egy normál kereszteződésben. Tehát ha követik a főutat, akkor is indexelnek.
Csak Magyarországon van ez a szabály, hogy a főútról való letérést kell jelezni?
A #10-hez még annyit fűzök hozzá, ha véletlenül a németeknél közlekedve jönne belém védett úton kanyarodva villogás nélkül, bizonyítsák be, hogy nem jeleztem kanyarban, mivel az ütközéskor reflexből kikapcsoltam az indexet.
És azt is megismétlem: nálunk nem kötelező főút kanyarodásában haladva jelezni indexszel, de arról letérve kötelező.
Ja, és kérdező:
Ne állj neki piros kezecskézni a válaszomra, mert a föltett kérdésedre megadtam a választ: nem, nem tudom, hogy más országokban mi erre a helyzetre a szabály.
Mindössze pluszban leírtam, hogy Magyarországon miért az a szabály, ami.
Induljunk ki az alapszabályból: Nem adhatsz félreérhető jelzést.
Tegyük fel, kanyarodik a főút jobbra, nem túl nagy ívben,
és az ívbe pont beleesik egy leágazó utca, szintén jobbra.
Akkor aki abból a kis utcából jönne ki, érthetné úgy is,
hogy le akarsz kanyarodni, és kimegy eléd....
Viszont te, aki jössz a kanyarban, nem feltétlenül tudod,
hogy ott van egy leágazó utca, mert nem látod be.
Végülis mindkét szabályban van logika. Elbizonytalanodtam, magam sem tudom, melyik is a jobb igazán.
Tudom, hogy nem dől össze a világ, ha a másik szabályt alkalmazom, csak azt szokták mondani, ha Rómában vagy, tégy úgy, ahogy a rómaiak. Megértem és elfogadom, hogy téged nem érdekel, ettől engem még érdekelhet, hogy mi a szabály más országokban. És szeretnék is úgy eljárni, ahogy az ottaniak.
11-es válaszodra: sok autóban van kamera, másrészt meg nem az a jó nekem, ha nem én vagyok a hunyó, hanem az ha nem törik össze az autó.
(12-esre: Én csak a nagyon offtopic válaszokra adtam piros kezet, a te 8-as válaszod kék kezet kapott. )
13-as: De tudni fogod, hogy ott az utca jobbra, a főút-jelző táblából. Másrészt elég ritka lehet, hogy egy kereszteződésben öt utca legyen (ha négy lenne, akkor nyilván az enyhén jobbra az egyenesnek felelne meg és már nem is lenne "kanyarodó főút") ilyen elrendezésben. És egyébként is akármilyen ötös kereszteződésben szinte lehetetlen egyértelműen irányjelezni.
Mindenesetre köszönöm az eddigi válaszokat, továbbra is várok válaszokat, különösen olyanoktól, akik nem Magyarországon szereztek jogsit.
Naggyon érdekes jelenség .... olvasom a kommenteket és látom, hogy a 8, 10, 11 és 12-es válaszok az enyémek. Pedig nem azok. Ezt a kérdést most olvasom először, és a válaszokat is.
Meglepő, mi?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!