Veszélyhelyzetben elhagyható az index?
Kötelező-e használni az indexet, ha például egy kereszteződésben behajt elém egy autó, és a baleset elkerülése érdekében rántanom kell a kormányt, és "sávot váltva" kikerülni a szabálytalan autóst?
Szerintem ilyen esetben az elsődleges a baleset elkerülése, nem pedig az irányjelzés.
baleset elkerülése során nem kell irányzelzés, nem is életszerű
a bátyád szépítette a történteket, valójában nem megfelelően reagált a helyzetre, ezért bukott
Amúgy meg hagyjuk már ezt a kamu mesét az erő fitogtatásról meg hatalommániáról.
Valljuk be tanulók tudása egy kalap szarral ér fel. Egyrészt maga az oktatás is kevés, nem a mai igényekhez, közlekedési szinthez alkalmazkodik. Mire eljut a vizsgára tényleg maximum a nagyon alapokat tudja még egy jobb tanuló is.
És mellette meg ott van minden félkegyelmű aki alig várja hogy Fittipaldi legyen, miközben olyan alapvető általános iskolás szintű dolgokon elbukik, mint a KRESZ vizsga. Írni, olvasni nem tud, 16 évesen lett meg a 8 általánosa, de nyilván nem vele van a baj, hanem az oktató a korrupt szar :D
Aztán meg csodálkozunk, hogy mik történnek az utakon.
El.
Viszont a szóban forgó eset úgy, hogy nem lett rögzítve, halott ügy.
Bár latok benne sanszot, hogy így könnyebb a buktat talalni, mint hogy összegyűltek a hibapontok, vagy szarvas hibat vétett a tesód...
#19: "nem kevés vizsgabiztos szimpátia alapján, vagy szimplán élvezetből buktat... kihasználják a hatalmukat, hogy nincs valódi jogorvoslat, és bármivel próbálkozol, neki lesz igaza, meg persze azt is hogy nálunk a vizsgát tilos felvenni videóra, míg a környező országokban kötelező."
Ha így lett volna - szimpátia alapján - akkor már azért meghúz, ahogy beülsz, vagy ahogy elindulsz, vagy ahogy beállítod vagy nem állítod a tükröket magadnak. Mert nálad ellenszenvesebb tenyérbemászóbb okostojást ritkán látni itt.
Ki lesz a következő behazudott ismerősöd? Maga az országos rendőrfőkapitány, vagy a belügyminiszter? Csak azért, hogy lehessen rájuk hivatkozni, hogy te akkor is mindent jól csináltál?
Najó, akkor tisztázzuk:
-Az említett személynek több éve van jogosítványa motorra, a motoros jogsin csont nélkül átment elsőre, nem vét random hibát, tehát a "tanulók tudása semmit nem ér" vád is irreleváns ebben a helyzetben.
-Igen, van egy oktató ismerősöm, de a forgalmi vizsgán a vizsgabiztos dönt.
-Az eset továbbra sem velem történt, én még nem kezdtem el jogsizni.
-Azért nem szólalt fel a bátyám az indokolatlan bukta után, mert a vizsgán jelenlévő oktató nyugtatta hogy ez nem indok a bukásra, de úgysem tud mit csinálni.
Egyébként én azért írtam ide, hátha valaki szószerint idéz a kreszből egy olyan részt, ami veszélyhelyzet esetén feloldja az ilyen általános szabályokat, minthogy az irányjelzés kötelező. Persze kötekedni és megkérdőjelezni a másikat mindig sokkal könnyebb, hiszen magyarok vagyunk.
Na meg hát persze nálunk kegyetlenül ritka, hogy a vizsgabiztos indokolatlanul megbuktat valakit. Bohócok.
#28
Na vajon honnan ismerném a szituációt? A saját testvéremmel történt meg az eset, akivel meglepő módon szoktam beszélgetni..
De az már sokat elárul rólad, hogy nem vagy tisztában azzal, hogy forgalmi vizsgát tilos rögzíteni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!