Kezdőoldal » Közlekedés » Egyéb kérdések » Mire fel ez a nagy utálat a...

Mire fel ez a nagy utálat a rendőrökkel szemben?

Figyelt kérdés

Például a múltkor az ősök látták, hogy a traffipax két bokor közé volt elrejtve, hogy minél nehezebb legyen észrevenni. Még csak le sem kapták őket, mert nem mentek annyival, de úgy szidták a rendőröket, mert hogy lehetnek ilyen szemét trógerek, hogy még csak nem is látható helyről mérnek.

Én meg elgondolkoztam, és szerintem egy sebességmérés pont csak így hiteles, ha szinte senki nem veszi észre őket. Hiszen mindenki lassít, amikor traffit lát, és hiába jött előtte végig 130-al közúton, mégsem büntetik meg érte... Ehhez képest szinte az összes rokonom és ismerősöm folyamatosan száguldozik (de legalábbis gyakran a sebességhatár felett mennek), aztán elkészül a fénykép, és megintcsak a rendőranyák csuklanak otthon. Pedig tudták jól, hogy a sebességhatár fölött mennek, de mégis a rendőr a hibás.

A másik pedig, hogy már a kisgyerekek, köztük a 13 éves húgom is szidja őket, pedig neki aztán sosem volt még dolga velük.

Nem egyszerűbb időben elindulni, a sebesség- és egyéb korlátozásokat betartva nyugodtan végigvezetni az utat, ahelyett hogy megsértjük a szabályokat, aztán nekünk áll följebb, ha emiatt megbüntetnek?


2012. aug. 25. 15:06
 1/10 anonim ***** válasza:
19%

Az a baj, hogy a cél a pénzbeszedés, és nem a közlekedésbiztonság javítása. Senki sem ott megy gyorsabban ahol veszélyes, és nem is olyan kocsival, ami szétesik alatta. Szinte nyílegyenes 3mas főút nyíregyházától budapestig, miért 90 a sebességhatár, amikor szerintem az az út elbírna egy 130as sebességhatárt, a vontatók biciklik ilyenek meg ki vannak tiltva, az autópálya pedig 160at.

Rendben, hogy egy 30 éves 1200-es szétesik 160nál, de nézzük már meg, hogy mekkora része a forgalomnak az ilyen.


Pesten is miért az autópálya felhajtó előtt, de még Budapesten mérnek?

2012. aug. 25. 15:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
Akik pedig a leginkább száguldoznak azok az 1000res sportmotorok. Látott már valaki olyat nem felhajtott rendszámtáblával?
2012. aug. 25. 15:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim válasza:
64%

"Akik pedig a leginkább száguldoznak azok az 1000res sportmotorok."


Ők azok, akiket ha eltaknyolnak és meghalnak sajnálni kell és a többi motoros nyomja fel a youtubera a sok idióta emlékvideót.

2012. aug. 25. 15:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
0%
Ha olyan nagyon érdekelné a patkányokat a közlekedésbiztonság, akkor nem emelték volna fel az autópálya matricát a duplájára, ezzel csomó autóst a főutakra baszarintva, hátha ott baleseteznek és megdöglenek. De az igazi cél az volt, hogy több pénz follyon be, plusz az autók a főutakat használva átmenjenek csomó kisvároson, falun. Ahol hátha túllépik véletlenül is a sebességet, mondjuk 50 helyett 60 és lehet büntetni. A büntetési tételeket sem azért módositották, hogy mi biztonságban legyünk. Régebben nyugodtan lehetett menni 50-es táblánál 65-el. Ma már büntetnek érte. Nekem senki ne mondja, hogy nem a pénzért csinálják. MEg mikor a patkány zsaruk pletykálnak pl. a Blaha parkolóban, hátha valaki befordul a tilos táblánál. Hozzám is egyből odajöttem. Bezzeg mikor 2006-ban kiakartak rabolni a cigányok, egy büdös patkány zsarut sem láttam.. Én is gyűlölöm őket. A rendőri munka kb. a legtöbbeknek csak szórakozás, nem csinálnak semmit, csak növesztik a hasukat az autóban mérve. Meg imádom mikor pl. volt a jobbik szimpatizáns tüntetés, tele volt rendőrrel a város. Na most ezek a zsaruk máskor hol vannak? Mert, hogy nem az utcán, az biztos. Az iskolám egy kerületi rendőrkapitánysággal van szemben. Rengeteg rendőr jár ki-be, át a boltba, ott dumálgatnak, meg ilyesmi. Nyugodtan bemehetnének szépen ilyenkor a 8. kerületbe, ahol lehet épp megkéselnek egy nénit, de nekik fontosabb a pletyka, meg, hogy az autósokat cseszegesség, mert 10-el túllépte a sebességet, rossz helyen parkol, kicsit kilóg, rossz helyen kanyarodott, átment a sárgán... stb... Joggal lehet utálni a rendőröket, én úgy gondolom. A magyarországi rendőrség biztos h a világ legalja.
2012. aug. 25. 15:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
100%
Ahogy látom ráfér az emberekre a fotózkodás :D Amikor kocsiba ülsz, elfogadod a kresz szabályait, ha nem tetszik, akkor lehet tömeg közlekedni. Bírom, amikor valaki elmeséli, hogy mennyit bír el az út, meg az autó, akkor a pénztárcája is viselje el a sebességtúllépést.
2012. aug. 25. 16:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
76%
Én csak azt nem értem, hogy Németeknél kb. 1000 EUR az alsó határa a gyorshajtásnak (hozzáteszem a sztrádán a ferrarik meg nagy BMW-k sem száguldoznak!) mégsem sír senki, hogy a rendőrség célja a pénzbehajtás lenne...
2012. aug. 25. 16:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
0%
Csakhogy a németeknél kicsit másabb a helyzet, mint magyarországon. Ott a csöves keres annyit, amennyiért itt az átlag magyar egy hónapot dolgozik... Itt viszont nincs pénzük az embereknek.
2012. aug. 25. 17:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
100%
Ez most komoly? Megy itt a sírás? Volt akire gyorshajtást akartak ráverni? Fotóval együtt kapod a csekket, uh nem kell a rizsa. Betartod a sebességhatárt és nem lesz bajod, ennyire egyszerű. Aki meg lesz*rja, az meg pengessen.
2012. aug. 25. 17:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 waland ***** válasza:
100%
itt van kis tévedés a bírságösszegekről: nem igaz, hogy arányaiban németeknél magasabb a bírság, sokkal inkább az, hogy ha ott gyorshajtasz, szabálytalankodsz, akkor szinte biztos, hogy megbüntetnek, míg idehaza ez sokkal esetlegesebb: ritkán van büntetés, de akkor nem fogják vissza magukat, csak úgy repkednek a 30-50 ezrek. Odakint tudod, ha tilosban jársz, akkor el fognak kapni, idehaza meg megszokták az emberek, hogy mindenki mehet, ahogy akar, legfeljebb néha lekapcsolja a "szemétláda leselkedő", aki "inkább ügyelne a tolvajokra".
2012. aug. 25. 18:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:

# 7


És akkor? 100 km-en össze lehet szedni a németeknél 3 havi német átlagfizetésnyi büntetést. Ugyanis ott aztán nem 3 trafi működik megyénként, mint itthon.

2012. aug. 25. 19:04
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!