Miért csípi valakinek a szemét, hogy én megelőztem?
Ott ügyetlenkedtek előttem páran, mert valaki félre állt, és beálltak ott, én meg fogtam, és kielőztem őket.
És rám villogtatott a parkoló autó utáni első.
De most miért? Nem volt se záróvonal, indexeltem, nem szorítottam le, nem jöttek szemben, és nem dudáltam rájuk!
Láttam, hogy ott félre áll valaki, és ott elkezdenek megállni, én meg jöttem, és megelőztem őket.
Mi rosszat tettem?
Írta itt valaki, hogy egyszerre csak egyet lehet előzni. Nulláig le lett húzva, pedig a kresz ezt írja elő. Lakott területen nem szabad zsinórban előzni.
Másfelől etikátlan is ez a fajta előzés. A többiek is haladni akarnak. Nyilván oka volt annak, hogy miért nem mentek mégsem. Az így szerzett előny nem ugyanaz, mint egy egyszerű előzésnél.
mert idegesek hogy egy kiskocsi leelőzi őket.
én 70 nél kivágtam a sorból kettesbe visszalöktem gázfröccsel a kis 1.3-as Swiftnek, kihuzattam 6600-ig kb 140-150 nel mentem a végére löktem a hármast majd a négyest a végén, kb 10 kocsit előztem meg nehezn viselték.. aztán 150 nél ment el mellettem a végén egy BMW de ha akartam volna nem tudott volna megelőzni ha visszalököm 4.-be.
180 ig úgy gyorsulok mint egy akrmilyen sport BMW 180 nál véget ér a sebesség.
ma 12:11
Nem véletlen lett lehúzva az a válasz. A kérdező állítása szerint valaki félreált, és a többi beállt mögé. Az álló kocsi melletti elhaladás pedig nem előzés hanem kikerülés. Kikerülni meg lehet több kocsit is egyszerre.
34. § (1) Előzni abban az esetben szabad, ha
...
e) a vezető az előzés befejezése után a járművel a megelőzött jármű elé, annak zavarása nélkül vissza tud térni.
Esetében ez a feltétel nem állt fenn, nem tudott a megelőzött jármű elé visszatérni. Más kérdés, hogy ez nem is állt szándékában... ettől még kellett volna.
Ez alól csak a párhuzamos közlekedés képez kivételt. Ott a jogszabály megengedi, hogy egyszerre több járművet előzzön, és csak azután térjen vissza.
Egyébként én személy szerint agyfaszt kapok az ilyen sietős büdösbunkóktól, mint a kérdező. Végigelőzik az álló sort, aztán tolakodnának be az elejére, meg autópályafelhajtón kielőznek mögülem, csak mert gyengébb autóm van és nem gyorsul úgy, aztán én nem tudok besorolni a forgalomba a bunkójától miközben elfogy a sávom... mert tahófalván már várják az egyedet, és nem késhet öt másodpercet sem.
Ok, nem feltétlenül a fenti estre értettem. De az így nem is előzés hanem kikerülés.
Előzni szabad egyszerre több járművet is - ezt állítom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!