Vadkár megfizetése?
Nővérem közel 1 hónapja elütött egy őzet. A biztosítónál be lett jelentve a kár, de kiderült hogy mivel nem volt külön erre kiterjedő biztosítás kötve az autóra, ezért ők nem fizetik az autó javítását. Ez után a erdőfelügyelőséggel is fel lett véve a kapcsolat, elsősorban érdeklődés miatt. Nagy meglepetésre még ők tartanak igényt kártérítésre az őz sérülése és feltételezhetően a halála miatt. (A helyszínről még elfutott, de biztos hogy megsérült egy közel 70km/h-s ütközésben, illetve a helyszíntől 2 kilométerrel odébb találtak egy döglött őzet, amiről feltételezik hogy az elütött példány lehetett.) Most ott tart a dolog, hogy perrel fenyegetőznek. A kölcsönös kárkifizetésben még benne lennénk (mi az őzt, ők az autót), de ezt az erdészetisek nem fogadják el. Ilyenkor mit lehet tenni?
A vadveszélyes tábla kint volt/van azon a szakaszon ahol történt a baleset. "Ezt figyelembe véve kellett volna megválasztani a sebességet": többet között erre hivatkoznak a kártérítéssel kapcsolatban. De éjjel ez a sebesség legfeljebb kb. 30 km/h, ennyivel meg még se lehet több 10 km-en keresztül menni, mert végig kint van a vadveszélyes tábla. Illetve nem csak éjjel lenne ez a biztonságos sebesség, hanem nappal is, mert mind két oldalt végig fák vannak (erdőn keresztül megy az út), tehát nappal se lehetne sokkal hamarabb észrevenni ha a fák közül kiugrik egy őz. Vagyis akkor a 70-es sebességkorlátozó tábla helytelenül van kirakva, 30-asnak kellene kint lennie. Az ő logikájukat követve.
Ha te bármilyen járművel 60 km/h-nál nullára fékezel 15 méteren belül, beleszámolva a reakcióidődet és a fék késleltetett működését, akkor megeszem a kalapomat mustárral. 1 másodperc alatt 50-nél megteszel 14 métert. A magyar autók átlagéletkora meg kb 13 év. A műszakin meg lazán átmegy már nagyon csere érett fékekkel, a sofőrök nagy részének pedig fel sem tűnik ahogy fokozatosan veszít az erejéből a fék.
Ráadásul teljesen életszerűtlen, hogy te azt várod, hogy majd az őz illedelmes lesz és szépen féktávon kívül lép le eléd. Hát persze.
#21: Akinek 1 másodperces reakcióideje van az háztartást vezessen, ne autót. Egészséges felnőtt 0,4-0,6 másodperc reakcióidővel rendelkezik, idősebb korban ez felmehet 0,7-0,8-re. Az 1 másodperc már alkoholos állapotot vagy más kábítószeres, gyógyszeres befolyást feltételez, esetleg csak simán nem csinált az ember bepánikolva. A féknyomás felépülése ~100ms alatti, nem szoktak vele számolni, csak légfékes járműnél, ahol nyilván magasabb.
Az elégtelen műszaki állapot és rossz fékek pedig szintén az autós számlájára felróható tényező, nem pedig a vadgazdálkodókéra. Ha tudod, hogy nem fog jól, akkor menj lassabban vagy fizess.
#22: Mellékúton, ahol a bozót kitakarja előled a vadat lehet ( [link] ), de ott nem is kell se 60-al, se 70-el menni, hanem elég a 40 km/h, lehetőleg középre húzódva, hogy tudj korrigálni. Igen, - a kormányzásban egy újabb szereplőt ismerhetünk meg, amely az autóst segíti az ütközés elkerülésében - ha már végképp nem tudsz megállni, kerüld ki, ne pedig a kormánykerékbe kapaszkodj!
Viszont egy 2 sávos főúton, ahol van legalább egy 3-4 méteres vízelvezető árok az út mentén ( [link] ) ott hallja minden vad a kocsid közeledtét, s a fényszóród fénye is bevilágítja az erdő és az út közti irtást, vagyis féktávon belül meg azon jóval kívül is észre fogod venni a vadat (meg ő is téged). Bizonyára észrevetted már, hogy a gépjármű fényszóró jobb oldalon hosszabb csóvát vet, ott egy ilyen esetben a hagyományos halogén izzóval kb. 30-40 méterre, egy xenonnal 60-70, egy LED/lézer fényszóróval pedig akár 100 méterre előre be tudod világítani az erdő szélét. Szerintem mindegyik látótávolsághoz tudsz megfelelő, sebességkorlátozás alatti tempót társítani.
"#21: Akinek 1 másodperces reakcióideje van az háztartást vezessen, ne autót. Egészséges felnőtt 0,4-0,6 másodperc reakcióidővel rendelkezik, idősebb korban ez felmehet 0,7-0,8-re. Az 1 másodperc már alkoholos állapotot vagy más kábítószeres, gyógyszeres befolyást feltételez, esetleg csak simán nem csinált az ember bepánikolva. A féknyomás felépülése ~100ms alatti, nem szoktak vele számolni, csak légfékes járműnél, ahol nyilván magasabb."
Nem egy másodperces reakcióidőről volt szó, hanem arról, hogy ha 70 helyett 50-nel mész, akkor is egy másodperc alatt kint vagy a féktávból. Ha fél másodperc alatt fékezel, akkor sem fogsz megállni 15 méteren belül, semmiféle hétköznapi ÚJ autóval.
"Az elégtelen műszaki állapot és rossz fékek pedig szintén az autós számlájára felróható tényező, nem pedig a vadgazdálkodókéra. Ha tudod, hogy nem fog jól, akkor menj lassabban vagy fizess."
Nem elégtelen műszaki állapotról és rossz fékekről van szó, hanem arról, hogy egy 13 éves autó akkor sem lesz szalon állapotban, ha ráköltöd a piaci értékét még 2x.
"#22: Mellékúton, ahol a bozót kitakarja előled a vadat lehet ( [link] ), de ott nem is kell se 60-al, se 70-el menni, hanem elég a 40 km/h, lehetőleg középre húzódva, hogy tudj korrigálni. Igen, - a kormányzásban egy újabb szereplőt ismerhetünk meg, amely az autóst segíti az ütközés elkerülésében - ha már végképp nem tudsz megállni, kerüld ki, ne pedig a kormánykerékbe kapaszkodj!"
Kib..szott életszerű valóban 40-el menni. Te is pontosan tudod, hogy hogy fog minden közlekedő hozzáállni ehhez. Micsoda biztonságos lesz, amikor még a távolsági busz is nekiáll előzni téged. Hogy lett amúgy hirtelen a 60-ból 40?
#24: Tévedés, az autó teljes élettartama alatt képes lehet a gyári féktávolsága megtartására - a fékhatás a súrlódó felületek kopásával gyengülhet, de amint az megfelelően felújításra kerül (rutin féktárcsa + féknyereg csere + friss fékfolyadék) az ugyanolyan féktávolsággal fog rendelkezni a csereperiódus kb. egészében (pont azért van meghatározva pl. 40.000 km, hogy annak még a végén ne legyen sokkal rosszabb a fékhatás, csak legfeljebb pár %-al). Csúnya is lenne, ha egy fékrendszer más teljesítményre lenne képes 20 évesen, mint új korában. Ha úgy gondolod, hogy ez nem igaz, kérlek mutass rá, mi vagy hol kopik ami miatt egy 20 éves autónak rosszabb lenne a fékútja, mint új korában. Akár még rövidebb is lehet, mert a fékbetét gyártó cégek jobb alapanyagokat fejlesztettek ki, a gumitechnológia is fejlődött, de még tán az aszfaltba is több tapadást javító adalékot kevernek.
Ha valaki 10 éve nem cserélt se fékfolyadékot, se abroncsot, s a féktárcsa is túl van a csereperiódus dupláján az még Magyarországon is elégtelen műszaki állapotnak minősül - nem ilyen a hazai autópark állapota, akármennyire is vonzó Apokalipszisként lefesteni azt.
S igen - a jelzett úton valóban életszerű 40-el menni, a 60-ból úgy lett 40, hogy míg az egyik példaként felhozott útszakasz a 8-as számú főút (ott a műszaki körülmények lehetővé teszik a nagyobb sebességű haladást), a másik egy 4 számjegyű mellékútvonal, ahol nem hogy távolsági busza, de még tán helyi járata sincs a Volánnak, maximum bányagépek meg traktorok járják, személyautó néha talán feltéved rá, de se elválasztó vonal, se padka, a bozót ránőtt - itt az a hülye, aki gyorsabban megy éjjel, nem az, aki 40-el kószál. Azon az úton tényleg nem lenne időd 60-nál lereagálni éjjel egy őzet, szerintem ez a képeken elég látványosan kivehető. De ha te mindkét útszakaszon ugyanakkora tempót választanál, akkor gratulálok.
Itt pedig álljon egy 60-0 fékteszt: http://www.youtube.com/watch?v=loaJVp4ARZA&t=1m30s
A tök átlag 10 évvel ezelőtti motorkerékpár 9,2 méter, a tök átlag 10 évvel ezelőtti személyautó 12,5 méter. Én azért megfontolnám azt az állítást, hogy semmiképp nem lehetséges reakciódővel azt a távolságot 15 méteren belül tartani.
" ha már végképp nem tudsz megállni, kerüld ki, ne pedig a kormánykerékbe kapaszkodj!"
Ez a legrosszabb tanács amit eddig adtál, bár a többi se volt túl meggyőző. Félrerántod a kormányt és ha nincs szerencséd akkor felcsavarodsz egy fára, vagy a szembejövő kocsiba, de a lényeg hogy az őz megúszta gratulálok. biztos küld majd egy csokrot az intenzívre. Remélem ezeket komolyan mondod mert viccnek durva lenne. Csak azt nem értem ha még az ecserire is lusta vagy kimenni egy jogsiért akkor minek írsz?
#26: Barátom, ha az embereknek 2,5 másodpercre lenne szüksége, míg a fékre tapos akkor tele lennének gyalogos meg kerékpáros hullákkal a közutak. Viszonyításképp a jelzőlámpa sárga jelzése tart 3 másodpercig. Képzeld el, hogy nézne ki ez a viral video, ha a kamionsofőrnek 2,5 másodperces reakcióideje lenne: https://www.youtube.com/watch?v=n44L-SOI1I8
#27: Senki nem írta, hogy rángasd a kormányt, hanem azt, hogy kerüld ki. Sztenderd közúti manőver a kikerülés - bizonyos autós magazinok még tesztelni is szokták, hogy mely típussal mekkora sebességgel lehet biztosan végrehajtani a sávváltást kikerüléssel majd sávba visszatéréssel egy adott méretű tesztpályán. Gyengébb típusoknál 60-65 km/h, egy jobb autónál inkább 70 km/h fölött. A svédek kezdték el csinálni, s jávorszarvas teszt a neve - szerintem elég beszédes, mire szolgál. Így néz ki, a gyakorlatban, a bóják közé képzelj egy őzikét amit jól nem ütnek el: https://www.youtube.com/watch?v=TSHpAjQ6ZyY
Ha nagyon fakezű vagy és úgy érzed neked ez nem menne, akkor kutyát, macskát, nyestet vagy rókát inkább tényleg üss el, mert nem éri meg, hogy az árokba rángasd magad, de egy őz vagy vaddisznó súlyánál fogva nagy sebességnél valószínűleg kárt tesz a hűtődben, felpattan a motorháztetőre és esetleg a szélvédőt is betöri, onnan meg csak egy hajszál választ el attól, hogy a te épséged is veszélybe kerüljön, szóval nagyobb testű vaddal mindenképp próbáld meg elkerülni az ütközést. Ne azért, mert a vadkárt ki kell majd fizetned, hanem mert te is sérülhetsz, s voltaképp ez az egész szir-szar arra megy ki, hogy te egészségesen haza tudj menni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!