Balesetet okoztam! Hogy lehet hogy ekkora bajban vagyok?
Figyelmetlenül kikanyarodtam egy kis utcából egy autó elé. A holtteremben volt de nem néztem meg mindkét tükörben és belémjött. Összetört az eleje a kocsijának, az enyémnek a hátulja.
Egy kb 35-40 es házaspár volt, nagyon mérgesek voltak rám.
Kiabáltak velem. Kitöltöttük a károkozási papírokat. Beismertem hogy én voltam a hibás. Egy régebbi autó volt az övéké egy 5ös golf. Azt mondták hogy mivel nincs hozzá alkatrész, milliós a kárjuk és hogy ha a biztosító nem fizet eleget, rajtam fogják behajtattni.
Azt mondták hogy az sem kizárt hogy börtönbüntetést kérnek rám mert a feleségének valami rokona hatóságnál dolgozik.
Megadtam a telefonszámom nekik meg mindenemet, kértem hogy ne jelentsenek fel. Azt mondták elég mérgesen hogy majd még meglátják.
Azóta beszéltem egyik kollegával a dologról, ő mondta hogy szerinte adjam el a kocsimat és fizessem ki őket, mert jobb nem packázni ilyen hatósági kapcsolatos emberekkel. Mondta hogy lehet meg is tudnak veretni ha akarnak, úgy h jobb ha együttműködök velük. Még azt is adta tanácsnak hogy próbájam meg azt hogy nekik adom az autót addig használatra hátha nem jelentenek úgy fel.
Első autóm, 1 éve van jogosítványom még csak.
Az eset óta pár óra telt el.
Azóta teljes sokkban vagyok.
Remeg kezem,lábam nem akarom hogy bötön büntetést kapjak, vagy megveressenek. Mit tudok tenni?
Egyedül élek 30 éves vagyok, munkába is az autóval járok.
Kérem segítsenek! Köszönöm!
A kis utca, nagy utca nem játékos a rendeletben.
Volt-e macisajtod vagy stoptáblád? Ha nem volt, és nekik jobbról voltál, akkor neked volt elsőbbséged. Ha balról. akkor nekik.
Ez semmiképpen sem bírósági ügy alapesetben.
Ha halálos baleset lett volna, vagy sérülés, akkor lehet akár az is. A kimenetele a sérülés mértékétől függ. Mivel nem volt ilyen, ittas sem volt, belőve sem, ez kilőve.
A károkozáshoz meg annyit, hogy van köteleződ. Más kötelességed nincs. Mi az, hogy nem fizet eleget a biztosító? Nem rád tartozik. Az boxolják le egymás között.
"Azt mondták hogy az sem kizárt hogy börtönbüntetést kérnek rám mert a feleségének valami rokona hatóságnál dolgozik."
Nem volt erre véletlen tanú, esetleg kamera felvételen nem hallatszik? Ezzel gyakorlatilag bűncselekményt követnek el. Amúgy 99%, hogy senkijük sincs.
"Azt mondták hogy mivel nincs hozzá alkatrész, milliós a kárjuk és hogy ha a biztosító nem fizet eleget, rajtam fogják behajtattni."
Egyrészt a kárt nem ők döntik el, hanem a biztosító méri fel. Te azért fizeted a biztosítást, hogy az kártalanítsa őket. Ezen az atyaúristen sem változtat, nemhogy a bírósági vécésnéni. Az ötös Golf kb népautó, minden van hozzá.
"Még azt is adta tanácsnak hogy próbájam meg azt hogy nekik adom az autót addig használatra hátha nem jelentenek úgy fel."
Nem tudom milyen kolléga, de szerintem ne hallgas rá. Hülyeségeket beszél.
Ha beszélsz velük telefonon, vagy személyesen, javaslom a beszélgetések rögzítését. Telefonon figyelmeztetheted is erre őket. Kisangyalok lesznek.
Bécivel egyetértek!
Üres fenyegetőzések, meg akartak félemlíteni.
A befolyással üzérkedés önmagában bűncselekmény (hatósági rokon)
Úgy lehet hogy figyelmetlen voltál. Megtörtént, lépj túl rajta még ha nehéz is.
Amit írsz meg butaság- Kitöltöttétek a papírokat, kapod a csekket a biztosítótól és mindenki megy a dolgára.
"Nekem volt fordított haromszög tabla. Én voltam a hibás. Az úriember azt mondta"...
Troll alert...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!