Ha megfordulás közben ütközés történik, ki lesz a hibás?
A 10-es választ lepontozók (nem ezért) adják visza a jogsit. Amit írtam, az teljesen korrekt.
Számos olyan hely és helyzet van, ahol egy művelet akadályozás nélkül jó eséllyel nem hajtható végre.
De ha nem kell sem sutizni, sem kormányt elrántani, akkor nem beszélhetünk elsőbbség meg nem adásáról.
Ha úgy kezd valaki y fordulóba, hogy közvetlenül mögötte jön valaki, az persze teljes mértékben felelős. A bal index jelentheti azt, hogy le akar kanyarodni. Ha nincs szembe forgalom, megállásra nem kell számítani. Amennyiben kereszteződés sincs, ahová kanyarodna, akkor is még lehet számos ok, szabálolyos vagy szabálytalan mindegy. Azzal sem biztos, hogy számolni kell.
Ha elkezd forgolódni, azaz nem egy íven fordul meg (azzal sincs dolgom), akkor az lehet váratlan, és megint csak az ő dolga.
De ha a két jármű között a távolság nagy, akkor egyértelmű, hogy az a hibás, aki a megfordulni szándékozóba belemegy.
"Számos olyan hely és helyzet van, ahol egy művelet akadályozás nélkül jó eséllyel nem hajtható végre."
Ez igaz, de ettől még a megfordulás az adott helyzetben tilos. Vagy kivárod vagy továbbmész az első olyan helyig, ahol szabályosan, a forgalom akadályozása nélkül meg tudsz fordulni.
Nem fordulás, de hasonló.
Nagykörút, budapest. Állandó élénk forgalom, még éjjel is. 2 sáv, kijelőlt várakozóhelyek. Ezek még rövidek is, nem egyszerű beállni.
Találsz egy helyet. Mit teszel? Mögötted forgalom.
1. Jobb index, lassítasz. A mögötted jövő beléd rombol, mert te feltartottad?
2. Ugyanez, de normális a mögötted jövő, segít azzal, hogy hagy neked helyet, akár több tolatgatáshoz is?
3. Szünet nélkül körözöl, mert mindig jön valaki, még éjjel kettőkor is.
#14: De ez most hogy jön ide? A parkolóhelyre beálláshoz szükséges rövid időre szabad akadályozni a forgalmat. Megfordulásnál, tolatásnál viszont nem szabad, ennyire egyszerű. Ez ráadásul konkrétan szóról-szóra benne van a kreszben:
"33. § (1) Járművel megfordulni, illetőleg hátramenetet végezni csak úgy szabad, hogy az a többi jármű és az úttesten haladó gyalogosok közlekedését ne akadályozza. Az úttest széléhez, illetőleg a várakozóhelyre történő beálláshoz szükséges hátramenet azonban elvégezhető abban az esetben is, ha az a járműforgalmat - anélkül, hogy a járműveket veszélyeztetné - rövid ideig akadályozza."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!