Szerintetek az egyre gyarapodó "szembe hajt fel az autópályára" jelenségnek lehet köze a modernizációnak és az ebből eredő emberi mentalitásnak?
Jó 2 éve mikor csináltam a jogsit, épp erről beszélgettünk a gépjármű oktatómmal. Akkor még azért ilyen számban nem fordult elő ilyen hiba de már akkor sem volt új a jelenség. Elmondta, hogy neki az a meglátása, hogy ezt az új generációt aki most az utakra kerül már teljesen más szellemi képesség jellemzi. Régen nagyon alapvető hibákat fedezett fel a tanulókon (pl. Vezetéstechnikai hiba vagy túlgurul a STOP tábla vonalán a tanuló). Mai világban meg már olyanokat hibáznak a tanulók, hogy az erősen megkérdőjelezi azt, hogy vezetésre alkalmas e egyáltalán az illető. (ilyen például, hogy kanyarodik az út de ő elbambul és egyenesíti ki a kanyart, vagy látja, hogy éles kanyar közeledik de nyomja neki ugyanúgy a gázt és eszébe nem jut fékezni illetve volt példa arra is, hogy belvárosban a 2x2 sávos úttestre szembe forgalommal hajt ki a tanuló). Ezzel kapcsolatban pedig azt állította, hogy a mai világban a modernizáció "rabjául ejti" az emberiséget és tulajdonképpen annyit lehet manapság látni, ha kilépsz az utcára, hogy majdnem minden ember kezében ott a mobil telefon és úgymond ez az életmód "zombit" csinál a társadalomból. Ez az ún. "zombi" társadalom pedig az évek múltával egyre nagyobb mértékben fog hatást gyakorolni a minden napokra amely azt eredményezi, hogy lesz olyan időszak amikor már az lesz a furcsa ha valaki tisztában lesz azzal, hogy merre kell helyesen felhajtani a pályára.
Szerintetek van igazság a meglátásaiba vagy kicsit túlgondolta az oktatóm a dolgokat? Esetleg nektek mi az észrevételek? Mi az oka annak, hogy egyre több ilyen gépjármű vezető van az utakon aki azzal sincs tisztában merre van előre? Azért az már nem lehet válasz a kérdésre, hogy régen is voltak hülyék mert egyértelműen látszik, hogy azok a bizonyos "hülyék" száma egyre nagyobb mértékben növekedik.
#20!
Úgy látom nálad elkészült a standard vezetői besorolás:
- aki fővárosi fiatal, annak MÉG nem volt ideje rutint szerezni
- aki fővárosi idős, az MÁR elvesztette a rutinját,
- aki vidéki -akármilyen korú is- az csak traktort vezethet és évente egyszer látja Pestet.(fényképről)
Feladom, ilyen érvekkel nem kívánok vitába szállni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!