Ki jogilag a legmegfelelőbb sofőr?
A minap regénybe/filmbe illő dolog történt velünk:
Egy viszonylag elhagyatott helyre mentünk hárman, s úgy alakult hogy vissza kellett mennünk a fővárosba. Viszont az autó tulajdonosa már ekkor közepesen részeg volt. A legjobb és leggyakorlottabb vezetőnek eltiltás miatt nem volt jogsija. A harmadik pedig egészségügyi szempontból (erős végtagfájdalom, szédülés) nem volt alkalmas vezetésre, de volt nála jogsi s nem ivott alkoholt a gyógyszerei miatt. Ja, a legelső sem ivott, mert pont akkor emelte a szájához a poharat, amikor jött a telefon a sürgős visszatérésről. A második pedig már máshol is ivott.
Félvén a rendőröktől végül is a beteg személy vezetett a másik kettő erős asszisztálásával.
Ti hogy döntöttetek volna, s közlekedésjogilag ilyenkor mit kell tenni?





Ha nincs senki aki elvezesse az autót, Én magam ültem volna be, és lehet szerencsénkre rendőrrel se találkoztunk volna
Amúgy meg, jogilag megvárjátok míg kijózanodik valamelyik személy, de ez a megoldásotok pont olyan szabályszerű volt, mint hogy én Papír nélkül el kezdtem volna hazafelé venni az irányt










Jogilag így volt jó ahogy csináltátok. Gondolom nem kiló negyvennel csapattatok, tudtátok hogy mivan a sráccal, fel voltatok készülve hogy ha rosszullesz kormány meg fog és váltó üresbe.
Biztonsági szempontból az lett volna a legjobb ha az eltiltott versenyző vezet, de az meg ugye nem jogszerű.















homályos, zavaros amit írsz, mert:
1. a kocsi tulajdonosa részeg volt
2. eltiltás alatt volt
3. egészségileg nem volt olyan állapotban
majd folytatod, hogy:
az első sem ivott, holott írtad hogy részeg volt
a második, tehát aki eltiltás alatt volt máshol is ivott..
de teljesen irreleváns, mert az egészségileg alkalmatlannal vezettettetek..
Nekem egy kérdésem van, mielőtt a helyes választ megadnám..te melyik voltál a háromból???
a válasz a KRESZ szerint, amit mindegyikőtöknek tudnia kellett volna:
"járművet az vezethet, aki
-a jármű vezetésére jogszabályban meghatározott, érvényes engedéllyel rendelkezik, és a jármű vezetésétől eltiltva nincs;
-a jármű biztonságos vezetésére képes állapotban van, továbbá
-a vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt nem áll, és szervezetében nincs szeszes ital fogyasztásából származó alkohol.
-A jármű vezetését az üzemben tartó nem engedheti meg, illetőleg a vezető nem engedheti át olyan személynek, aki az (1) bekezdésben meghatározott feltételeknek nem felel meg.
-A vezetői engedélyt a vezetőnek vezetés közben magánál kell tartania.
További szabályok:
-Tilos a jármű vezetését megengedni illetve átengedni olyan személynek, aki az előzőekben meghatározott feltételeknek nem felel meg. A vezetői engedélyt a vezetőnek vezetés közben magánál kell tartania.
Szóval egyikőtök sem vezethetett volna, sőt a jármű tulajdonosa azzal is hibázott hogy átengedte a vezetést egy arra alkalmatlan személynek..





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!