Hogyan közlekedjek már végre lefulladás nélkül?
Én vagyok az a béna friss jogsis vezető, aki úton-útfélen lefullad a legkritikusabb helyeken, találkoztatok már velem?
Komolyra fordítva, bő egy hónapja van jogsim, azóta minden nap vezetek, gyakorlok. Az első héten csak helyben a faluban vezettem, utána már szépen kimerészkedtem a szomszédos településekre, kisvárosba, és a forgalmas főútra is. Azt hiszem egész ügyes vagyok, figyelek, óvatos vagyok, nem csinálok hülyeséget, csak egyetlenegy nagy baj van: a saját autónkkal gyakran lefulladok. Benzinesen tanultam vezetni, soha egyetlenegyszer sem fulladtam le vele, aztán itthon a mi autónkkal kapásból igen, ami diesel autó, rá kellett jönnöm, hogy a két autó ég és föld! De mindenki azt mondja, hogy a benzinessel könnyebben lefulladnak a kezdők, a diesellel nem, hát én meghazudtolom mindezt. Az oktató kis Suzukijával ha ráléptem a gázra már ment is, nem volt para. A miénk meg! Nem tudom mit csinálok rosszul amikor lefulladok, mert ha tudnám, már nem így lenne, és mostanára már rá is görcsölök ha pl. egy stop táblánál vagy piros lámpánál meg kell állni, és utána elindulok és lefulladok, milyen gáz. Biztos idegesebb vagyok már ilyen helyzetekben, meg arra gondoltam, hogy a mi autónknak van baja, de nem, mert a férjem is vezeti, és akkor minden oké. Ha a házunk elől elindulok szépen lassan akkor minden oké, de forgalomban vagy sikerül vagy nem, ha több gázt adok az is baj, ha lassan emelem a kuplungot az is baj, ha gyorsan az is baj, már nem tudom mire figyeljek.
Tudnátok valamit tanácsolni? Volt más is így, vagy csak én vagyok ilyen szerencsétlen béna? Létezik az hogy az egyik autót simán lefulladás nélkül tudjam vezetni a másikat meg nem? Mert elmentem a sógornőmmel is vezetni néhányszor az ő autójukkal, és azzal is minden rendben volt, nem fulladt le. Csak a miénk.
Lecserélem az autót. Vagy magamat. Néhány biztató szó jólesne. Írjatok valamit ami segíthet tisztán látnom!!!!!
Szia!
Lehet, le leszek hurrogva, de az én tanácsom az, hogy hívd fel az oktatódat (már ha jóban voltatok), és kérd meg, hogy adjon a saját kocsiddal plusz órát.
Én dízelesen tanultam, benzines kocsink van és kb 2 hét alatt jöttem rá, hogy egyszerűen nem megy nekem. Ha megállok, törvényszerű, hogy le is fulladjak.
Felhívtam, eljött, kocsiba ültünk, és kb a 3. kanyarnál már tudta, hogy mivel van gondom. Bő 1 óra alatt abszolút beleszoktam a kocsinkba úgy, hogy segített, mikor több, mikor kevesebb gázt, hol a fogási pont (valamiért azt sem éreztem benne)... de még a szűk garázsba is megtanított ki-beállni.
Azóta eltelt lassan még 3 hónap, de már csak hébe-hóba fulladok le, szerintem nem feltűnően többször, mint egy olyan ember, aki amúgy ritkán vezet.
Szóval szerintem keresd meg az oktatódat ezzel a problémával. Nem szégyen jogsival sem plusz órát venni.
Én is így voltam az elején, gázt kell adni, picit többet.
Majd ráérzel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!