Kinek van elsőbbsége?
1/1975 II 5 KPM-BM rendelet alapján:
- földútról érkező járművel a szilárd burkolatú útról érkező járműnek elsőbbséget kell adni
Ez teljesen rendben van. Mi a helyzet abban az esetben, ha ez 30-as övezeten belül történik, a kereszteződésben a földút irányába kb 5 m aszfalt út húzódik. Vélelmezem, hogy a földútra vonatkozó szabály írja felül a 30-as övezetre vonatkozót. Melyik az erősebb?
A 30-as övezet nem mond semmit az elsőbbségi szabályokról. Tehát nem ír felül semmit. A szilárd burkolatú útnak elsőbbsége van a földúttal szemben.
Kresz szerint legalább 50 méterig szilárd burkolatúnak kell lennie, hogy a kresz szerint szilárd burkolatúnak minősüljön. Az alatt földút.
"sz) * Földút: jármű közlekedésre szabadon tartott, eredeti termett talajú vagy ahhoz hasonló anyagú (pl. zúzottkő, kavics, murva, kohósalak stb.) út, amelyen legfeljebb talajszerkezetet javító beavatkozás történt, ideértve azon földutat is, amely a szilárd burkolatú úthoz való csatlakozás, illetve a vasúti átjáró előtt legfeljebb 50 méter hosszban szilárd burkolattal rendelkezik.
t) * Szilárd burkolatú út: olyan út, amelynek úttestje szabályosan lerakott kő vagy műkő, továbbá beton vagy aszfalt burkolattal rendelkezik."
Hogy a gyakorlatban hogy döntöd el, hogy nem 50, hanem csak pl. 45 méteren van leaszfaltozva? Jó kérdés.
Ha kétséged van, akkor az a biztos, ha megadod a jobbkezet.
#1, #2, #4: Aki ennyire fogalmatlan a vezetéshez az minek büfög szól hozzá a témához?
Ha 30-as övezet, akkor egyenrangú kereszteződések vannak, tehát jobbkéz szabály érvényes.
8.02 a csatolt képen a győri Szabolcska utca látható a Török Ignác utca felől, mindkettő 30-a zóna része. Tehát a zóna tartalmaz alá-fölérendelt kereszteződést.
25 Török István u.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!