Mennyire igaz az a tény, hogy a Pannonia T1, T5, TLT egyhengeres,250 cm3-es motor valóban annyira megbízható/elpusztíthatatlan, mint ahogy nemrég olvastam egy cikkben? Volt/van ebben valakinek ebben személyes tapasztalata?

Jézusom, ilyen marhaságot meg hol írnak? Híresen gyakran romlanak el - a mai veterán darabok között is több olyat találsz, ami nem járóképes - ami meg megy is, az is beteges. A Pannónia nem is azért volt nagy kunszt annak idején, mert túlságosan megbízható volt, hanem mert papíron hozta egy nyugati motor teljesítményét. Meg mert elég menő formaterve volt. Gyakorlatilag meg ezer sebből vérzik a konstrukció, aminek csak első lépcsője maga a motor.

A kor csepeli munkásüzeme arra tökéletesen alkalmas volt, hogy összerakjon a háború utáni újjáépítéshez szükséges teherautókat, de egy olyan finom szerkezethez, mint egy motorkerékpár már nem szabadott volna őket odaengedni. Napi használatra annak jó csak, aki sokat akar izmosodni, mert tolni többet fogja, mint motorozni vele.

A Pannóniáknál erős túlzás elpusztíthatatlanságról beszélni. Egy határ sz*r volt mindegyik, függetlenül attól, hogy egy- vagy kéthengeres. Elavult konstrukció alapján, hulladék anyagokból, igencsak nagyvonalú, darabszám-orientált gyártástechnológiával tákolták őket össze, sokszor a minőségellenőrzés teljes hiánya mellett. Nem is csoda, hogy nem nagyon működtek.

Ám erre jönnek a válaszok: "Hááádehááát nagyapámnak vót Danóbijája meg Panónijája, osztán azok sose romlottak el!" - vagy mégis. Szerintem nagypapának jó barátja volt a gyertyakulcs, fejből tudta, hogyan kell kivarázsolni a kormot a kipufogóból és a megszakítót, illetve kondenzátort sem sokáig kellett keresnie a leszerelt lendkerék alatt. Akkoriban egyszerűen mást jelentett a megbízható motorkerékpár, mint ma: ha egy 100 km-es úton csak egyszer slusszolt be a gyertya, az már bőven jónak számított, ma meg az az elvárás, hogy 1.500-2.000 km-es európai túrákon a defektnél nagyobb probléma ne legyen, de inkább még az sem.

"Há' de a szomszédnak még mostan is Panónija-motor van a kistraktorba', osztán a hegyet is elhúzza vele!" - megint csak ugyanaz a kérdés: és mennyit szereli? Elmegy hozzád, felszántja a kertet egy délelőtt alatt, aztán lehet, hogy egész délután a kuplung holtjátékát állítgatja, hogy másnap is elinduljon a masina. Illetve a kistraktorokban sokszor csak a motorblokk származik Csepelről, a többi alkatrész nem. Pedig az egykori Pannóniáknál voltak egyéb csodák is: a rugózás helyett csak olajfolyásra képes rugóstagok, a bicikli kontrájával vetekedő fékerejű egykulcsos dobfékek, a biliacélból eleve pontatlanul készült, repedésre, görbülésre, furat kikopására bármikor képes váz, a szentjánosbogaraknál is gyengébb fényerőt produkáló lendkerékmágneses világítás, a formátlan laticelnyergek és lehetetlen szögben álló kormánycsutkák - ezek is rontották a használhatóságot.

"De a szomszéd utcába' van egy ilyen veteránmotoros gyerek, annak van egy olyan, hogy szebb, mint a gyárba vót és látom, megy vele nyaranta, nincsen vele semmi baja" - a kulcsszó itt az, hogy "szebb, mint a gyárban". Lehet építeni olyan Pannóniát, ami akár évi több ezer kilométeres használatot is kibír. Viszont annak nem sok köze lesz a gyári alkatrészekhez és gyártástechnológiához. Tűgörgős csapágy a felső csapszegnél, elektronikus gyújtás, BVF vagy bármi más használható karburátor (végső esetben marad az ősi FTM), egyedileg derékszögelt forgattyús mechanizmus és henger, gyári méretre munkált, sorjátlanított csatornák a hengeren, egyedileg hézagolt váltó, felújított rugóstagok (három hónapon át dolgoztok rajta ketten, hogyan kellene hosszú távon benn tartani az olajat, a tizenötödik próbálkozásra sikerül is), egyedileg kiegyengetett, javított váz, kúpgörgős csapágyak a kormánynyakban, alapos rozsdátlanítás krómozás előtt, megfelelő előkészítés a fényezés előtt - össze lehet hozni egy nagyjából egész jó Pannóniát, csak ahhoz annyi idő kell, amennyi alatt a gyárban egy egész vonatszerelvényre való szovjet export kivitelt összeraktak. Az pedig, hogy egyedi gyártásban sikerül egy Pannóniát használhatóvá tenni, nem jelent egyet azzal, hogy a sorozatgyártottak is jók voltak.

Itt az 1-es kivételével megírták a igazat.Én vén motoros róka vagyok.A szocialista motorkerékpárok közül a Pannóniák voltak a legmegbízhatatlanabbak.

Csak ezekbe kellet 1:20-as benzin.Még a JÁWA-k is 33-sal mentek.Itt már ez ad némi rálátást az anyagminőségre.

A P20-P-21 ugyan az a blokk.Ezek gyorsulásban 100 méteren még 50 vertek az MZ-e is,meg a 250-es nyugai gépekre is,de hosszabb útra elindulni velük elég megrázó élmény volt néhánynak.A faluban ok

Amelyik típusait meg leírtad,azok szembeszélnél már gondolkoztak,ha gázt adtál neki.Aminőség és megbízhatósága szintén zenész,szr.

Ezeket csak OT találkozókon mutogatják és nem túrázni járnak velük.70-80km/h max utazóval.Az acél öntvény hengerek,hengerfejek hűtése sem jó csak sűrű pihenőkkel,különben túlmelegszik és leáll.

Ha túlmelegszik,gyújtás elmászik,elkopik a megszakító és leáll.

Na ezek voltak,bár nekem 17 évesen álmom volt egy P20-as,mert gyorsult mint az állat,de 250-es JAWA volt.Ez fsza gép,megbízható is ,csak nem úgy pörgött mint a Pancsi20.Szántásban ,hegyen,erdőben hárman rajta és húztam a Jawa-nak.Az bírta,a Pancsik meg síkúton használva és állandóan az utcában lévő szerelőnél.

5-ös vagyok

Azért azt tegyük hozzá, hogy gyönyörű motor, mai napig akármilyen kiállításon megállja a helyét bármelyik Pannónia. De sajnos csak erre jók, illetve tavasszal csapni vele egy kört az utcában, röfögtetve kicsit a fulladozó motort. Ha klasszikus motor kell, és megbízható is legyen, akkor ott az MZ például, az a világból is kimegy, ha rendberakod.

Nem írtak hülyeségeket az előzők, de azért páran kicsit átestek a ló túloldalára. Még a mai világban is tettek országokon átívelő túrákat Pannoniával(Pekingi olimpia, Londoni olimpia), sőt a mélyen lesajnált Danuviával is(Nordkapp). Igaz volt meghibásodás, de lábon jöttek haza a gépek.

Ha szeretnél venni Pannoniát, akkor P10-est vagy P12-est vegyél. Mindkettőnek kicsit jobb a futóműve a T sorozatnál, mert már hidraulikus első teleszkópjuk van. A P12-es elmegy már 1:25-ös keverékkel is, nem tömődik olyan gyorsan el a kipufogója, jobban kipörgi magát. Időnként tényleg hozzájuk kell nyúlni, de gondolom úgyse napi használatra vennéd. A gyújtást kell időnként megsasolni, de nem egy nagy kaland. A kuplung lamellái össze tudnak ragadni hosszú állás után, de ehhez is évek kellenek. A váltó hangosan recseg sajnos, de egyébként jól bírja a strapát. Jó ha van egy kis műhelyed vagy faházad, ahol tudsz gépészkedni, ne a garázsban kelljen görnyedni mellette.

Ha nem fontos a márka, simán csak egy jó veteránt szeretnél, akkor én az MZ TS 250/1-est ajánlom. Ugyan csak 1976-tól gyártották, de attól még a Pannoniák kortársa volt. Jó a hűtése, a maga korában erősnek számított, 90-100 km/h-ás utazósebességet ma is tartani képes, erős váza van, megkapta a versenymotorok ötfokozatú váltóját és az utolsó jól kidolgozott MZ-k egyike. Még olcsóbban megvehető, mint a Pannonia és ugyanolyan könnyen életben is tartható.