Összetőrték a 18éves swiftemet. Kölcsönadtam, balesetet okozott a barátom vele. Az autó szerkezeti totálkáros nem javítható. Én 300ezret kértem a sráctól neki a szervíbe azt mondták olyan 100-200 at érhet maximum mert szétvan rohadva az alja?
Meg az is a baj vele, hogy ilyenkor megszépülnek ám az emlékek, lehet a totálkáros kocsinak is lógott bele, de ha hoz a "vétkes" egy másik kocsit és azon a hátsó elektromos ablak nem működik akkor már dráma lesz...
Pénzben el kell intézni, az a legtisztább.
Igen, ez a két lehetőség van, megegyezés vagy polgári per.
A neten vannak gépjármű műszaki szakértők, megkérdezel vagy 2-t e-mailben, hogy mennyibe kerülne felméretni az autódat. Ez az információ legalábbis ingyenes. Aztán megbeszélheted a kocsitörővel, hogy érdemes-e erre költeni, és ha igen, akkor felezitek, vagy aki rosszabbul tippelte meg a kárösszeget, az fizeti a szakértőt. A pernél mindenesetre nem lenne drágább.
Sikerült jutni valamire?
Lehet le leszek pontozva, de leírom a mi családunk hasonló történetét.
Rokonom kölcsadott a " barátjának " több százezret. Természetesen lepapíroztak mindent, viszont akinek odaadta barátjának (kb 28 éves lehetett akkor a "barát" ), kiköltöztek külföldre, és semmi nem volt a nevükön. Természetesen a pénzt nem fizették vissza.
A szép szóból nem hallgattak, ezért be lettek cserkészve a nagyszülei, természetesen nem lettek megfenyegetve, meg semmi, de azért nekik sem tetszett, mikor 2-3 kigyúrt férfi megjelent a lakásuknál, és elmondták, hogy a drágalátos lánya és az unokája tartozást hagyott maguk után. A nagyszülők nem akartak szégyenkezni, és kifizették az adósságot.
Természetesen én sem érzem ezt korrektnek, hogy a nagyszülőket kellett b*szogatni, és álmatlan éjszakájuk volt emiatt, na de nem fogjuk lenyelni, hogy meglopjanak!
Ha más nincs, én meglátogatnám a rokonokat, vagy írnék nekik is, hogy tudjanak róla. Ha van bennük egy kis összetartás, akkor talán ki tudsz belőlük sajtolni legalább valamennyit, nem olyan nagy anyagi kár ez, ha összefognak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!