Mit gondoltok a tervezett 2026-os KRESZ módosításról?
Amit én kifogásolhatónak tartok (kivonat a Telex cikkéből):
- Tilos lesz veszélyesen megközelíteni más közlekedőt akár hossz-, akár oldalirányból. Ez vonatkozik a zebrán áttekerő bringásokra és a piroson átszaladó gyalogosokra is, magyarul hiába nincs elsőbbségük ezekben az esetekben, ugyanúgy az autós lesz a hibás a veszélyes megközelítésük miatt.
Oké, jól hangzik, hogy végre kedvezni próbálnak a kerékpárosoknak az oldaltávolság kötelező megtartásával, de ki dönti majd el, hogy vajon veszélyesen közel volt-e hozzá vagy sem? Ha 1 méter oldaltávolságot hagy, akkor az veszélyesebb, mintha csak 0,8 métert hagyott volna? Hogyan ellenőrizhető ez? Vagy majd minden szubjektíven, amilyen kedve van éppen a biztos úrnak?
- Új alapelv, hogy a jelzőtábla magasabb rendű, mint a jogszabály. Erre egy egyszerű példa: körforgalomban nem lehet parkolni, de ha van kijelölt parkoló, igen.
Ez mögött szimplán nem értem a logikát. Gyakorlatilag ezzel azt mondják, hogy ha hibásan van valami kitáblázva, akár olyan szinten, hogy az balesetet okoz, akkor nem a kitáblázó a hibás, hanem a közlekedő. Ez abszurdum.
- A közlekedőnek figyelemmel kell lenni a nála védtelenebb közlekedőre. Védtelenebbnek számít a kamionhoz képest a személyautó is, az autóhoz képest a motor vagy a kerékpár, és a biciklihez képest pedig a gyalogos. Külön csoportot alkotnak a legvédtelenebb közlekedők: a gyerekek, idősek, gyengén látók, kerekesszékesek, vagy a felismerhetően ittas személyek is.
Na persze, és majd honnan ismerem azt fel, hogy a sarkon álló Manci néni gyengénlátó-e? Sokan még szemüveget sem hordanak, miközben a lábukig nem látnak el. És ezt most nem poénból írtam, mert tényleg így van.
A másik, hogy személyautóval megyek és berobban elém egy kerékpáros takarásból, akkor erre hogy a p.ba figyeljen az ember? Egyáltalán mi az, hogy legyek figyelemmel a védtelenebb közlekedőre? Eddig nem így kellett közlekedni, mert szerintem igen?
- A bizalmi elv is bekerül az új KRESZ alapelvei közé, ami azt jelenti, hogy minden közlekedő számíthat arra, hogy a szabályokat a többi közlekedő is betartja. Itt is érdekesek a kivételek: a bizalmi elvet nem lehet alkalmazni a legvédtelenebbeknél, például egy gyalogátkelőhely pirosánál labdát pattogtató kisgyereknél, és azoknál sem, akikről üvölt, hogy magasról tesznek a szabályokra, például az autópálya dúvadjaira.
A bizalmi elv alapján készült az egész eddigi KRESZ, szóval ez ebben a formában szimplán hülyeség, hogy bekerül a KRESZ-be. Aztán hogyan van, hogy számítanom kell a többiek betartják a szabályokat, de közben mégsem kell számítanom rá, mert deviens emberkék nem biztos, hogy betartják? Csak én nem értem, hogy mit akarnak ezzel mondani?
- A fenntarthatóság alapelve szintén új elem lesz, ami azt jelenti, hogy a közlekedőknek kerülni kell a szükségesnél nagyobb környezeti terhelést. Az említett példák szerint ide tartozik az, [...] ha valaki a ház előtt az ivóvíz-hálózatból származó vízzel mossa az autóját.
Hát köszi, és akkor mivel mossam az autómat? A koszos szennyvízzel? Eleve nincs is ilyen szolgáltatás, hogy szürkevizet vezessenek be a házamhoz.
Ezek most is benne vannak a KRESZ-ben. Fából vaskarikának tűnik az egész, jogi csűrcsavar, szócséplés; érdemi változások, változtatások nélkül.
Pont, h a "védtelenebbeket" kéne jobban szabályozni, főleg a bringásokat, rollereseket, stb.
Zebrát eddig is fokozott óvatossággal kellett megközelíteni.
Zebránál nem mehetsz 50-nel.
A településünkön most volt egy bírósági tárgyalás, zebrán ütöttek el egy embert.
A szakértő megállapította, a baleset oka nagyrészt gyorshajtás, az autós 45-tel ment a zebra közvetlen kötelében.
Kamion és autó.
Nézek kamionos videókat, Molnár Zoltán, meg van az a szemüveges kanizsai srác, meg Kótai.
Mindegyik fel van háborodva, ha párhuzamos közlekedésű úton autó mer mellettük menni.
Szerintük az ilyen ember idióta.
"Mindegyik fel van háborodva, ha párhuzamos közlekedésű úton autó mer mellettük menni.
Szerintük az ilyen ember idióta."
Szerintem is. Aki előzni akar, az előzzön, nyomja a gázt. Én sem szeretem pl. Svájcban, hogy mindenki betartja a korlátot, ezért gyakorlatilag besorolnak autópályán is a belsőbe, és 10 percig előznek 1-2 km/h sebességkülönbséggel. Miközben elhaladsz valaki mellett, látod, hogy alszik (kamionos), vagy éppen telefonozik (sok autóvezető), ilyenek közelében amúgy nem egészséges hosszú ideig tartózkodni. Nekem az az elvem, hogy ha már valakinek a bal oldalán vagyok, azt nyilván meg akartam előzni, akkor nyomom a gázt, és majd a manőver után nézem a kilométerórát. Motoros vagyok, elképesztően sok olyan autóst látok, aki pl. kanyar előtti sebességkorlátot csak öttel lépi át, de nem képes a saját sávjában maradni. Meg sok olyat, aki vagy nem tudja eldönteni, melyik sávban akar lenni, vagy éppenséggel elaludt a volánnál (vagy azt hiszi, ha áthúzódik úgy, hogy kétharmad része az egyik sávban van, harmada a másikban, akkor én belül a maradék egyharmad részen majd elzúgok mellette, amit nem tennék, mert ad1. jön egy oldalszél és hoppá ad2. ha az autója egyharmada átfér a külső sávba, akkor ki is sorolhatna nyugodtan).
Tényleg idióta és életösztönt nélkülöző, aki kamion mellett vonatozik - főleg a kamionosok balf*szsága miatt.
A zebra arra való, hogy a gyalogos biztonságosan átkelhessen!
Nagyobb hangsúlyt fektetnek az emberi élet védelmére.
Ha valaki a zebrán, de tilosban fut át, vagy megivott egy sört és úgy bringázik mellékúton, attól még nem lehet megölni.
#19 dehogynem.. természetes szelekció..
most meghaltak ketten meggyszedés közben, az lenne szerinted a megoldás hogy tiltsuk be és írtsuk ki a bolygóról a meggyet? :D :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!