Miért nem teszik egymásra a konténereket a tehervonatokon?
Az emeletes személyvonatok mintájára gondoltam az elképzelést.
Jelenleg a tehervonatok iszonyatosan hosszú szerelvényeket húznak maguk után, amik több okból is problémásak:
1. Hosszú időre gátolják az átjáróknál a forgalmat.
2. Ha valami hiba történik, akkor jó eséllyel pont az átjáróban ragad a vonat, így órákra leblokkolva a forgalmat. Nem egy ilyen esetnek voltam már szemtanúja. Ez azon túl, hogy a KRESZ szerint is szabálytalan (tilos blokkolni a forgalmat!), még veszélyes is, mert a mentőnek is kerülnie kell ilyenkor, ami főleg a mostani vírusos helyzetben akár a páciens életét is követelheti.
3. Hatalmas vágányt kell neki fenntartani a rendezéskor. Van, hogy napokig elfoglalják a többi vonat elől a helyet az ipari kocsik, mert általában ugye nem azonnal vontatják el őket az állomásról, hanem összevárják és egyszerre az egészet.
A megoldás erre mindössze annyi lenne, hogy a konténereket egymásra kellene tenni, tehát alul egy konténer és felette a másik. Így felére csökkenne a vonat hossza, duplázódna(!!) az állomások kapacitása, hiszen fele vonatnak fele helyet is kell fenntartani és minden fenti problémát megoldana.
A kérdésem, hogy miért nincsenek emeletes tehervonatok, holott adja magát az ötlet? Speciális mozdony kellene a vontatásukhoz (nem hiszem) vagy valamilyen más oka van?
Elnézést, hogy beleszólok, mert én igazság szerint nem értek hozzá, de volna egy ötletem.
Mi lenne, a ha fél magasságú konténerek helyett a szabvány konténereket használnánk, de azok úgy kerülnének fel a vonatra, hogy a kocsihoz képest keresztben áll? Két oldalra lelóghat néhány métert, arra még a felsővezeték sincs útban. Így egy kocsin egy helyett akár 3-4 konténer is elférne.
Rossz érv. A teherviselési pontok gond nélkül áthelyezhetőek lennének a konténer közepe tájára. Ettől még ugyan úgy szállítható lenne "normál" módban is.
Az űrszelvény kérdése igazából nem is kérdés. Mivel a konténer szimmetrikusan van felrakva, ezért mindkét irányba csak egy harmad konténernyi kilógás van.
Ez egy 40 láb hosszú konténernél 4,5 méter kilógást jelent. Ennyi hely amúgyis van a vágány mellett, különben balesetveszélyes lenne a vasúti közlekedés.
Ha így lennének felpakolva a konténerek, akkor az a kérdező minden problémáját megoldaná, sőt még jobban le lehetne rövidíteni a vonatokat. A kecske is jól lakik a káposzta is megmarad.
Ez is rossz érv. A teherviselési pontok áthelyezhetőek, csak ahhoz új, nagyobb teherbírású padlószerkezet kell, ami növeli a saját tömeget és csökkenti a hasznos terhet, mert az meg jó lenne, ha ugyanakkora össztömegű maradna a konténer.
Az űrszelvény pedig nagyon is kérdés. Egy 40 lábas konténer keresztben felpakolva 12 méter széles, az európai űrszelvény szélessége meg emlékeim szerint valahol 3 és 4 méter között van. Nincs ennyi hely a vágányok mellett sem nyílt vonalon, sem állomásoknál, de hidakon, alagutakban, felüljárók alatt sem.
53-as ezekkel a méretekkel számolj:
A kérdező is szánalmas, de a te rálicitálásod még szánalmasabb.
Eddig egész vicces volt ez a két kérdés, mert lehet normálisan is trollkodni ahogy a kérdező eddig csinálta.
De látom elkezdett átfordulni szánalmas-trollkodós rommápontozós partyba, úgyhogy köszi de ez már nem kell... viszlát!
"A kérdező is szánalmas, de a te rálicitálásod még szánalmasabb."
Szerintem az is a kérdező, csak másik regről próbálja igazolni a baromságait!
Ne terelj! Az előbb a kérdezőt hülyézted le, pedig nagyon is igazat mondott. A vasúti áruszállítás ebben a formában nagyon nem hatékony. A problémát mindenképpen meg kell oldani.
Az a bizonyos négy méter úgy jön ki, hogy a legszűkebb helyeket veszed alapul. Ezek nagy része viszonylag könnyen átépíthető. (pl. az átjáróban a sorompót odébb kell tenni)
Ami nehezen átépíthető (alagút) az Magyarországon nem, vagy alig van. De ha még szélesebbre is vannak fúrva, hosszú távon jobban megérné, hiszen a tripla szállítókapacitás harmadakkora szállítási költséget jelent.
Ha rakomány könnyebb, akkor ezt akár össze lehetne kombinálni a kérdező kétszintes konténeres ötletével, így akár hat konténer is szállítható, ott ahol most csak egy.
Persze a felső konténerek szigetelését nehéz megoldani, de a mérnökök nem hülyék, megoldják.
A továbbiakban tehát max. a szigetelés mikéntjéről érdemes eszmecserét folytatni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!