Ha bevezetik az új KRESZ szabályt a "távolsági fényszóró használatát lakott területen kívül" ez a gyakorlatban mit jelent?
A Kossuth Rádióban is beszéltek erről valamelyik nap.
"A tervezet szerint az új KRESZ bevezeti a „valamennyi járműre vonatkozó mindenkori kivilágítás kötelezettségét, kötelezővé teszi a távolsági fényszóró használatát lakott területen kívül a láthatóság korlátozottsága esetén (de kivétellel és megkötéssel).”
Ha nem is vezetik be ezt a szabályt, egyébként ez hogyan működne a gyakorlatban? Mindenki refivel közlekedne lakott területen kívül??
#14 Sajnos ha most be is vezetik, akkor is kell vagy 20-25 éve mire teljesen lecserélődne a mostani autópark ilyenekre, szóval inkább utólagos megoldásokat kellene forgalmazni.
Nekem pl egy több mint 20 éves autóm van, és sajnos előfordul, hogy elfelejtem felkapcsolni a tompítottat nappal, mikor jövök haza melóból, vagy felkapcsolom, de megállok tankolni, és nem kapcsolom vissza.
Megfordult a fejemben egy ilyen tuderbox használata, amit a motoromon is használok.
Ennek az a lényege, hogy úgy 13,5 Volttól kapcsolja az akkura kötött fogyasztókat, vagyis csak akkor mikor van töltés, így a motor beindítása után pár másodperccel fel is kapcsolná a tompítottat.
#5 #7 A féklámpás vergődésedre.
Egy csomó típusnál, ha be van kapcsolva az automata fék (megállás után megtartja az autót, a gáz megérintésére old ki, nem keverendő össze az automatikus rögzítőfékkel), akkor folyamatosan világít a féklámpa, ameddig az autó áll.
A többi értelmetlenségre reagálni sem érdemes.
#12, Nem is kell világítania a hátsó helyzetjelzőnek, mivel a nevében is benne van, _nappali_ menetfény.
Fényes nappal, ha rátúz a nap a lámpaburára, már 100 méterről sem mondod meg, hogy világít-e a helyzetjelző, ha csak nem valami indokolatlanul túlméretezett fényerejű ledes lámpatestről van szó.
Aki fényes nappal hátulról 500 méterről nem lát meg egy autót, az nem fogja meglátni helyzethelzőkkel sem, az ilyen adja vissza a jogosítványát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!