Jogilag minek számít ha nem állok meg a rendőrnek?
Sokszor elegem van amikor már egy nap harmadszorra megy el 20-25 percem azzal, hogy szórakoznak, és szeretném megkérdezni minek minősül az, ha nem állok meg neki? Főleg hogy szeretnek abszolút szabálytalanul megállítani, azaz hogy mögöttem elkezdenek szirénázgatni, holott a rendőrségi törvény ezt nem teszi lehetővé, ez olyan amerikából átvett majmolás. Na most mi van akkor, ha én fogom magam, és nem veszek róluk tudomást és megyek tovább?
(ha nem tévedek, szabályosan megállítani eleve csak úgy lehetne, ha előttem kiáll az útra és integet ...)
okééé
Amúgy ha hiszed ha nem én (mi) tettünk már javaslatot egy közlekedési idióta jogszabály módosítására, aztán jött a válasz udvariasan, hogy igen, valóban igazunk van, és majd figyelembe veszik a következő módosításkor, természetesen semmi se lett belőle, gondolom ment a kukába. Na hát ennyi ma magyarországon a jogállam.
Apropo ..
Feco megint alkotott ... nem először ... Figyeljétek meg , hogy még az lesz, hogy szerencsétlen nő tolatott bele a kocsiba. Hogy a frásznak kell neki a kékfény meg a buszsáv ... az persze ..., egyszerűen felháborító, de bele gondolok, én is teszek a kocsira kékfényt, és ha feljelentenek miatta, hivatkozom Fecóra, csak mert ő is abszolút jogosulatlanul használja, aki ismeri a vonatkozó jogszabályt, az tudja ... Ugye közvetlen életveszély elhárítása az elsődleges feltétele a kékfénynek, na most végül is ha Fecó megy az úton, ott valóban van életveszély ezek szerint, de azért ez durva, akárhogy is nézegetjük a jogsszabályt, nincs benne, hogy Fecó életet mentene és ezért ő kékfénnyel járhatna.
Na most akkor én miért nem használhatok ???
Komolyan mondom, itt már minden józan ész megáll ..., és ugye nem az első eset, meg gondolom nem is az utsolsó ..., de semmi gond, majd elsimítják .... ahogy ez nálunk szokás.
(engem meg most már tuti lecsuknak valamilyen ürüggyel...)
Na úgyis elment ez a kérdéskör már ezer irányba de nem baj, jó ez ígym, hadd osszak meg egy élményt ...
Nemrég voltunk X (de normális nyugati) országban X koncerten mert nagy rajongója vagyok, mindegy, de nem olyan gyakori ott a magyar autó. Na a rendőr kiszúrta, már azt hittem hirtelen, átment kelet-európaiba amikor elkezdett jönni utánam, na aztán elkezdett mögöttem villogni, szirénázgatni stb, hát nem tudtam mire vélni, mert ott nem szokás igazoltatni abszolút, sőt papírokat se kötelező magaddal hordani, na tudjátok miért állított meg? Mert csak látta a magyar rendszámot, és azt mondja nem látott még arra magyarokat, és amolyan partyszerűen az út szélén meséljek neki milyen ország vagyunk. Én már kotorásztam a papírok után, gondoltam azokat akarja, de a frászt, ő meg azt nem értette, mit keresek, és nem akart semmit, csak egyszerűen tetszett neki, hogy egy magyar arra tévedt, és tök "aranyosan" (civilizált emberi módon) eldumáltunk egy kicsit, meg útba igazított, és akkor ezt figyeljétek, most jön a poén teteje az egésznek:
Ugye mint mondtam én is "kékfényes" vagyok (csak én mentőn), na hát ha már ott bizalmaskodtunk, mondtam neki, hadd nézzem már közelebbről a kékfényt meg hogy milyen sziréna van a kocsijukban, mert engem ez mindig érdekel a különböző országokban. Na hát jött a meglepetés, ami nálunk szintén elképzelhetetlen lenne, elkezdett integetni, hogy kövessem őt (megint nem tudtam mi van ...), na hát kiderült. Kivitt egy amolyan elhagyatottabb városszéli részre, és azt mondja, üljek be nyugodtan persze és nézzem meg, és azért vitt ki, hogy ne a városban szirénázzunk, ha ki akarom próbálni a hangtípusokat. Hát engem szinte shokkolt komolyan mondom, hogy léteznek ilyen normális országok is, ennyire más mentalitással. Közben még egy cigivel is megkínált, szóval elment kb 2 óra, hogy úgymond elbeszélgettünk, hát el is csúsztunk kicsit az idővel, de egy élmény volt ...
Volt akinek ezt meséltem (magyarnak), és el se akarta hinni, mert annyira nem járkál más országokban, hogy csak ehhez a nagyon jellegzetesen ehte magyar bunkósághoz van szokva, de hát íme, látjátok, lehet ezt enyhén szólva más mentalitással is csinálni. Még szerencse hogy nem egyedül voltam, mert bizonyára itt magyar körülmények között kitalálnák, hogy álmodozom, fantáziálok nyilván, sőt elmebeteg is vagyok netán, de nem, van erre 2 tanúm : -XDDD
Vajon miért ennyire más minden kb 2000 km-rel arrébb ?????? Rejtély ugye? .... de egy nagyon egyszerű kérdés: itt a konkrét leírt példa, szerintetek magyarországon mikor leszünk ilyen szinten agyilag, hogy kb ugyanígy fog viselkedeni egy rendőr ? Sztem elég egyszerű kérdés .... csak mondjatok egy évszámot ...
Na oké, csak egy kis adalék a magyar mentalitáshoz, én se vitázni szeretnék más hülyesége miatt, de pont ezért kellene ezeket a jogi visszaéléseket nemzetközi fórumokra vinni, hogy valamit haladjunk már előre ...
Ha valaki otthon van ebben jogilag, konkrétan hova lehet pl. alkotmányossági aggályaimat beadni, szóljon! Lehet kérni olyat, hogy vizsgálják felül, megfelelünk-e az EU-s civilizáltsági színvonalnak? És ha nem, akkor pedig kötelezni az országot, hogy döntsön, vagy kiszáll vagy változtat, ez másképpen nem fog menni. Nagy hiba volt minket az Unióba beengedni, előbb talán bizonyítanunk kellett volna, hogy megértünk rá, aztán majd akkor, nem pedig fordítva, mert így ez a megérés azóta is csak hátramenetben van. Köszi
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!