Miért nem érdekli az embereket a STOP tábla?
#22
Frusztrált vagy? Azok viselkednek így.
Én is javarészt szabálykövető vagyok, de azért azt te is beláthatnád, hogy bőven léteznek olyan indokolatlan szabályok/helyzetek, amik csak arra jók, hogy szivassák az embert, és jelen téma esetében még több büntetést tudjanak beszedni, mert gyakorlati hasznuk nincs.
Említettem már a STOP táblát a semmiben, amire azóta sem tudtál értelmes érvvel szolgálni, csak annyival, hogy igenis büntessék meg, meg tartsa be a szabályt, mert a STOP tábla arra való. Ahelyett, hogy elgondolkodnál egy kicsit, és saját magad is rájönnél, hogy indokolatlan olyan helyre egy STOP tábla, ahol a kereszteződést több 100 méteren belátod reggel és este is.
Ugyanez igaz arra is, amikor főútvonalon a 90-es táblát egyszer csak felváltja egy 60, majd kicsivel később újra 90, és érdekes módon 10-ből 7x mindig ott állnak a rendőrök a 60-as táblánál. Miért? Mert tudnak büntetni. Van értelme? Nincs, mert semmi nem indokolja azon az egyenes szakaszon a lassítást, és ha épp nem szólal meg a blokkoló, akkor nem is fogok lassítani, mert indokolatlanul fogja meg a forgalmat.
Ugyanígy említhetnék olyan esetet is, amikor építkezés volt, kirakták a 30-as táblát, és onnantól, hogy elfelejtették beszedni (vagy tudatosan hagyták kint), a rendőrök szépen elkezdték büntetni a 30 helyett szabályosan, 50-nel haladókat.
Azt én is szorgalmazom, hogy több rendőr kell, de nem azért, hogy banális büntetéseket osztogassanak, hanem azért, hogy nagyobb legyen a közbiztonság. A hülyék ellen nincs elég rendőr, de nem ott kezdődik a hülye, hogy belátja a kereszteződést, ezért nem áll meg a STOP táblánál, hanem sokkal inkább azoknál, akik autópályán 130-al előzés közben próbálnak letolni a belső sávból, vagy balesetveszélyes sebességgel előznek, esetleg kanyarban, ahogy drága kormányunk is.
Amikor 60-as táblát kiraknak egy szakaszra, az azért van, mert vagy építkezés zajlik, vagy kereszteződésbe érsz, ahol ugyan te haladsz a védett úton, de akkor is lassabban kell menni. Például autótaknál használják ezt. Veszélyes útkanyarulat esetében is alkalmazhatják, amit 60-nal vagy 70-nel biztonságos bevenni.
2:35-től épp erről van szó.
#26,#28: jól mutatja be az emberi figyelmetlenséget, a videóból pedig az derül ki, hogy kellő körültekintés esetén biztonságosan belátható a kereszteződés. Valóban lett volna ideje szétnézni, ha megáll a táblánál, de mivel a szakasz belátható, így előre is fel tudja mérni a terepet. Szóval itt inkább a figyelmetlenség volt a ludas, mint az, hogy az emberek leszarják a STOP táblát.
Egyébként a KRESZ-ben nincs hivatalosan meghatározva, hogy mennyit kell állni a STOP táblánál.
#29
Minimum 2 másodpercet állni kell. A másik pedig, hogy haladó autóból nem lehet úgy felmérni a terepet, mint álló autóból. Ugyanis száguldozhatnak is, és azt tuti, hogy rosszul fogod felmérni, ha haladó járműből nézel szét, miközben már be is gurultál a kereszteződésbe. Nem tudom, minimum 2 másodpercre miért olyan rohadt nehéz megállni a vonal előtt, hogy aztán szépen előre gurulva közelítsük meg a kereszteződést, nem pedig lendülettel. Jó nagy csorba esik az egón, ha meg kell állni, mi?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!