Hova érdemes beküldeni szabálytalankodásokról készített felvételt? Lehetőleg anonim módon.
Budapesten gyakran közlekedem, van pár ilyen felvételem. Ma lett elegem az ilyen emberekből, utolsó csepp volt. Záróvonalon át, piroson keresztül, rossz sávból, forgalomtól elzárt területen keresztül kanyarodik elém, ha nem térek ki, baleset lett volna, majd elintézi egy vészindexszel. Szándékos volt amúgy, így kerülte ki a dugót.
Simán BRFK-nak mehet emailen, vagy mi a menet?
Kérek mindenkit, hogy csak a kérdésre válaszoljon, nem izgat, hogy "mivagyte önkéntesrendőr?" meg a többi. Majd egyszer hálás leszel, ha nem csapja el a gyereked egy ilyen, mert épp elvették a jogsiját.
"Lehetőleg anonim módon."
Névtelen feljelentéssel meg pláne nem foglalkoznak, a felvétel önmagában nem bizonyíték, tanú meg nincs, mert a feljelentő személye nem ismert - vagyis nem vesztegetnek rá időt megy a kukába.
A hivatalos eljárás alapja, hogy van egy szabályos feljelentés, a névtelen feljelentést már régen nem vizsgálják, nem is vizsgálhatják, az nem jogalap.
BRFK-nak emailen el lehet küldeni, de kicsi az esélye, hogy mindössze a beküldött felvétel alapján hivatalból eljárást indítsanak.
Ha esetleg később balesetezik a hülye állatja, akkor már előkerülhet mint súlyosbító tényező, de önmagában nagy figyelmet nem valószínű, hogy fog kapni, ugyanis nem lesz rá kapacitás, hacsak nem kirívóan súlyos az ügy.
Inkább hírportáloknak vagy közösségi csatornáknak érdemes beküldeni ha súlyos életveszélyes szabálytalanság látható, van pl. a budapesti autósok szövetsége vagy mi, kicsit budget a dolog, de állításuk szerint tőlük kértek már ki cenzúrázatlan felvételt többször is, hogy hivatalból eljárást indítsanak, lett is már ilyenből ügy.
De nem azért, mert valaki még épp átcsúszott a piroson vagy belelógott a záróvonalba előzésnél kismértékű sebességtúllépéssel, hanem olyasmik miatt, hogy többszörös büntetőfékezés, szándékos leszorítás, stb.
Rendben köszönöm, akkor nem anonim :) Azért írtam, mert nem volna kedvem tanúként bíróságra járni, de ha nincs más módja, ám legyen.
Köszönöm a korrekt válaszokat, meg hogy nem ment át veszekedésbe :)
Itt is hasonló kategóriájú szabálytalanság volt, szubjektív véleményem szerint. Bőven piros volt már, csak ő a balra kanyarodó sávból akart jobbra kanyarodni (amelyik sávnak zöld volt), mivel ott nem szokott dugó lenni. Elém akart volna bejönni, én utolsó minutumban vettem csak észre, mivel a kanyar kijáratát néztem, nem a bal tükröt, hirtelen egy turbófeltöltő hangjára lettem figyelmes balról. Ha folytatom az ívet, összementünk volna, esetleg kilököm a hátulját és valakinek nekihajt.
Hülyeség, nem egy eljárás lett már berküldött videókból. Az Audi RS-ből kamurendőrigazolvánnyal integető is megkapta a magáét, meg nem egy büntetőfékezgető is.
Ha vállalod a nevedet (anonimitásnak csak egy értelmét láttam: ha te is szabálytalankodtál, és a videó bizonyítja, ebben az esetben húzd be a füled-farkad), akkor küldd be a Budapesti Autósok Közössége FB oldalnak. Ami eddig oda kikerült, és valóban súlyos volt, a legtöbből rendőrségi ügy lett.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!