Muszáj ilyenkor használni a gyorsítósávot?
A Hajdúszoboszló és Debrecen közti útszakaszon van egy kereszteződés féleség, ahol felkanyarodunk a Debreceni útról a 4-es főútra. Amikor balra kanyarodunk, egy gyorsítósávba ütközünk, amit én őszintén szólva nem szívesen használok, mivel ha működik a lámpa, akkor amikor én zöldet kapok, a jobbról érkező forgalomnak piros, tehát nem jöhet semmi jobbról, ami indokolná a gyorsítósáv használatát. Ebben persze apa nem ért velem egyet, csak piszkosul idegesít, hogy
-99%-ban rajtam kívül senki sem használja
-ha használom, akkor szinte mindig be akar vágni elém valaki, ami zavar a kényelmes haladásban, illetve ha nem lépek oda, akkor még bent is maradok a gyorsítósávban
-hátra kell néznem, hogy meggyőződjek róla, hogy senki nem jön belém, miközben elkerülhetném azzal, hogy a gyorsítósáv helyett egyből a "fősávba" kanyarodok (mivel van lámpa, ugyanolyan biztonságos).
Belinkeltem a kérdéses kereszteződést:
A kérdésem tehát az lenne, hogy apának van igaza, és lámpától függetlenül kötelező használni a gyorsítósávot, és megbüntetne a rendőr, ha látná, hogy nem használom, vagy csak feleslegesen szívatom magam, és a többi sofőrnek van igaza, amikor nem használják? Kiemelném, hogy a kérdésem csak azokra az esetekre vonatkozik, amikor a lámpa működik! Nyilván, amikor nem működik, és jobbról is jönnek, akkor használom a gyorsítósávot.
Előre is köszönöm az értelmes válaszokat! :)
Te nagyon hülye vagy.
Függetlenül attól, hogy milyenek a képességeid (különösen a szövegértelmezés) nincs elsőbbséged.
Azért mert valaki 20 méterrel korábban szabálytalanul váltott sávot a következő szituációban már neki lesz elsőbbsége. Nincs olyan, hogy te eldöntöd, hogy egy korábbi szabálytalanság miatt a következő szituációban ő nem érdemli meg az elsőbbséget.
Tehát mégegyszer, egyszerű szituáció van, te sorolnál be egy olyan sávba amiben van valaki, tehát neki van elsőbbsége. Pont. Nem számít, hogy előtte mi volt.
Tehát kiírtad a kérdést a szituációról, mert nem tudtad. Közben annyira megvilágosodtál, hogy már tudod is, hogy mit váalszolni a rendőr.
Ami egyébként szintén hülyeség, mert nem a rendőr fogja eldönteni, hanem egy szakértő. A rendőr csak helyszínelni fog.
És igen, lehet, hogy részben hibásnak hoznák ki a másikat, ha bizonyítható lenne, hogy a záróvonal átlépése okozta a balesetet. Amit viszont, hogyan is fogsz bizonyítani? A hátsó kameráddal? Ami nem igazán fog bekövetkezni, mert több 10 méter óta a másik sávban lenne addigra az illető, te pedig körültekintés nélkül váltottál sávot. De mindegy, majd írd meg mi lett a határozat, mert gondolom már csak azért is nekimennél valakinek, mert neked van igazad.
Tanúk öregem. Ha baleset történik, és bebizonyosodik, hogy a hátul haladó nem használta a gyorsítósávot, és átlépte a záróvonalat, majd elé vágott a sávot váltónak, akkor nem kell sok ész, hogy összefüggésbe hozzák a kettőt. De mindegy, te még mindig bennem keresed a hibát, pedig én csak szerettem volna szabályosan közlekedni. Reménytelenül szánalmas vagy. :D
Más ember örült volna, hogy egy értelmes válasszal kisegít, de te inkább oltogatsz. Vagy legalábbis próbálsz, de már lepereg rólam. Mindegy is, élvezd a hülyeséged. Majd ha balesetezel az ok-okozati összefüggések figyelmen kívül hagyása miatt, kívánom, hogy legyen szerencséd!
Az gondolom nem tűnt fel, hogy nem egy ember válaszolgat...
Mondom, várom a jegyzőkönyvet amikor majd a másik lesz 100%ban hibás a te elcseszett besorolásod miatt
Drága barátom! Szellemi fogyatékos vagy?
Ismételjünk! Sávot váltónak soha nincs elsőbbsége. SOHA SOHA SOHA.
Szabálytalannal szemben sincs.
Ha te azon az 50 méteren annyira lassú vagy, higy a másik hosszabb utat megtéve megelőz, akkor te nagyon béna vagy.
Ha közben váltott a lámpa, és egyenesen haladó ér melléd, akkor mi van?
És ha nincs lámpa?
Pihenj meg most már mert idegesítő, hogy ekkora barmok közldkednek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!