Megint gyerekülés, esetleg busz, vagy vonat? (hosszú)

Voltunk üdülni. Felállás, szülők és a gyerekek, 11, 9, 5 évesek és egy négy hónapos baba.Egyet tudok, hogy vonattal, soha többé nem megyünk sehova. Addig amíg babakocsink is van, biztosan nem!

Siralmas volt. Gyönyörű új legalább is újabb vagonok vannak. Hatvanig még elfértünk a vonaton, L alakban elhelyezett üléseknél a babával a babakocsiban sem voltunk útban. Majd Hatvantól Budapest felé a gyorsvonat következett. Na ide összecsukott babakocsival is alig tudtunk fölszállni. A kabinokba úgy kellett beügyeskedni magunkat. Baba ölben, még valahogyan kibírtuk. Aztán átszállás újra, már a kerékpár tárolóknál szálltunk fel. A peronig jutottunk, mert az ajtók szűkek voltak a kerékpártárolós rész is tele volt. Gyerekek ültek a csomagokon, baba a babakocsiban, aztán amikor sírt ölben a csomagok tetején ülve, mert állva félő volt, hogy elesünk. Hazafelé rutinosan szálltunk a kerékpároknak fenntartott helyen, ott ahol akár kerekesszékkel is föl lehetett volna szállni. Szerencsénkre ott úgy volt kialakítva, hogy befértünk a kabinba babakocsival is és mindenki letudott ülni. Aztán átszállás. Hatvan felé, személyvonattal. Jellemzően négy ülésenként egy ember ült, így a családunk két részletben tudott leülni, illetve egyikünk állt az ajtóban a babakocsival, mert az nem fért be a székek közé. Egyszer az egyik állomáson gondoltam, hátha sikerül mégis úgy elhelyezni, hogy mindenki ülhet és még a babát is lássuk, de olyan szerencsétlenül helyezkedtem, hogy elzártam az utat. Nem kellett volna, mert bármennyire gyorsan is próbáltam korrigálni, nem úsztam meg egy arra járó sietősen leülni kívánó "úriember" beszólását, aki bizony ismeretlenül le is tegezett. Mondván: - Anyukám, ha az útba rakod, az nagyon nem lesz ám jó.

Örülök, hogy a férjem nem hallotta. Ekkor már túl voltunk két óra vonatozáson. Közben eleredt az eső és bizony a vonat fölülről beázott ömlött be a víz, igen, éppen az ajtónál, ahol a babakocsi volt...