Kezdőoldal » Közlekedés » Egyéb kérdések » Szerintetek van az autóknak...

Szerintetek van az autóknak lelke?

Figyelt kérdés

Egyre inkább kezdem azt hinni, hogy az autóknak lelke van.20 éve csak francia autónk van, konkrétan szeretjük őket, nem is vennénk mást. Ezt meg is hálálják, gyakorlatilag soha semmilyen meghibásodást nem produkált egyik sem, pedig van olyan, amivel évi 40 ezret megyünk.

Nem lehet, hogy a franciák azért romlanak el olyan sűrűn, mert mindenki azt várja tőlük? Ha kimegy egy biztosíték, már hőbörögnek, hogy "jaaaj a sz@r francia elektronika, biztos százezret kell rá költeni". Ha ugyanez egy némettel történik, akkor meg "ez nem romlik el, biztosan csak egy bitosíték".

NEM FRANCIA-NÉMET-JAPÁN-OLASZ VITÁT AKAROK KEZDENI!

A kérdésem lényege az, hogy nem lehet, hogy valamilyen szinten lelke van egy autónak, és érzi, hogy mit várnak tőle? Mert ha valaki vesz egy franciát, köztudottan arra vár, hogy mikor romlik már el végre. Én úgy veszem, hogy eddig sem volt gondom vele, és bízom benne, hogy ezután sem lesz.


Ui: egyszer sodort úgy az élet, hogy mégis egy némettel kellett járnunk fél évig. Az elejétől fogva utáltuk, ezt meg is hálálta azzal, hogy 2x is lerobbant e rövid idő alatt, pedig nem volt rosszabb állapotban, mint a többi autónk.

Remélem érthető voltam :)


2013. febr. 8. 20:06
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
100%
B vectám van 1.7 td. Szerintem szeret engem, de a régi babettám tiszta szívből gyűlölt.
2013. febr. 8. 20:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 petizacc ***** válasza:
58%

Most megint feltétlen fröcsögni kell, hogy nyahj nekünk francia autónk van 20 éve és még egyszer sem hagyott ott nyahj, meg hogy a német autók szarok nyahj.


Örülj neki, hogy eddig még nem volt velük probléma és, hogy neked beváltak. Ezt sajnos az ismeretségi köröm nagy része nem tudja elmondani.


Az autóknak pedig nincs lelke mivel nem érző lény, hanem egy gép.

2013. febr. 8. 20:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
Magyarországon van lelkük az autóknak, külföldön nincs. Külföldön használni veszik az autót, magyarországon pedig státusz szimbólumi kérdést csinálnak belőle.
2013. febr. 8. 20:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
Amúgy egy autónak igényes tulaja van és mindig időben szervizeli, azt márkától függetlenül mindig megbízható.
2013. febr. 8. 20:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
Szóval azt akarod mondani, hogy az emberek előítéletei befolyásolják az egyes autókról alkotott ítéletüket? Na ebben igazad van. Az emberek időnként megdöbbentő mértékben hajlanak az önmegtévesztésre, csak hogy a valóságot a saját elképzeléseikhez igazítsák. Persze Te is ember vagy, úgyhogy a fentieket talán érdemes lenne a saját sztoridra is applikálni :) Végül is Te költöttél el súlyos milliókat (tízmilliókat?) francia autókra, úgyhogy érthető, hogy mindenáron szeretnéd, ha mások is elismernék döntésed helyességét.
2013. febr. 8. 20:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:

Az olasz kocsiknak lelkük, ezt szinte minden tesztbe leírják. :)

Amúgy a karbantartás, törődést, nem gyilkolva hajtást minden kocsi meghálálja.

2013. febr. 8. 20:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 A kérdező kommentje:

Félreértetted.

Az nem az autóról alkotott ítéletet befolyásolják, hanem magát az autót. Azaz hiszek abban, hogy az én franciám nem romlik el, és épp ezért nem is teszi. Amikor németem volt, az elejétől fogva utáltam, és én is azt vártam, hogy romoljon már el végre, hogy aztán a német b.zik orra alá dörgölhessem. Meg is tette az a szutyok! És nem azért, mert azt nem tartottam volna karban, vagy máshogy használtam. Semmi ilyesmi nem történt. Minden autómnak megadok mindent ami szükséges.

MÉG EGYSZER: NEM AKAROK ISTENÍTENI SEMMILYEN TÍPUST! ITT MOST MÁS A TÉMA! AKI EZT KÉPTELEN FELFOGNI, KÉREM NE ÍRJON!

2013. febr. 8. 20:45
 8/16 anonim ***** válasza:
100%
szerintem ez baromság. csak egy gép.. nekem is francia van mellesleg (peugeot) és kvára vigyázok rá,kva sokat költök is rá,és mégis szar egyfolytában.. ennyit erről.
2013. febr. 8. 20:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:
23%
Szerintem is lelkük van a kocsiknak !!!! Ezen senki nem tud változtatni !
2013. febr. 8. 20:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:
100%
Már hogyne lenne lelkük! Nálam szokták kilehelni! A bontómban :)
2013. febr. 8. 21:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!