Miért nem teszik egymásra a konténereket a tehervonatokon?
Az emeletes személyvonatok mintájára gondoltam az elképzelést.
Jelenleg a tehervonatok iszonyatosan hosszú szerelvényeket húznak maguk után, amik több okból is problémásak:
1. Hosszú időre gátolják az átjáróknál a forgalmat.
2. Ha valami hiba történik, akkor jó eséllyel pont az átjáróban ragad a vonat, így órákra leblokkolva a forgalmat. Nem egy ilyen esetnek voltam már szemtanúja. Ez azon túl, hogy a KRESZ szerint is szabálytalan (tilos blokkolni a forgalmat!), még veszélyes is, mert a mentőnek is kerülnie kell ilyenkor, ami főleg a mostani vírusos helyzetben akár a páciens életét is követelheti.
3. Hatalmas vágányt kell neki fenntartani a rendezéskor. Van, hogy napokig elfoglalják a többi vonat elől a helyet az ipari kocsik, mert általában ugye nem azonnal vontatják el őket az állomásról, hanem összevárják és egyszerre az egészet.
A megoldás erre mindössze annyi lenne, hogy a konténereket egymásra kellene tenni, tehát alul egy konténer és felette a másik. Így felére csökkenne a vonat hossza, duplázódna(!!) az állomások kapacitása, hiszen fele vonatnak fele helyet is kell fenntartani és minden fenti problémát megoldana.
A kérdésem, hogy miért nincsenek emeletes tehervonatok, holott adja magát az ötlet? Speciális mozdony kellene a vontatásukhoz (nem hiszem) vagy valamilyen más oka van?
Egyszerű fizika.
Megváltozna a menet-tulajdonsága a szerelvényeknek, instabillá válna, megnőne a borulás, kisiklás veszélye.
Az is fizika, hogy az alagutakon, aluljárókon, hidako nkeresztül haladó vonatoknak el is kell ott férni, és azokat nem túlméretezve építették.
Az sem mellékes, hogy a fel illetve lerakodás egyszerűbb egy hosszú, de "lapos" szerelvényről.
Összegezve, semmi előnye, szinte csak hátránya lenne, a szerelvények maximális hossza egyszerűen szabályozás kérdése, egy 50 méteres vonat is ugyanúgy el tudja zárni az átjárót, mint egy 200 méteres, de szerencsére nem az a jellemző, hogy balesetek miatt áll a forgalom, az áthaladást kell megvárni.
Ahol az probléma, építhetnek felüljárót a vasút fölé (ami alatt ugye a szerelvénynek el kell férni, azért sincsenek emeletes vonatok)
Egyrészt mert sem híd alatt, sem a felsővezeték alatt nem férne el.
Másrészt lehet hogy a kocsik tengelye sem bírná ha meg van rakva a konténer.
-nem minden tehervonat áll konténerekből, kb a legtöbb nem
-pár perc csak amíg átjut egy vasúti átjárón
-a rövidebb vonat is le tudna robbanni pont a vasúti átjáróban
-a rövidebb vonat is várakozhat napokig valahol
A konténerek mérete fix, teherhajózásban, műúti szállításba, fel-le rakodásban, erre a pár méretre álltak rá. Két ilyen méretű konténer egymáson túl magas lenne: alagutak, felsővezetékek nem férnének ell.
Egyébként van ahol ez nem probléma és egymásra pakolva szállítják: [link]
na itt a fékesgyerek... nembaj, szeretjük a kihívásokat! :D
Ezzel a kérdéssel is az a baj, hogy olyan dolgot feszegetsz ami nagyon-nagyon régóta úgy van, ahogy és nem lehet rajta változtatni. És annyira komplex, hogy lehetetlen ennek az oldalnak a krezein belül elmagyarázni. Nekünk közésuliban is volt heti 4 szállítmányozás óra, heti 2 árukezelési technológia és 1 csomagolástechnológia. Plusz még üzemtan és a többi finomság. 2 éven keresztül. Ennek az anyagát kellene neked átadnom néhány mondatban, hogy megértsd miért úgy van a szállítás, szállítmányozás Európában és a világ elég nagy részén ahogy. Lehetetlen feladat :D
A konténervonatok azok általában irányvonatok, zárt szerelvények, akkor is 40 kocsival fog menni ha csak 22 konténer van rajta. Ebbe ne menjünk bele hogy miért. Bizalmi elv, meg satöbbi.
Nem kell 2 konténer magasság, elég ha 20 centit emelnél egy konténer magasságán már át kellene építeni az összes hajót, kamiont, rakódórámpát, felüljáró, aluljárót, alagutat, vasúti műtárgyakat felsővezetéket stb.
A konténer szabványos szállítóeszköz, ezt így találták ki, így használjuk. Olyan mint a konnektorban a feszültség. Úgy jó ahogy van, így élünk vele évtizedek óta és még fogunk évszázadokig!
Angliában próbálkoznak magasabb félpótkocsikkal, de ott sem tudnak azok bemenni akárhová, mert sok helyen eu szabványos rakódóhelyek és közlekedési utak vannak. - hülye angolok :DDDD
Amerikában más a helyzet, ott sok árut sokkal meszebb kell vinni, ezért más úrszelvényeket használnak. Még a személyvonatok is nagyobbak - gondold el mekkora lehet a fékútja!!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!