Hogy kaphatnám vissza hamarabb az autóm, a halott szerelőtől?
December 18.-adikén maszek szerelőhöz vittem az autóm kuplungcserére, és két nappal később készen kellett volna lennie. Sajnos szerelő idő közben kórházba került, és karácsony előtt meghalt, már el is temették. Az autóm azóta is a mühelyében van, azt sem tudom, hogy befejezte-e a munkát. Ma elmentem hozzá és beszéltem az özvegyével, vittem igazolványt, törzskönyvet, mindent, hogy megmutassam enyém az autó, és el szeretném vinni. Erre azt mondja az asszony, hogy ő nem ért hozzá, nem foglalkozik vele, a fia pedig épp ma ment vissza ausztriába. Várjak pár hetet/hónapot amíg hazajön a gyerek, és ő majd átadja az autót.
Most komolyan még hetekig kell várnom, hogy visszakapjam a saját autóm? Ha nem sikerült megjavítani, akkor elvontatnám így is, de az asszony még azt sem engedte meg, hogy belenézzek az autóba. Nem akarom őket a gyász közben basztatni, de ez felháborító.
Örülök, hogy rendeződött.
A leírásod alapján valószínűleg a fia is azért sietett vissza Ausztriába, mert ha pár napot még marad, ő is kikészült volna az anyjától.
Sajnálom szegény srácot, neki kellemetlen, hogy az anyja így viselkedik.
érdekes, a hagyatéki leltárról, hagyatéki bíróról senki nem beszél.
Addig intézkedj, amíg a bíró kezébe nem kerül a halotti anyakönyvi kivonat...onnan akár egy évbe is telik, mire így-úgy elviheted a roncsodat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!